Trump a gázai háborúról: Úgy tűnik, megszületett a megállapodás
Az amerikai elnök arról is beszélt, mik a következő lépések.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Azt kívánják, hogy megvalósuljon az amerikai elnök terve.

Oroszország mindig támogatja és üdvözli Donald Trump amerikai elnök minden erőfeszítését, amely a közel-keleti helyzet rendezésére irányul – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.
Azt kívánjuk, hogy ez a terv megvalósuljon, hogy ez elősegítse a közel-keleti események békés irányba történő fejlődését”
– hangoztatta Peszkov.

A szóvivő közölte, hogy Oroszország nem vesz részt az Egyesült Államok közel-keleti béketervének megvalósításában, erre vonatkozó jelzés az amerikaiaktól sem érkezett hozzá. Hozzátette, hogy Oroszország kapcsolatban áll a közel-keleti konfliktusban érintett valamennyi féllel, és továbbra is készen áll arra, hogy szükség esetén erőfeszítéseket tegyen a rendezés elősegítése érdekében.
Szergej Lavrov külügyminiszter kedden Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub tanácskozásán azt mondta, hogy még nem látta Trump gázai tervét, és ezt véglegesen csak majd akkor lehet megítélni, miután minden fél kifejtette véleményét.
Közölte: Oroszország nem kapott meghívást arra, hogy csatlakozzon a Gázai övezetben a konfliktus rendezésére létrehozandó nemzetközi stabilizációs erőkhöz.
(MTI)
Nyitókép: Drew ANGERER / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
Az amerikai elnök arról is beszélt, mik a következő lépések.
