Megszólalt az ukrán katonák által agyonvert Sebestyén József nővére: Nem tudok megbocsátani!
Úgy tűnik, hagyták a férfit meghalni a kórházban, hozzátartozói még a liftben sem beszélhettek magyarul.

Anhelina Martyniuk a gépesített zászlóalj felderítő szakaszának felderítő rajparancsnoka volt.

Harci feladat teljesítése közben életét vesztette a 20 éves, kárpátaljai Anhelina Martyniuk – írja a Kárpáthír a Rahói Városi Tanács közleménye alapján.
A Rahói járásból származó szerződéses katona a Donecki területen, Pokrovszk közelében esett el. A hivatalos tájékoztatás szerint a Bilin községből származó, 2005. június 8-án született Anhelina Martyniuk alsó-őrmesteri rendfokozatban szolgált. A gépesített zászlóalj felderítő szakaszának felderítő rajparancsnoka volt. A közlemény szerint a fiatal katona 2025. július 26-án, az orosz agresszió feltartóztatása közben, harci feladat végrehajtása során vesztette életét a Donecki területen található Pokrovszk település közelében lévő állásoknál.

Fiatal, gyengéd, erős. Szerethetett, álmodhatott, élhetett volna, de a szolgálat útját választotta. És azzal a hittel ment a háborúba, hogy megvéd… Ott, ahol a golyók süvítenek – ő kitartott. Ott, ahol fájdalom volt – ő nem tört meg. Ott, ahol a halál volt – ő fény maradt…
– búcsúzott a Rahói Városi Tanács a katonától.
Ezt is ajánljuk a témában
Úgy tűnik, hagyták a férfit meghalni a kórházban, hozzátartozói még a liftben sem beszélhettek magyarul.

Nyitókép: illusztráció / YURIY DYACHYSHYN / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Maguk mondják el, mi az igazság, miközben a hazai ellenzék még mindig egy mesében él.


Antonio Aguto tábornok gyorsan nyugdíjba vonult.


Minden a 90 milliárdos hitelen múlik.
