Ahogy Székelyföldön sem normális semmi egy évszázada, és Erdély nagy részén sem. A helyiek legalábbis úgy érzik, Bukarest, Románia szemében idegen testnek számítanak.
Június első napja, vasárnap. Szép, napos idő van Parajdon, a Korond-patak látszólag ugyanúgy folyik a medrében, mint szokott. A sódombokra nézve sem látszik semmi –
ha nem tudnánk, hogy a mélyben már megsemmisült a sóbánya, és ki tudja, hol és mit ásott alá a víz, ki nem találnánk, hogy baj van.
Persze feltűnik a sok román csendőr, talán az előző napi államfői látogatás miatt maradtak, talán az esetleges katasztrófára készülve, de nem akadályoznak senkit abban, hogy bámészkodjon. Az emberek pedig nézik a csendesen folydogáló patakot, kicsit odébb pedig azon munkálatok nyomát, amelyek az előző hetekben a bánya megmentésére irányultak. A házakban, amelyekből néhány óra múlva ki kell költözniük a lakóknak, kívülről nézve normálisan folyik az élet. Száradnak a napon a ruhák, játszanak a gyerekek. Egy helyi nyugodtan magyarázza nekünk és egy Maros megyei autó utasainak, meddig ért a víz az áradás idején – a lelapított fű mutatja a szintet –, és a döbbenetet, hogyan tűnt el az áradás, amikor a víz áttört a bányába.
A mélység, a hatalmas termek elnyelték a patakot – egy időre.
Ez a valóság: Parajdon igazából már régóta nem normális semmi. Ahogy Székelyföldön sem normális semmi egy évszázada, és Erdély nagy részén sem. Nem anomália, amit látunk, hanem a várható eredménye az elhanyagolásnak, a kihasználásnak.
A helyiek legalábbis úgy érzik, Bukarest, Románia szemében idegen testnek számítanak,
egy forrásnak, amelyből kivesznek, de soha nem tesznek bele. Még a románok között is van olyan érzés, hogy a főváros csak kihasználja Erdélyt, lefelé nivellálja.
Miért történhetett meg ez a tragédia, hiszen már jó ideje látszott a baj? Szovátán valaki azt sugallja, hogy Bukarest már csak azért sem tett pénzt a bánya jövőjébe, mert kezdett „túl jól menni” a Székelyföld földrajzi és turisztikai szívét alkotó tengelynek.
A Szováta–Parajd–Korond trió tényleg unikum. A Medve-tó környékén Ausztriában érezheti magát a látogató. A régi magyar villákat felújították, és tucatnyi wellnesshotel épült. A parkokban a fű szinte parancsra nő, az utcák makulátlanul tiszták, az aszfaltban egy döccenő sincsen. Még a kis mellékutak is tökéletes rendben vannak. Szováta virágzik, ez nem kétséges. Parajdon is sok minden épül, bár jobban látszik a régi világ. Korond pedig Korond: nyüzsög a nép, a templom mellett hatalmas székely zászló ad egy kicsiny választ az Erdélyben annyira elterjedt román óriászászlókra.
Igen, Székelyföld érezhetően felemelte a fejét.
A székelyek okkal érzik úgy, hogy 1918 óta nem sok mindent kaptak a román államtól, csak megaláztatást és másodrendű státuszt. A Sóvidéken persze még más is történt 1919 tavaszán: hogy hányan haltak meg a berendezkedő román hatalommal szembeni ellenállásban, vita tárgya, de az emberek máig emlékeznek a megtorlásra, a halálos ítéletekre, a botozásokra, a rablásokra. Nincs itt semmi bizalom Bukarest iránt. Ugyanezt hallani kicsit odébb, Csíkszeredán: nem kapnak semmit, innen csak visznek.
Igaz, az utak jobbak lettek – már nincs az, hogy Székelyföldre beérve látványosan romlik az aszfalt minősége, sőt Szováta irányában épül végre az észak-erdélyi autópálya, hosszú kilométereken át látni a földmunkákat. Ha egy nap a partiumi szakasz is elkészül, egészen a Sóvidékig el lehet jutni autópályán Budapestről, igaz, az építkezés 2004-es kezdete után szerencsés esetben negyedszázaddal. Ez a lassúság nem a magyaroknak szól, hiszen a román vidékek ugyanúgy szenvednek a közlekedés hiányosságai miatt. Ilyen ország Románia, autópályák terén lassúsági rekorder az Európai Unióban. Bukarest 2025-ben egyike azon kevés EU-s fővárosnak, amely egyetlen szomszédos fővárossal sincs összekötve autópályával. Összehasonlításul: Budapestről a négy uniós szomszéd fővárosába el lehet jutni autópályán, és még Belgrádba is.
Nem, nem minden a magyarok ellen van. Románia a Magyarországon egyébként gondosan építgetett mítosszal ellentétben nem jól működő ország; az utóbbi két évtized fejlődése is ellentmondásos, mert nem kis részben adósságnövelésből, deficitből, EU-s transzferekből és a kivándorolt több mint négymillió ember hazautalásaiból jött ez össze. Egy díszköves tér, egy sétálóutca, egy színvonalas étterem vagy egy nagy, modern bevásárlóközpont bár jó dolog, nem a fenntartható fejlődés jele.
Székelyföld esélye a turizmus lenne, mert számottevő ipara nincs. Ezt az esélyt rontja most a parajdi tragédia – még akkor is, ha esetleg elkerüljük a legrosszabbat, a bánya beomlását. Ahhoz, hogy a székelyek és a román állam között kiépüljön a minimális bizalom, Bukarestnek sokat kellene tennie. A mai kiélezett, kaotikus belpolitikai és a rossz gazdasági helyzetben ez nagy feladat. Kérdés, megvan-e hozzá a román akarat és a szervezőkészség, mert a katasztrófa megelőzéséhez egyértelműen hiányzott.
Nyitókép: Szivattyúval távolítják el a bányába folyt vizet
Fotó: AFP/Daniel Mihailescu
Szeptemberi műtétje után visszatért az olimpiai ezüstérmes válogatottba, Genovában a férfikardcsapat tagjaként Európa-bajnoki címet ünnepelhetett, egyéniben pedig második helyen végzett Szilágyi Áron. Interjú a közelmúltról és a tervekről.
A TISZA Párt elnökének nagyon jó oka volt a menekülésre.
Egy dologra ugyanakkor biztosan jó volt a hétvégi rendezvény. Világosan megmutatta azt, hogy ki, melyik oldalon áll.
A Pride nem önazonosság, hanem ideológiai forradalom.
Kerek perec leírta a lényeget az Il Foglio.
Tessék szépen beállni, uraim; majd ha leváltottuk a rohadt falusi Orbánt, akkor lehet egyénieskedni.
A hivatalos indoklás szerint a közelmúlt sikerei vezettek a szerződéshosszabbításhoz.
