Hogyan fedezték fel Donald Trump alelnökét 2016-ban? Miért lett JD Vance kritikusból Trump híve, és mi vitte a politikába? Az amerikai konzervatívok EU-viszolygásáról, a lopakodó puha totalitarianizmusról és a könyvéből készült filmről kérdeztük a Danube Institute munkatársát, Rod Drehert. Interjúnk.
Április elsején Washingtonban a Heritage Foundation szervezésében bemutattak egy filmet, amelyet Rod Dreher azonos című 2020-as könyve alapján készítettek – a Live Not By Lies (magyarul Hazugság nélkül élni címmel jelent meg) a kommunizmus közép–kelet-európai áldozatairól szól. Az eseményt jelentősen megemelte, hogy Drehert és írását személyesen JD Vance amerikai alelnök méltatta.
A dokumentumfilm európai ősbemutatóját május 8-án a budapesti Danube Institute-ban tartják majd.
***
A washingtoni filmbemutatón az amerikai alelnök JD Vance méltatta önt. Mennyire lepte meg ez a személyes, baráti hangú beszéd?
JD Vance és én 2016 óta vagyunk barátok, azóta, hogy megjelent a Hillbilly Elegy című könyve (magyarul a Vidéki Ballada az Amerikai Álomról címen jelent meg – a szerk.). Nem volt túl népszerű, de nekem nagyon tetszett. Készítettem vele erről egy interjút, és az nagyot robbant: valamilyen különös oknál fogva egy hét leforgása alatt hatalmas érdeklődésre tett szert. JD ezt követően szerepelt az összes nagy országos tévéműsorban, a könyve a bestseller-lista élére került, és ott is maradt több mint egy évig. Szóval ez indította el a pályáját. Azzal, hogy eljött a washingtoni filmbemutatóra, egy baráti gesztussal rótta le a háláját azért a szerepért, amelyet a karrierje beindításában játszottam.
Kiemelte a beszédében, hogy Rod Dreher mindenki másnál nagyobb szerepet játszott abban, hogy végül az alelnökségig jutott.
2016-ban ön már egy ismert konzervatív blogger volt, JD Vance-ről pedig nem sokan tudtak: a Yale-en végzett, megházasodott, előtte a hadseregben szolgált. Mi ragadta meg önt a Hillbilly Elegy-ben? Mi volt a szerzőben érdekes ön számára?
Amikor elolvastam ezt a könyvet, rájöttem, hogy valami mélyen igazat és nagyon fontosat mond Amerikáról. A szerző elmeséli, miként nőtt fel egy szétesett családban: nem igazán ismerte az apját, az édesanyja drogos volt, a nagymamája nevelte fel. De ez a történet a fehér munkásosztály kultúrájáról, problémáiról szól. És rájöttem, hogy ezt a történetet senki sem mesélte el Amerikában. Ez amerikaiak millióinak története, de senki sem mondta el, JD azonban megtette. És azt se feledjük el, hogy ez abban az évben történt, amikor Donald Trump elindult az elnökválasztáson. Az elit médiában sok embernek fogalma sem volt arról, mi Trump népszerűségének az oka. JD elmagyarázta.
A könyv 2016 nyarán jelent meg, Trump pedig novemberben megnyerte az elnökválasztást. Vance arról a „rozsdaövezetről” írt, amelynek szavazatait végül Trump besöpörte. Vance írása és Trump választási győzelme tehát megmutatta, hogy ez a választói réteg létezik.
Pontosan. Ezek az emberek nem voltak láthatóak az elit média és az elit intézmények számára, mert az ország közepén élnek, mert fehérek, és mert ők a munkásosztály. Ők azok az emberek, akiket az átlagos elit amerikai kifejezetten utál. Fehér hulladéknak gondolja őket.
Hillary Clinton szerencsétleneknek nevezte őket, mégis léteznek, és JD Vance megadta nekik a tiszteletet.
A könyvében nem állítja, hogy pusztán áldozatok lennének, inkább arról ír, hogy bizonyos szempontból a saját döntéseik áldozatai. A szerző szereti ezeket az embereket. Ezek az ő emberei minden hibájuk ellenére. És a szerző egy olyan láthatóságot biztosított nekik, amelyet még sohasem élveztek. Ezért lett JD-ből mára alelnök, én úgy vélem.
Mi tette a szerzőt érdekessé: maga a könyv, az írás stílusa, vagy Vance személyisége?
Szerintem elsősorban az írás. Ő egy nagyon jó író, és a történet, amelyet elmesélt, nagyon sok amerikait megérintett. JD, amikor elment az országos televíziók műsoraiba, nagyon szimpatikusan beszélt erről. A Yale Egyetem jogi karára járt, vagyis egy elszegényedett háttérből feljutott az amerikai társadalom legfelsőbb köreibe, így egy
olyan nyelven tudta elmagyarázni, hogy honnan jött, amelyet az elit és a hétköznapi emberek egyaránt megértettek.
Amikor Trump őt nevezte meg alelnökjelöltjének, sok demokrata azt mondta: „ó, Vance egy nagyon furcsa fickó”, „ez egy szörnyű figura”, de aztán JD elkezdett podcastokban szerepelni, interjúkat adott, és egy normális embernek látszott, aki egyben nagyon éles eszű is. Pengeéles módon fogalmazta meg véleményét, kritikáit, képes volt olyan módon visszavágni, ami lefegyverezte azokat az embereket, akik valamiféle kekeckedő figuraként próbálták beállítani őt.
