Izrael újabb forradalmi fegyverrel jelentkezik: a Vaskupola után itt a Vassugár

Az új rendszernek két nagy előnye is van az előbbivel szemben.

A futurisztikus megoldást a Vaskupola kiegészítőrendszerének szánják.
„Az ellenségeinknek már nemcsak a kifejlesztett, de a fejlesztés alatt álló védelmi képességeinktől is tartaniuk kell” – nyilatkozta a Breaking Defense szerint Izrael védelmi minisztere azzal kapcsolatban, hogy országa harcba vetette a legújabb lézerágyút.
Israel Katz szerint a sugárfegyver prototípusát az elmúlt másfél évben számos alkalommal sikeresen alkalmazták légvédelmi célokra, az eszköz pedig
alapjaiban változtatja meg a közel-keleti háborúk menetét.
Mint mondta, hivatalba lépését követően azonnal utasítást adott a fegyverfejlesztések felgyorsítására, mert azok létfontosságúak az ország hatékony védelme szempontjából.
A miniszter még hozzátette, hogy nemcsak a most rendszerbe állított fegyverek félelmetesek, hanem azok is, amelyek egyelőre kísérleti stádiumban vannak.
A lézerek hatékonyságát szemléltető, nemrég nyilvánosságra hozott egyik videó tanúsága szerint
az eszköz játszi könnyedséggel teszi röpképtelenné a Hezbollah által is előszeretettel használt drónokat.
A Lite Beam névre hallgató energiafegyverek a Magyar Honvédség legújabb páncéltörő rakétáit is előállító Rafael cég műhelyéből kerülnek ki.
A cikk felidézte, hogy 2022-ben az akkori izraeli miniszterelnök, Naftali Bennett azt ígérte, hogy az Iron Beam (Vassugár) elnevezésű légvédelmi rendszert 2025-re hozzák harcképes állapotba.
Ha minden a tervek szerint halad, akkor a lézer alapú légelhárítás a rakétákkal működő Vaskupola (Iron Dome) rendszer kiegészítőjeként fog működni.
Ezt is ajánljuk a témában
Az új rendszernek két nagy előnye is van az előbbivel szemben.
Fotó: Rafael / Facebook
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Lehet, hogy ez már az utolsó utáni pillanat.
Az elnök hangsúlyozta, hogy Amerika nem fogja megengedni Irán számára a nukleáris fegyver kifejlesztését.
Meg kell találni a megállapodás lehetőségét a Közel-Keleten, és biztosítani mind Irán, mind Izrael érdekeit – jelentette ki Putyin. Azt is mondta, kész találkozni Zelenszkijjel, de szerinte kérdéses, hogy legitim-e a hatalma.