Zelenszkíj megint Moszkvát vádolja: ezúttal holttestek kérdésében

2025. június 22. 13:32

Ukrajna szerint saját katonáik holtteste helyett 20 oroszét kapták meg a legutóbbi csere alkalmával.

2025. június 22. 13:32
null

Ukrajna szerint saját katonáik holtteste helyett 20 oroszét kapták meg a legutóbbi orosz–ukrán csere alkalmával – írja a The Moscow Times.

A visszaszolgáltatás alatt már megerősítést nyert, hogy a nekünk átadott 20 holttest, akiket a mi halott katonáinkként adtak vissza, valójában oroszok

– mondta Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök szombaton, majd azzal vádolta a Kremlt, hogy 

Ezt is ajánljuk a témában

nem ellenőrizték, kiket küldenek vissza, sőt azt is felvetette, hogy Moszkva talán szándékosan keveri össze a holttesteket, hogy elkenje, hány ukrán katona földi maradványait tartják vissza.

A portál hozzátette hogy, az elesett katonák hazaszállítása és a hadifoglyok cseréje azon kevés területek egyike, ahol a háborúban álló felek az invázió 2022 februári kezdete óta együttműködnek.

Végül kihangsúlyozták, Moszkva és Kijev a június elején Isztambulban tartott tárgyalásokon meg is állapodott arról, hogy mindketten visszaküldik a másik fél 6000 katonájának holttestét. 

Nyitókép forrása: XOSE BOUZAS / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ninini
2025. június 22. 16:04
És ezt miért is csinálják a zongorista úr szerint? Miért adják oda a saját halottaikat és mit kezdenek az ukrán halottakkal?
sanya55-2
2025. június 22. 15:54
Mind az te barom, mert olyan hogy ukrán NINCS
egyszeri
2025. június 22. 15:50
Úgy érti, orosz nemzetiségű ukrán polgárok voltak, akiket talán erőszakkal soroztak be mielőtt meghaltak? Azok hozzátartozóinak meg nem adja azt a végkielégítést ami az elesett ukrán családtagoknak jár?! Ennyit az Ursula által emlegetett ukrán demokráciáról és az EU-hoz csatlakozás felkészültségről!
europész
2025. június 22. 15:15
Ha ha ha ha.Tudtam,hogy elobb utobb ez is eszebe fog jutni a kisordognek.Akin nincsenek azovos tetovalasok azok oroszok.Majd kiderul,hogy az a hatezer is orosz volt.Retteg es kinjaban ilyenekre vetemedik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!