Impériumváltás, olaszok, jugoszlávok, s ma már egyre kevesebben ismerik Opatija eredeti nevét.
„Horvátország Monte-Carlója”, „az Adria Nizzája” vagy kis iróniával „a tengerpart Siófokja”. Abbáziáról van szó, amely név ma már csak távoli emlékeket idéz, noha száz esztendeje még fogalom volt hazánk fiai körében:
a mai Opatija csupán egy Horvátország ezernyi üdülőhelye közül, kitüntetett szerepét, magyar múltját elfújta a bóra.
A Kvarner-öböl szelíd kékjével pántlikázott városka hihetetlen tempóban vált apró, mindössze százhúsz házat számláló halászfalucskából a Monarchia népszerű üdülőhelyévé. „A mai Abbázia ezelőtt ötven évvel mindössze egy romba dőlt, ódonszerű klastromból és néhány tengerparti halászkunyhóból állott” – írta 1894-ben a Vasárnapi Ujság, megemlékezve az első abbáziai nyaraló építtetőjéről, Iginio Scarpa fiumei kereskedőről, aki csupán véletlenül vetődött ide, de rabul ejtette a vidék festői szépsége. Egykori nyaralója, a Villa Angiolina egyébként ma is áll, a Horvát Turisztikai Múzeumnak ad otthont. Opatija turisztikai honlapján amúgy gondosan kerülik Abbázia múltjának, sőt még olasz nevének az említését is.
De maradjunk a boldog békeidőknél: a fejlődés első hullámát ugyanis az hozta el, amikor 1873-ra elkészült a már Széchenyi István által is dédelgetett fiumei vasút, 1884-ben pedig Abbázia közvetlen vasúti összeköttetést kapott Budapesttel. Eközben a cs. kir. szab. Déli Vaspályatársaság tulajdonába került az addigra már villákkal itt-ott megszórt terület nagy része, a bécsi vezérigazgató, Friedrich Julius Schüler pedig elhatározta, hogy a kis halászfaluból „második Nizzát” teremt. „Melynek hathatós közreműködése mellett több elsőrangú szálloda, villák, tengerparti fürdőház, meleg fürdők, valamint egy vízgyógyintézeti telep épült.” „Fiuméból óránkint közlekednek Abbaziába a Magyar-horvát gőzhajózási társaság gőzösei, melyek jó félóra alatt teszik meg az 1. tengeri mérföldnyi (9 km.) távolságot” – számolt be 1897-ben a Magyarország vármegyéi és városai című kiadvány.
Iginio Scarpa fia, Paolo 1869-ben eljátszott egy szanatórium létrehozásának gondolatával, mivel a városkát védték a kellemetlen északi széltől a Dinári-havasok kiszögellései és a Monte Maggiore vonulata, s általában is remek klímának örvendett. 1889. március 4-én császári és királyi rendelettel hivatalosan is kurort, vagyis klimatikus gyógyhely lett: egymás után nyíltak a szanatóriumok szívbetegek, reumások és asztmások számára, illetve az első monarchiabeli gyermekszanatórium is Szegő Kálmán vezetésével (egyébként magyar orvosok egész generációja járult hozzá a környék egészségügyének fellendítéséhez).
A lapok versengve számoltak be az Abbáziába özönlő előkelő vendégekről, akik között koronás fők is sűrűn megfordultak. Ferenc József császár és király 1894-ben itt találkozott Vilmos német császárral és családjával (s itt kaptak el két anarchistát, aki Auguszta Viktória ellen merényletet tervezett). Gyakori vendég volt Károly román király a feleségével, II. Oszkár svéd és norvég király és Zsófia királyné; s Rudolf trónörökös feleségéről nevezték el a központi fűtéssel, meleg vizes uszodával és mozival is büszkélkedő Hotel Stefániát, amelynek megnyitóján a hercegi pár is ott volt.
Sok magánnyaraló épült, például Andrássy Gyula grófé, aki itt is hunyt el. S persze özönlöttek a polgári fürdővendégek
Jókai Mórtól Mikszáth Kálmánon és Herczeg Ferencen át Blaha Lujzáig, Feszty Árpádig: aki csak számított, itt korzózott a Lungomarén,
kirándult, fagylaltozott, és élvezte a hangversenyeket, meg persze a tengeri fürdőt (a megfelelő fürdőhelyi viselkedés és öltözködés szabályaira Wohl Janka 1891-es, Illem című kötete is kitért). Utóbb a proletariátus előtt is megnyílt a tengerpart: József Attila még gyermeküdültetésen járt a városkában (értelemszerűen nem a királyi szállókban), a Népszava 1914-ben pedig már a nyomdászok „munkásfilléreiből” épült Gutenberg-villát méltatta.
Abbázia népszerűsége a magyarság körében azután is töretlen maradt, hogy a századfordulóra kiépült a szerényebb, de területileg Magyarországhoz tartozó Crikvenica üdülőtelepe, ami miatt aztán ment is a magyaros kesergés. „Még ha minden igényünknek is megfelelne eme bájos szomszédunk, nem a miénk, s reánk nézve örökre külföld fog maradni” – írta az Orvosi Hetilap 1891-ben Abbáziáról. A Magyarország 1900 márciusában hosszasan ostorozta az osztrák fennhatóságú üdülővárost: „Abbázia drága, Crikvenica olcsó. Ebből is az következik, hogy hazánk közönsége Abbáziát keresi föl. Mert hát sok a pénzünk, és különösen sok az arra való pénzünk, hogy osztrák telepeket és vállalatokat hizlaljunk”, Abbázia pedig „porfészek”, amelynek „vendéglője, étlapja, igazgatása, szolgálata, kávéháza, boltja, levegője csupa német”, tele nagyzoló nyárspolgárokkal, „puccos, tollas, gyémántos, púderes közönséggel”.
