A „jogállamiság” ma politikai fegyver a konzervatív erők ellen Magyarország kapcsán is – francia jogvédőszervezet alapító-elnöke a Mandinernek

Ön szerint mennyire törvényes és megalapozott Marine Le Pen kizárása a választásból?

Az a helyzet, hogy bűnösnek találták – ez tény, nem lehet kétségbe vonni. A törvény alapján valóban vétett. Két dolgot viszont érdemes kiemelni. Az egyik, hogy nem ő az egyetlen, aki hasonlót tett. Szerintem az a gyakorlat, hogy az Európai Unió pénzét a hazai párttevékenységre fordítják, Európa-szerte elterjedt. Szinte minden párt élt ezzel. Ezért érzékelhető egyfajta kettős mérce a jogalkalmazásban. A másik egy technikai kérdés, amely miatt mégis megkérdőjelezhető a döntés jogszerűsége. Franciaországban, ha valaki fellebbez egy ítélet ellen, az automatikusan felfüggeszti annak végrehajtását. Ebben az esetben viszont a bíró úgy döntött, hogy az ítélet azonnal alkalmazandó, még fellebbezés esetén is. Hogy ezt megindokolja, bevezetett egy új elvet, amit „demokratikus közrend elvének” nevezett. Azt mondta, hogy 

Ez alapján nemcsak pénzbírságot szabtak ki rá, hanem megtiltották számára, hogy a választók elé álljon. Ez a döntés tehát egy teljesen új, korábban nem létező elvre épült.

Tehát amit tett, az valóban törvénysértő volt – de másokat nem vontak felelősségre hasonló ügyekért. Veszélyesnek tartja, hogy a jogrendszert politikai célokra használják?

Attól függ, honnan nézzük. A progresszívek, a szocialisták, a globalisták szerint az ilyen bírói döntések jók – ők a törvény semlegessége mögé bújnak. Azt mondják, a bíró csak alkalmazta a jogot. Szerintem viszont ez egyértelműen politikai döntés volt, és ez veszélyes. 

De ha valaki Macron-párti vagy ellenzi a Nemzeti Tömörülést, akkor számára ez nem tűnik veszélyesnek. Szóval tényleg nézőpont kérdése.

El tudja képzelni, hogyan reagáltak volna Macronék vagy a szocialisták, ha valami hasonló velük történik meg?

Őszintén? Nem hiszem, hogy ez velük megtörténhetne. A baloldal már évtizedekkel ezelőtt felismerte, hogy a politika nemcsak választásokról szól. Azt is megértették, hogy fontos, kik ülnek a kulcspozíciókban: baloldali bírók, professzorok, köztisztviselők – mindenütt ott vannak. Sikerült olyan rendszert kiépíteniük, amelyben nemcsak a választott, hanem a kinevezett pozíciók is az ő embereik kezében vannak. Így gyakorlatilag lehetetlen, hogy hasonló helyzetbe kerüljenek.

Mit gondol Jordan Bardella indulásáról, ha már Marine Le Pen nem lehet jelölt?

Ő még fiatal, még harmincéves sincs. Viszont a nemzeti jobboldal ma már egy „brand” Franciaországban. Ha ezt jól képviseli, a márka önmagában is szavazatokat hozhat neki. Nem lesz könnyű dolga, de most felmerült egy „kettős indulás” lehetősége is: 

Milyen következményei lehetnek Marine Le Pen ügyének a politikai működés szempontjából?

Sokkal nagyobb átláthatóságra lesz szükség. Világosan el kell választani azokat, akik az európai parlamenti munkában vesznek részt, azoktól, akik nemzeti szinten tevékenykednek. A probléma az volt, hogy az európai parlamenti asszisztenseket belpolitikai célokra is használták. A jövőben a pártoknak sokkal óvatosabbnak kell lenniük, és külön embereket kell alkalmazniuk a kétféle feladatra.

Mit gondol a Patrióták Európáért frakció megalakulásáról? Lehet valódi befolyásuk az Európai Parlamentben?

A cordon sanitaire, vagyis az elszigetelési politika továbbra is működik. Eközben Von der Leyen egyre nagyobb hatalmat próbál megszerezni – még akkor is, ha az EU-szerződések ezt nem teszik lehetővé. Nagyon eltökélt abban, hogy magához vonja a döntéshozatali jogköröket, ahelyett hogy azokat a megválasztott képviselőkre bízná. Szóval még ha a Patrióták többséget is szereznének, nem vagyok biztos benne, hogy érdemben meg tudnák akadályozni őt. 

