A gázai lakosok megdöbbentő választ adtak az amerikai-izraeli segélytervre: féltik a méltóságukat

Nem bíznak olyan kezdeményezésben, ami a szenvedéseik okozóitól származik.

A Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala keményen bírálja Izraelt, a zsidó állam viszont azt akarja, hogy a rászorulók kapják meg a segélyeket, ne a Hamász.
Jens Laerke, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) szóvivője „a Föld legéhesebb helyének” nevezte a Gázai övezetet pénteken Genfben tett nyilatkozatában. Izrael március közepén megakadályozta a segélyek eljutását a Gázai övezetbe, és röviddel ezután újraindította a katonai műveleteket.
Ezt is ajánljuk a témában
Nem bíznak olyan kezdeményezésben, ami a szenvedéseik okozóitól származik.
A segélyszervezetek ezután ismét éhínségre figyelmeztettek. Május 19-én az izraeli kormányfő bejelentette, hogy nemzetközi nyomásra Izrael lehetővé teszi „minimális” segély bejutását az övezetbe. Laerke elmondta, hogy „a megszállók szándékosan akadályozzák a segélyek bejutását Gázába. Ez olyan, mintha cseppenként adagolnák az élelmet egy katasztrofális éhínség sújtotta területen”. Megfogalmazása szerint „a Gázai övezet az egyetlen, a világon létező, határozott határokkal rendelkező ország vagy terület, ahol az egész lakosságot éhínség fenyegeti”.
Elmondása szerint
Izrael a blokád feloldása óta ugyan 900 teherautónak engedélyezte a segélyszállítmányok behozatalát a területre, azonban eddig csak 600 teherautó tudott kirakodni a Gázai övezetben,
és a folyamatos harcok miatt a segélyek elosztása nehézségekbe ütközik. Az Egyesült Államok által támogatott, májusban alapított segélyszervezetre, a Gázai Humanitárius Alapítványról (GHF) szólva Laerke elmondta, hogy az nem működik. „Nem elégíti ki az emberek szükségleteit. Csak káoszt okoz” – hangoztatta.
A GHF rafahi elosztóközpontját kedden állítólag tömeg rohanta meg és az ENSZ ismeretei szerint 47 ember megsérült. Az elmúlt napokban fosztogatásokról és az új elosztóközpontok ostromáról érkeztek jelentések. A GHF többször is cáfolta a halálesetekről, a nagyszámú sérültről és a központokban kialakult kaotikus helyzetről szóló jelentéseket.
A GHF pénteki nyilatkozatában közölte, hogy
működésének megkezdése után pár nappal már több mint kétmillió ételadagot osztott ki a Gázai övezet lakosainak.
Tájékoztatásuk szerint eddig három központot nyitottak meg, amelyek amerikai privát biztonsági cégek segítségével szervezik a segélyek helyszíni kiosztását.
Az izraeli kormány szerint a GHF feladata lesz a segélyszállítmányok elosztása a gázai lakosság számára, megkerülve az ENSZ segélyszervezeteit és más kezdeményezéseket. Izrael szerint így a Hamász nem fér hozzá a segélyekhez, hanem valóban azokhoz jut el, akiknek szükségük van rá. Az ENSZ bírálta a kezdeményezést, mondván az a kevés számú elosztóközpontokba csábítja a lakosokat és felgyorsítja más területek kiürítését.
(MTI)
Nyitóképünk illusztráció: Bashar TALEB / AFP