Az Ellenzék 1905 nyarán azt írta: Abbáziában „hatszor annyi magyar közönség van, mint Szovátán vagy Borszéken”; a Világ 1912-ben azt, hogy a közönség hatvan százaléka magyar, s üdvözölte a hírt, hogy magyarul tudó hivatalnokot vettek fel a szomszédos Voloscába a magyar levelezések intézésére.
„Ma egy horvát operaénekesnő egy cseh baritonistával hangversenyzik, holnap konfetti-dobással egybekötött cécó, most egy Somogyi-féle koncert, majd egy velencei allűröket segélyező éjjeli »Ständchen« valamelyik téren. Olasz énekesek, magyar cigányzene, a »Kurkapelle«” – sorolja a Felsőmagyarország 1910-ben, amely szintén lelkesedve írta meg, hogy Abbázia immár nem „az osztrák Riviéra”, hanem ízig-vérig magyar. Már csak azért is, mert – ahogy a Somogyi Hirlap 1910 februárjában Abbázia magyar kézen címmel lelkendezve beszámolt róla – magyar befektetők vásárolták meg a déli vasút területeit.
A Budapesti Hirlap 1917 júliusában már a békeidők iránt nosztalgiázva írta, az ember „világos tavaszi ruhában, messzire virító sárga cipőben és egy vadonatúj szalmakalapot kissé ferdén föltéve, ruganyos léptekkel sétált le a tengerparti sétányra s nagyban élvezte a klímát, amelyet magának vásárolt”.
Aztán jött az impériumváltás, amelynek viharait alaposan megszenvedte a város. Még 1918 késő nyarán Az Est a magyar bankok befektetéseit féltette a tervezett katonai maláriakórháztól, október 20-án a Vasárnap már arról számolt be, hogy az abbáziai horvátok nyíltan ellenségeskednek a magyarokkal, akik valósággal menekülnek a városból. Végül olasz kézre került a település: november 6-án az olasz haditengerészet G. Acerbi nevű torpedórombolója érkezésével átadatott a fürdőhely.
1918 decemberének végén a Budapesti Hirlap a nyaralótelep szörnyű pusztulásáról, elhanyagolt kertekről, széthordott padokról, az olaszok gorombaságáról és arról panaszkodik, hogy Fiuméből csak külön engedéllyel, hússzoros jegyárral lehet átkompozni.
Ellentétben a Monarchia s különösen Magyarország testéből kiszakított területek gyakorlatával, Abbázia barátságos maradt a magyar vendégekkel, akik néhány év után ismét felkeresték kedvenc fürdőhelyüket. A Színházi Élet 1925 februárjában már arról írt, hogy Abbázia „természetesen magyarokkal van tele. Mindenütt magyar szót hallunk”; s a magyar lakosság maradványa sem számolódott fel ekkor még, például nagy ünnepélyességgel fogadták az ideérkező szépség- királynőt, Simon Böskét 1929 nyarán. Az Ujság 1936 januárjában, amikor Magyarország kiállt az éppen az abesszin háborúja miatt elszigetelődő Benito Mussolini mellett, azt írta: a magyarokat „mint testvéreket látják itt az olaszok”. Ugyanez év áprilisában a Békésmegyei Közlöny állapította meg, hogy a magyar vendégek hűséges fecskeként szállnak vissza évről évre Abbáziába. A szerző a magyar virtusról is értekezik, ami az ügyesen kimódolt fürdő- és szobaválasztást illeti, s hogy mennyire nem bírja megszokni az idegen étket.
Ismételt országváltások jöttek aztán gyors egymásutánban: a városka 1943-tól a náci bábállam Horvátország, 1945-től a restaurált Jugoszlávia része lett; a titói délszláv állam és a szovjet befolyás alá kerülő Magyarország között bő évtizedre visszaszorult minden turisztikai mozgás, és csak a hatvanas években lendült fel újra. A Magyar Nemzet 1971-ben arról cikkezett, hogy magyar turisták 350 ezer éjszakát töltöttek el Opatijában és környékén – ekkor már szó sem esett a Monarchia arisztokratikus és polgári örökségét hordozó Abbáziáról; azt csak Jugoszlávia felbomlása után kezdték újra értékelni – a tízezres városkában pedig a legutóbbi népszámlálás szerint még ma is él egy tucatnyi magyar.
Nyitókép: Wikipédia
A rapper a Mandiner megkeresésére elárulta, hogyan kezeli azokat az éles kritikákat, amik megjelentek a miniszterelnökkel közös fotója alatt, és arról is beszélt, milyen veszélyeket hordoz magában Magyar Péter és a Tisza Párt pszichózisa.
Valerij Zaluzsnij szerint az új, aszimmetrikus hadviselésre és robotikus innovációra kell összpontosítani, mert 2027-től ember nélküli háborúk jönnek.
A zenész jól láthatóan nehezen nyeli le a keserű pirulát, amiért sokaknak nem tetszett a fejlövést imitáló produkciója.
Ha Magyar Péterrel játszotta volna el ezt mondjuk Nagy Feró, mekkora felháborodás lenne akkor nem csak a hazai, de a nemzetközi sajtóban is. És teljesen jogosan.
Fülöp belga király bírálja az Európai Unió vezetőinek hallgatását, és a gázai válság azonnali lezárását sürgeti.
A felvételen Byron és Cabot láthatóan egymásba fonódva ültek, ám amint észrevették, hogy a közönség figyelmének középpontjába kerültek, gyorsan elbújtak a kamera elől.
Ezúttal Kopernikuszról, Galileiről és Giordano Brunóról.
A férfi párbajtőr- és a női kardválogatottunk is bejutott a legjobb négy közé.
