Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Az amerikai alelnök az orosz követelésekről beszélt.

JD Vance amerikai alelnök arról beszélt: Oroszország olyan területeket követel magának, amiket nem is foglalt el, de „ezt nem várhatja el Oroszország”. Vance
egy nappal korábban is kijelentette: „Oroszország túl sokat akar”.
A washingtoni vezetés a Politico szerint egyre frusztráltabb Moszkva hozzáállása miatt. Vance kifejtette: az nem zavarja, hogy az oroszok először túl sokat kérnek, így működnek a tárgyalások; az viszont zavarja, hogy nem jóhiszeműen tárgyalnak a háború lezárásáról. Vance kiemelte, hogy ha ez folytatódik, Amerika kiszáll a közvetítésből.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön egy 30 napos tűzszünetre szólított fel,
azzal fenyegetve, hogy ha ezt nem kezdik el a háborúzó felek, akkor szankciók jönnek Amerika részéről.
Vance szerint az, hogy a két félnek már vannak békejavaslatai, már előrelépés, de még dolgozni kell egy megállapodás érdekében; vagy pedig meg kell majd állapítaniuk, hogy nem tudnak tovább előrehaladni az ügyben.
Fotó: JEFF KOWALSKY / AFP