„Az ördög a részletekben rejlik” – kiderült, hogy akarta átverni a tagállamokat az Európai Bizottság és Ukrajna

2025. július 18. 15:59

Erre szokták mondani, hogy elfogadhatatlan.

2025. július 18. 15:59
null

Az Európai Bizottság által bemutatott javaslat a többéves keretköltségvetésre vonatkozóan (MFF) jelenlegi formájában nemcsak Magyarország, hanem számos más tagállam számára is elfogadhatatlan – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter pénteken Brüsszelben.

A tárcavezető az EU-tagállamok uniós ügyékért felelős minisztereinek tanácskozására érkezve elmondta: véleménye szerint ez az előterjesztés ebben a formában „rövid időn belül el fog halni”, és az intézményeknek, valamint a tagállamoknak új alapokon kell majd újrakezdeniük a tárgyalásokat.

Bóka szerint bár a bizottsági javaslat számai részben már ismertek, a részletek elemzése továbbra is zajlik, hiszen – mint fogalmazott – „az ördög a részletekben rejlik”.

A miniszter úgy látja, a javaslatnak két egyértelmű nyertese van: Ukrajna és maga az Európai Bizottság. Előzetes számításaik szerint a költségvetés mintegy 20 százaléka közvetve vagy közvetlenül Ukrajnába áramlana, ami azt jelenti, hogy „minden ötödik adófizető eurói Ukrajnában kerülnének elköltésre”. A másik nyertes szerinte maga a bizottság, amely példátlan mértékű hatalmi és költségvetési koncentrációra törekedne. A testület emellett több mint kétezer új álláshely létrehozását tervezi az apparátuson belül, amelyek Ukrajna csatlakozási folyamatának felgyorsítását szolgálni lesznek hivatottak.

„Ezt Magyarország nem tudja elfogadni”

A javaslat ugyanakkor számos vesztessel is járna – tette hozzá –, köztük az európai mezőgazdasággal. A tervezet szerint jelentősen csökkennének az agrártámogatások, amelyeket a kohéziós alapokkal vonnának össze, „miközben a piacot vélhetően már a gyorsított csatlakozási pályán haladó ukrán mezőgazdaság számára készítik elő.” Felhívta a figyelmet, hogy a bizottság emellett megerősítené a jogállamisági feltételrendszert is, amely lehetővé tenné a tagállamok teljes uniós forrásainak gyors felfüggesztését. Bóka szerint ez az eszköz már eddig is politikai célokat szolgált, és a jövőben is így fogják alkalmazni, amit Magyarország nem tud elfogadni.

A miniszter újságírói kérdésre adott válaszában úgy vélte, nem helytálló az az állítás hogy Magyarország jelentős haszonélvezője lett volna a jelenlegi költségvetési ciklusnak. „A különböző kondicionalitási mechanizmusok miatt több forrás is felfüggesztésre került,

politikai nyomásgyakorlás és zsarolás céljából, amit nem lehet pozitívumként értékelni”

– jelentette ki. A költségvetés nagyságát (2000 milliárd euró) illetően elmondta: bár elsőre nagy számokról van szó, ezek folyó áron értendők, tehát nem tartalmazzák az infláció hatását. Emellett úgy véli a büdzsé 10-12 százaléka a korábbi helyreállítási alaphoz kapcsolódó hitel visszafizetésére és kamatterheire megy el, így a ténylegesen mozgósítható források jóval szerényebbek.

A legfontosabb kérdés szerinte az, hogy a tagállamok méltányos és objektív módon férnek-e hozzá a forrásokhoz,

és hogy ezek valóban olyan célokra kerülnek-e, amelyek segítik az Európai Unió előtt álló kihívások kezelését. A jelenlegi javaslat alapján ezt a miniszter nem látja biztosítottnak.

Bóka János megerősítette: Magyarország továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az Európai Bizottságnak vissza kell térnie a költségvetési tervezőasztalhoz. „Ez az az üzenet, amit ma is elmondok a tanácsban” – fogalmazott.

Nyitókép: Ludovic MARIN / POOL / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

A nyitókép illusztráció. Fotó: Nicolas TUCAT / AFP

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2025. július 18. 18:31
Ócska szélhámos a képen látható két figura. A lenyúlt pénzen biztosan osztoznak.
states-2
2025. július 18. 18:16
Brüsszeli kommunista, háborús uszító csürhe.
zsuzsa-963
2025. július 18. 18:09
Erdogán cselekedett vele helyesen, egy kanapéra ültette, amíg Charles Michellel tárgyalt, mondván ez a férfiak dolga. google.com/search?q=erdogan+von+der+leyen+sofa&rlz=1C1AWFA_enHU928HU928&oq=erdog%C3%A1n+von&aqs=chrome.2.69i57j0i22i30l9.9944j0j7&sourceid=chrome&ie=UTF-8#fpstate=ive&vld=cid:3ef115bb,vid:4OEm_gUi8gY,st:0
kalapali2
2025. július 18. 18:04
Képeket nézve ez az Ursula rákapott a zongoraverő eszközre! Mindent Ukrajnáért-ez nem véletlen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!