Putyin súlyos figyelmeztetést küldött Iránnak, miután Trump szabad kezet adott Izraelnek

Veszélyben az iráni rezsim túlélése – üzente az orosz elnök.

Izrael és Irán között kitört a nyílt rakétaháború, a civil lakosság menekül a becsapódások elől – és most már Trump is megszólalt.
Irán több mint 350 ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre az elmúlt két napban, amelyek közül a legtöbbet sikeresen elfogta az izraeli légvédelem – de nem mindet – tudósít folyamatosan a The Times of Israel.
Az elmúlt éjszaka során három helyszínen történt nagyobb becsapódás, amelyekben nyolc ember életét vesztette,
köztük négyen Petah Tikvában, hárman Haifában és egy Bnei Brakban.
Az izraeli hatóságok hangsúlyozták, hogy a biztonsági szobák továbbra is a legjobb védelmet jelentik, bár egy esetben egy közvetlen találat halálos áldozatokat követelt még a megerősített helyiségben is.
Az izraeli légierő válaszul csapásokat mért az Iráni Forradalmi Gárda Quds Erőinek parancsnoki központjaira Teheránban.
Eközben több drón is megsértette az izraeli légteret, amelyeket az izraeli haderő folyamatosan nyomon követ és semlegesít.
A Golan-fennsíkon egy óra leforgása alatt háromszor is riasztották a lakosságot drónfenyegetés miatt. A légierő egyik gépe egy drónt az ország teljes területén át követett, egészen a Földközi-tenger partvidékéig.
Ezt is ajánljuk a témában
Veszélyben az iráni rezsim túlélése – üzente az orosz elnök.
A konfliktus hatására Izrael légtere továbbra is zárva marad, ami ellehetetleníti a kereskedelmi repülést. A Madleen nevű gázai blokádot megtörni próbáló hajó utolsó három aktivistája végül Jordánián keresztül hagyta el az országot, mivel a Ben Gurion repülőtér nem üzemel.
A hazatérni vágyó izraeli állampolgárok hazaszállítását az Israir légitársaság csak a hét végén vagy a jövő hét elején tudja megkezdeni, és csak egyirányú járatokat tervez.
A nemzetközi közösség figyelemmel kíséri az eseményeket: az Egyesült Államok tel-avivi nagykövetségét is elérte az egyik rakétatámadás lökéshulláma, szerencsére személyi sérülés nem történt.
Donald Trump volt amerikai elnök reményét fejezte ki, hogy Irán és Izrael békét kötnek, de hozzátette: „lehet, hogy egyszerűen le kell játszaniuk ezt a harcot egymás között.”
Ezt is ajánljuk a témában
Miközben az amerikai elnök békét sürget a felek között, Izrael washingtoni nagykövete hagsúlyozta, nem céljuk a háború korlátozása.
Nyitókép: Ahmad GHARABLI / AFP