A migrációs számok valamelyest javultak, az elégedetlenség viszont így is nő Nagy-Britanniában: Keir Starmer munkáspárti kormányfő rendpárti üzenetekbe menekül, miközben vidéken Nigel Farage pártja aratja le a babérokat.
„Tudom, hogy dühösek vagytok a bevándorlás miatt. Megértem. Jegyezzétek meg a szavaimat: visszavesszük az ellenőrzést a határainkon. Korlátozzuk a migrációt, bezáratjuk a menedékhoteleket, és fokozzuk a csónakos átkelések elleni fellépést. Az kiindulási pontjuknál fogjuk megsemmisíteni az embercsempészbandákat.”
Ezek nem egy frissen hatalomra kerülő, radikális jobboldali vezető szavai: Keir Starmer brit munkáspárti miniszterelnök, a nemzetközi baloldal kevés hatalmon lévő figuráinak egyike írt így az X-en. Pattogó, tömör tőmondatokban megfogalmazott, rendpárti üzeneteivel azóta sem állt le: „Mindig a brit emberek biztonsága lesz számomra a legfontosabb.” „Ha nincs jogod Nagy-Britanniában lenni, el leszel távolítva.” És így tovább.
Miután a tizennégy éven át hatalmon levő, öt kormányfőt elfogyasztó brit konzervatívok idején – brexit ide vagy oda – a migráció miatti társadalmi feszültség csak fokozódott Nagy-Britanniában, ráadásul a progresszív, woke ideológiai törekvések is szinte akadálytalanul foglalták el a közbeszédet és a brit állam intézményeit, sokan várhatták, hogy a 2024-ben hatalmas győzelmet arató baloldali Munkáspárt csak még nagyobb teret ad e tendenciának.
A valóság azonban közbeszólt: a bevándorlás okozta társadalmi válságjelenségek oly mértékig fokozódtak, s részben emiatt a politikai erőviszonyok úgy módosultak, hogy Keir Starmer kormányfőnek a saját érdekében magának kell végrehajtania a fordulatot – először is a kommunikációban. Munkáspárti szimpatizánsok emiatt értetlenkednek is Starmer rendpárti posztjai alatt. „Nem ezt várom egy munkáspárti kormányfőtől.” „Meghekkeltek, Keir?” „A tettek számítanak, nem a szavak, Keir.”
A munkáspárti miniszterelnök keménykedő fordulatát sokan értetlenséggel fogadták a baloldalon és szkepszissel a jobboldalon. De mit mondanak a számok?
London–Kijev-tengely
Keir Starmer Kijevnek is rendszeresen üzen: „Növeljük az Ukrajnának nyújtott támogatásunkat és a védelmi kiadásokat, és fokozzuk a Vlagyimir Putyinra helyezett nyomást” – közölte a napokban, később pedig leszögezte: „Nagy-Britannia Ukrajna oldalán áll, mint mindig”, Putyin pedig szerinte „meg fogja fizetni annak az árát, hogy elkerüli a békét”.
A napokban jöttek ki a migrációról szóló legfrissebb adatok a 2024-es évre vonatkozóan. Az eredményeknek mind a tavaly a hatalomból kieső Konzervatív Párt, mind az új vezetés örülhet: a migrációs mérleg 2023-hoz képest a felére csökkent, bevándorlás révén „mindössze” 431 ezerrel nőtt Nagy-Britannia lakossága az előző évben. A mérleg két szám egyenlegéből állt össze: 948 ezren érkeztek a szigetországba (ez egyharmadával kevesebb az egy évvel korábbinál), és 517 ezren hagyták el (ez pedig 11 százalékos növekedés). Az Európai Unión kívülről munkavállalási célból érkező bevándorlók száma a felére esett a korábbi évhez képest.
A tendenciának tehát mindkét oldal örülhet, ez azonban még mindig azt jelenti, hogy évente sok százezren érkeznek az amúgy is túltelített Brit-szigetekre. A legfrissebb becslések szerint e pillanatban 69,5 millióan élnek brit földön, vagyis rövidesen több mint 70 millióan fognak tömörülni az alig két és fél magyarországnyi földdarabon.
A tömeges bevándorlás jó fél évszázados folyamata alapvetően – és véglegesen – megváltoztatta a brit társadalom és a városok képét.
London a multikulturalizmus példavárosa lett, annak minden előnyös és hátrányos hozadékával együtt. A vidéki nagy- és kisvárosok társadalmi közege is megváltozott. A hamisítatlan angol vidék, az eredeti brit miliő egyre inkább visszaszorul a legtávolabbi falusias körzetekbe. A társadalom drasztikus megváltozására a politikum is reagált: előbb a baloldal volt a bevándorlók természetes választása, ami miatt hagyományos kékgalléros, valódi munkás társadalmi rétegek pártoltak el a Munkáspárttól az eltelt évtizedekben; ugyanakkor a Konzervatív Párt is nyitott a multietnikussá vált brit társadalom felé. A legszorgalmasabb, legképzettebb vállalkozó kedvű etnikumhoz tartozó brit indiaiak ma már tömegesen voksolnak a torykra, ahogy a pártvezetést is „megszállták”, gondoljunk csak a dúsgazdag üzletemberből egy időre brit miniszterelnökké váló Rishi Sunakra.