Hogy vélekedik arról, hogy a „jogállamiság” fogalmát bizonyos tagállamok, például Magyarország ellen használják fel?

Szerintem a „jogállamiság” ma egyfajta politikai fegyver a konzervatív erők ellen – legyen szó Magyarországról, Olaszországról vagy épp Franciaországról. Sokat beszélünk róla, de senki sem tudja pontosan megmondani, mit jelent. Olyan ez, mint az „emberi jogok” – mindenre rá lehet húzni. Azt mondják: „ez sérti a jogállamiságot”, de valójában a fogalom tartalma homályos. 

Ha valódi jogállamot akarunk, akkor választott törvényhozókra és mértéktartó bírókra van szükség.

Von der Leyen szerint Ukrajna 2030-ra csatlakozhatna az EU-hoz. Ön szerint Ukrajna megfelelne a jogállamisági elvárásoknak?

Ha az Európai Bizottság értelmezését nézzük, akkor biztosan azt fogják mondani, hogy igen – majd hivatkoznak független bírókra meg mindenre, amit csak kell. De én úgy látom, hogy Ukrajna súlyosan korrupt ország. Nem vagyok biztos abban, hogy képes lenne megfelelni a magas szintű elvárásoknak. Lehet, hogy papíron minden rendben lesz – de a valóság egészen más lesz.

Milyen kapcsolatot lát az alkotmány, a nemzeti identitás és a kulturális örökség között?

Franciaországban az alkotmányt sokszor nem a kultúra megőrzésére, hanem a társadalom átalakítására használják. Gyakran eszközként szolgál a „haladás” nevében – amit idézőjelbe is tennék. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi francia alkotmány nem védi meg a nemzeti identitást vagy a kulturális örökséget – sőt, inkább aláássa azokat.

Úgy érzi, hogy Franciaországban, vagy akár Európában, fenyegetés alatt áll a kulturális örökség?

Igen, és különösen a bírák és baloldali politikusok részéről. Persze a politikusokat választják, de a bírókat nem. Például alkotmánybírák nemrég hatályon kívül helyeztek olyan bevándorlással kapcsolatos törvényeket, amelyeket a parlament elfogadott – olyan jogelvekre hivatkozva, amelyek nem is szerepelnek az alkotmányban. Ez megakadályozza, hogy a franciák megvédjék magukat a tömeges bevándorlással szemben.

Éric Zemmour nemrég egy interjúban megjegyezte, hogy bár a születésszám Franciaországban magasabb, mint az EU-átlag, a francia őslakosság körében alacsonyabb, míg a bevándorlók körében magasabb. Ön szerint ez a kulturális átalakulás megjelenik a bírói döntésekben?

Nem tudom biztosan, de úgy gondolom, hogy a francia bírók gondolkodását egyfajta absztrakt univerzalizmus hatja át. Számukra nem az állampolgárság számít, hanem az egyén. Ők nem a franciát látják, hanem az „embert” – az egyént, aki lehet francia, szenegáli, japán – teljesen mindegy. Az ő szemükben minden egyes ember egyforma jogokat élvez – függetlenül az állampolgárságtól.

A mai bírák nem akarnak különbséget tenni. Pedig például az 1789-es Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatában is szerepelt: nemcsak az „ember”, hanem a polgár jogairól van szó. Ma viszont mindenkinek vannak jogai – állampolgároknak és nem állampolgároknak egyaránt. De kötelességeik csak a polgároknak vannak. Ez pedig hátrányos helyzetbe hozza a franciákat: ők adót fizetnek, betartják a törvényt – miközben mások ugyanolyan, sőt néha még több jogot élveznek, kötelezettségek nélkül.

Végezetül: Ön optimista vagy pesszimista Franciaország és Európa politikai és jogi kultúrájának jövőjét illetően?

Úgy gondolom, hogy bíznunk kell. Nem tudom, valóban kisebbségbe kerülünk-e a saját országunkban – de a civilizációnk nagyon régi, és már sok történelmi megrázkódtatást túlélt. Mindig képesek voltunk megújulni. Most is képesek leszünk rá. Legyünk tehát optimisták.

Nyitókép: MCC/Facebook