Ukrajna mától nyílt lapokkal játszik: ez a terve Magyarországon, a kárpátaljaikat is beveti

2025. június 20. 16:33

Az ukránok szerint nincs más választása Volodimir Zelenszkijnek, mint megvárni a jövő évi választásokat, ugyanis szerintük a magyar ellenzék ukránbarát, és nem lesz ellenvetése Kijev EU-csatlakozását illetően. De Orbán Viktor győzelmére készülve egy B-tervet is felvillantottak.

2025. június 20. 16:33
null

„Tényfeltáró” cikket közölt az RFI Ukrajna, amelyben a portál által nemes egyszerűséggel csak álnépszavazásnak nevezett Voks2025 jelentőségét igyekszik csökkenteni, de emellett tisztán látszik az is, mi Volodimir Zelenszkijék politikai terve a következő hónapokra.

A szerző szerint kevés, hogy 2 millióan töltötték ki a véleménynyilvánító szavazólapot Ukrajna EU-tagságáról, és azt az álhírt terjeszti, hogy nincs csalás elleni védelem a rendszerben. Valerij Luncsenko, a Magyarországgal fenntartott kapcsolatokért felelős csoport társelnöke a lapnak azt mondta, csak a jövő évi parlamenti választások miatt hirdették meg a Voks2025-öt. Sőt, állítása szerint a független (!) közvélemény-kutatások alapján kihozott Fidesz-hátrány miatt volt erre szüksége a magyar kormánynak.

A politikus hangsúlyozta,

a Fidesz retorikájához képest a magyar ellenzék sokkal nagyobb mértékben támogatja Ukrajna EU-tagságát, álláspontja ukránbarát. Meggyőződése, hogy ha az ellenzéki erők hatalomra kerülnek 2026-ban, Magyarország részéről nem lesznek további akadályok a kijevi csatlakozás kapcsán.

Ugyanerről beszélt az RFI-nek Szerhij Szolodkij külpolitikai szakértő, aki szerint nem szabad alábecsülni a Voks2025 által jelentett veszélyt. Megjegyezte, folyamatban vannak a megbeszélések az Európai Unió vezetőivel arról, hogyan lehetne megkerülni Magyarország vétóját, még mielőtt további tagállamok kezdik el támadni Kijev csatlakozását. Úgy véli, a megoldáshoz „csak politikai akarat kell”.

Kijevben jelenleg senki sem hiszi, hogy Orbán Viktor megváltoztatja az álláspontját. Túl messzire ment az ukránellenes kampányában. Ezért attól tartok, Ukrajnának nincs más választása, mint megvárni a magyarországi választásokat

– szögezte le Szolodkij, hozzátéve, hogy azok nem feltétlenül „a kívánt eredménnyel” fognak végződni az ukránok számára.

Luncsenko azt is állította, hogy a kárpátaljai magyarok támogatnák Ukrajna EU-csatlakozását, ezért abban az esetben, ha végül Orbán Viktor pártja nyerné meg a jövő évi választásokat, akkor Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a magyar kisebbség véleményével kellene meggyőznie a szomszédos ország miniszterelnökét.

A kárpátaljai magyar kisebbség életét egyébként sohasem látott törvénymódosításokkal nehezítik, míg Orbán Viktor halálos fenyegetést is kapott Ukrajnából.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: AFP/Isza Ferenc

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsuzsi-79
2025. szeptember 30. 09:56
Eu semmit nem ér. Gazemberekkel büntetésre váró,vagy azelől bujkálok pihenő helye.ursula egy vén hülye szerelemzsák. Eu t emiatt zelenszkij mindent a kezében tart. Én simán kilépnék ez már csak szivatás .az ellenzék soha nemlátott viszont halló t hazugságok,hamis ígéreteket mond. Én börtönbe küldeném azokat ,mert tömeges csalás folyik,saját érdekében. Mégbe is valják. Minket büntetnének,ha csalunk. Döbbenetes gyűlölet van,a baloldali pártoknál. Tanítják őket a szigeteken hogyan és mit csináljanak.Ezeket az agymosottakat mindenhol le kell állítani. Koncertekre előadásokra szervezetten beosonnak és elkezdenek ordítani . Nem ezért megyünkoda.Szigorú fellépés kell. Annyira fél poloskapeti, hogy mindent elkövetett, hogy a mentelmi joga maradjon.De egyszer minden véget ér. Vállalnia kell amiket csinált ez a gazember. Fidesz nek kell nyernie,hogy ezek az alja emberek eltakarodjanak. Köszönöm, hog elolvastad.
Válasz erre
0
0
hannah184-2
2025. szeptember 29. 20:48
Mostmár idre lenne végleg berobbantani ezt az Ukrajna nevezetű pénznyelő feneketlen kutat. Nem tudom ,hogy a Ny.Európai polgárok hány % a támogtabá Ukrajna EUs tagsàgát, bizonyára nagyobb % mint Magyarországon. Emlékezzünk az elhülyült nyugatiak minként ölelték keblükre a migráns hordát. Az volt az egyik tőr Europa hátában .A végső halálos döfést úgy financiálisan, mint szociálisan Ukrajna Eus tagságával lehetne bevinni. Az idióták nem tanultak a saját kárukból? Mendig szavazzák még meg meg újra és újra a saját hóhéraikat? Zelenskynek mennie kellene már a süllyrsztőbe az EUs haverjaival együtt
Válasz erre
1
0
julius68-2
2025. szeptember 29. 11:05
A kárpátaljai magyarság általuk elvett jogait, sem akarják visszaadni. Semmi jó nem várható ettől a csőcseléktől. A szart takarítják az önkéntesek utánuk a Tiszából, mert szervezett szemétszállításuk nincs mindenhol, nem a háború miatt, előtte sem volt, de persze EU érettek !
Válasz erre
0
0
Csigorin
2025. július 08. 22:15
kurva idegesitoek mar ezek a buzi ukranok, fogja mar fel vegre Brusszel, hogy ukrajna nem az o erdekszferaja!
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!