A hatalmi pozíció ellenére másfél évtizedig sok mindenben cselekvésképtelen és gondolattalan torykból, valamint a woke mozgalom által megszállt baloldalból kiábrándult tömegek mostanra új erőt találtak maguknak – egy ismert figura vezetésével.
Nigel Farage, a brexitmozgalom egykori arca és vezére 2024-ben a rendszerkritikus Reform UK párt élén tért vissza a közéletbe – amit valójában el sem hagyott. Ha nem épp ő maga volt a reflektorfényben, akkor az ő szelleme kísértette mind a bal-, mind a jobboldalt. A középosztálybeli családba születő, jó iskolákat végző, aztán brókerpályára álló Farage a mai elitellenes, rendszerkritikus, populistának is címkézett mozgalmak egyik legszínesebb egyéniségű, legtapasztaltabb vezére, aki több mint harminc éve a legkülönbözőbb formákban képviselte EU-kritikus nézeteit – amelyeket a brexit után most már főleg a hazai hagyományos politikai elit ellen hangol.
Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) korszakának leáldoztával a Reform UK párt élén találjuk Farage-ot, a szervezet szárnyal a közvélemény-kutatásokban. A több évszázados hagyományos pártok uralta Nagy-Britanniában a Reform UK a legnépszerűbb politikai erő, a választók 30-32 százaléka voksolna rá.
A tavalyi választáson a 650 fős parlamentben majdnem kétharmados többséget szerző, mindent letaroló Munkáspárt eközben összezuhant: már csak a választók 21-22 százaléka szavazna rá. A harmadik helyen szerénykednek a konzervatívok: Churchill és Thatcher egykori pártját mindössze a britek 16-18 százaléka támogatja. Alig lemaradva mögöttük állnak a brit földön örök vesztes, de mindig kitartó liberálisok 14-16 százalékkal és a zöldek mintegy 10 százalékkal. Mint látható, az egykor két nagy párt uralta brit politika ötosztatúvá vált – és a legnagyobb erő a mindennel elégedetlen választókat képviselő Reform UK párt. Ezt erősítette meg a május 1-jén tartott brit önkormányzati választás (a voksolás több részletben történik Nagy-Britanniában, soha nem terjed ki egyszerre az egész országra), ahol a Reform UK szerezte a legtöbb szavazatot, míg a Munkáspárt és a Konzervatív Párt történelmi veszteségeket szenvedett.
De képes lehet arra Nigel Farage, hogy sokadik nekifutásra immár tényleg tartósan megváltoztassa a brit politika öröknek hitt tájképét? Farage minapi választási sikerével, a Reform UK nagy létszámú önkormányzati csoportképeivel, a továbbra is százezres nagyságrendű migrációs hullám elítélésével kampányol, világosan megüzenve mindenkinek: szerinte csak a Reform UK tudja legyőzni a hatalmon lévő Munkáspártot.
Jelenlétével és üzeneteivel már bizonyosan megváltoztatta a brit politikát: a tavaly óta kormányzó munkáspárti Keir Starmer miniszterelnök máris pániküzemmódba kapcsolt, és ahogy cikkünk elején írtuk, gyakorlatilag Farage migrációellenes szólamainak ismétlésével próbál támogatást és lendületet szerezni megbicsaklott regnálásához.
Starmer a migrációellenes üzeneteken kívül a globális politikába menekül: „Britannia visszatért a világ színpadára” – közölte a napokban,
miután új megállapodást kötöttek az Európai Unióval.
Ennek értelmében újra megkönnyítik a brit állampolgárok uniós utazását, enyhítenek az EU-ból behozott élelmiszerek és italok ellenőrzésén; ugyanakkor – a brit halászok és a jobboldal nagy megrökönyödésére – 2038-ig meghosszabbítják az EU-ból érkező halászhajók hozzáférését a brit vizekhez. Emellett pedig védelmi, külpolitikai és biztonságpolitikai ügyekre formális paktumot kötöttek a brit és az uniós illetékesek: London és Brüsszel rendszeresen egyeztet és koordinált döntéseket hoz. Amit a brit jobboldalon már a brexit visszafordítása egyik első jelentős lépéseként értékelnek.
Nyitókép: Keir Starmert kritizáló plakátok egy jobboldali tüntetésen Londonban május 24-én
Fotó: AFP/Henry Nicholls
Nekiestek Amerikában a régi liberális jobboldal képviselői az újkonzervatívoknak Tucker Carlson egyik interjúja kapcsán. A megtámadottak közt vannak Magyarország liberalizmusellenes barátai, Orbán Viktor neve is előkerült. Mindez egy régi háború új csatája.
Ha ne adj' Isten a tiszások nyernének, a magyaroknak még annál is sokkal rosszabb lenne, mint Gyurcsányék idejében.
Két férfit letartóztattak.
Menczer Tamás arra is rámutatott, hogy miért jött ki a Fidesz az Európai Néppártból.
Nagyot alkotott.
A Tisza politikában járatlan jelöltjeinek így is nagyon kevés lesz az a négy hónap, ami rendelkezésükre áll majd a helyi kampányolásra.
Újra meg akarjuk égetni magunkat ugyanazzal a posztkommunista garnitúrával és generációs csápjaikkal?
Az elnök megunta, hogy Moszkva húzza az időt a békekötéssel kapcsolatban.
