– ezt már most is ígéri az iráni állami televízió, amely szerint „Amerika kezdte”, és a közeli amerikai katonai bázisokat mutogatják célpontként. Irán akár rövid hatótávolságú rakétákkal is képes elérni amerikai célpontokat a térségben; amerikai katonák állomásoznak Irakban, Szíriában, matrózok Jemennél, és Irán bármikor csapást mérhet terroristái révén amerikai, izraeli vagy zsidó civilekre szerte a világon.
És mi a helyzet az atomprogrammal?
Irán azt állítja, hogy a támadások előtt sok mindent „evakuált”,
de hogy pontosan mit, honnan és mikor, azt nem tudni. Ezen a ponton szinte irreleváns, hogy Irán valóban atombombán dolgozott-e – az amerikai és izraeli hírszerzés szerint igen, Irán pedig tagadta –, hiszen innentől semmi okuk sincsen rá, hogy ne dolgozzanak rajta.
Bárhogyan is nézzük, ez, ahogyan Churchill mondta anno, ez nem a vég kezdete, hanem a kezdet vége. Trump felszólította Iránt, hogy azonnal hagyják abba, amit csinálnak, és nem lesz több bomba.