Vance a beszédében megköszönte önnek, hogy felkészítette őt a közéleti szerepvállalásra. Milyen szerepet játszott ön Vance karrierjében 2016 után?
Összebarátkoztunk, egyszerűen megkedveltük egymást.
Többször felhívott a későbbiekben, hogy tanácsot kérjen a politikával vagy a médiastratégiával kapcsolatban, én pedig segítettem neki megérteni, hogyan látja őt az elit média.
A pályámat újságíróként kezdtem 1989-ben, és ha az amerikai fősodratú médiában konzervatív újságíróként dolgozol, akkor elszigetelt és magányos vagy, de sokat megtudsz arról, hogyan gondolkodnak a liberálisok a médiában. Így tehát segítettem JD-nek megérteni, hogy mit kell mondania, és mit nem. Számomra ezek csak egyszerű telefonbeszélgetések voltak két barát között, ezért őszintén meglepődtem, amikor azt mondta, hogy ez a segítség sokat jelentett neki.
Megvitatta önnel azt is, amikor azon gondolkodott, hogy politikai szerepet vállal? Például amikor Ohio állam egyik szenátori székéért indult?
Igen, megosztotta velem. Már 2018-ban azon gondolkodott, hogy indul a kongresszusi választásokon, a Képviselőházba akart bejutni, a felesége, Usha azonban ellenezte ezt. Találkoztam a feleségével – egyszer a házukban szálltam meg Cincinnati-ben –, Usha nagyon okos hölgy, és nagyon határozott, JD nem tesz semmit az ő beleegyezése nélkül. Vance végül úgy döntött, hogy abban az évben nem indul. Ami radikalizálta JD-t, és Trump-pártivá tette – mert 2016-ban még nem volt Trump híve, bár elismerte, hogy Trump a munkásosztály sérelmeit a nevükön nevezi, azt nem gondolta, hogy Trump válaszokat is adott volna –, tehát
ami Trump-pártivá tette, az a Kavanaugh-botrány volt.
2018-ban Trump Brett Kavanaugh bírót jelölte a Legfelsőbb Bíróság megüresedett bírói székébe. JD és Usha baráti kapcsolatban álltak Kavanaugh-val. Megtörtént Kavanaugh meghallgatása Washingtonban, a demokraták, a média, a liberális aktivisták ízekre szedték őt, Trump mégsem hátrált ki mögüle. Ebből az esetből JD néhány dolgot levont következtetésképpen: először is azt, hogy Trump egy nagy harcos; másodszor pedig azt, Trump talán nem tökéletes, de ő az egyetlen, aki a hozzánk hasonló emberekért küzdeni fog. És emiatt JD Trump bírálójából fokozatosan Trump híve lett. És utána jött a nagy woke-izmus: Biden hivatalba lépett, a woke pedig az Egyesült Államok kormányzati politikájának része lett. JD látta, milyen elsöprő a baloldal hatalma, és hogy Trump az egyetlen, aki közénk és közéjük képes állni.
Vance az ominózus 2016-os interjúban is utal Trump néhány karakterjegyére, amelyeket nem nagyon szeretett. Úgy tudom, akkoriban ön sem volt még Trump híve. Mi győzte meg önt, önöket, hogy idővel támogatói lettek Trump politikáinak?
Trump nagyon messze van a tökéletestől, de szembeszáll az elsöprő befolyású baloldali elitréteggel, amely minden lehetségest megtesz, hogy elfojtsa és lejárassa a jobboldali bírálóit. Azt gondolom, az én saját személyes viszonyulásom Trumphoz nagyon hasonló utat járt be JD-éhez. Felismertük, hogy Trump az első elnöki ciklusa alatt nem volt olyan rossz, mint ahogyan azt mindannyiunknak elmondták. És nem csak az, hogy tett néhány jó dolgot, hanem inkább az lett világos, hogy csak Trump maradt nekünk.
Úgy gondolom, Trump nagyon megkomolyodott az első elnöksége után. Tanult az elkövetett hibákból,
és most nagyon keményen át akarja vinni azokat a politikákat, amelyeket mindannyian látni akartunk.
Hallottuk Vance beszédét a müncheni biztonsági konferencián, és olvashattuk a véleményét a Signal-botrány kiszivárgott levelezésében – ezek alapján sok európai arrogáns embernek tartja őt, és talán veszélyesnek is a transzatlanti kapcsolatokra nézve. Lát benne ilyen rizikófaktort?
Egyáltalán nem. JD őszintén szereti Európát. Szereti Európát azért, amit képvisel. Európa a nyugati civilizáció alapja, az innen származik. Emlékszem, 2018-ban végigkalauzoltam JD-t Párizsban, a kedvenc városomban, és nagyon tetszett neki a hely. Amit nem szeret, illetve akit nem szeret, az az európai elit. Azért utazott Münchenbe, hogy ezt kifejezze. Úgy fogalmazott a beszédében, hogy a legnagyobb probléma, amellyel mindannyiunknak szembe kell néznie, az a saját országunkban van. Az európai elit nem foglalkozik a migrációval, sem a tömeges migrációból adódó problémákkal, hanem a szólásszabadság korlátozásával próbálja ezt kezelni.
Tehát amikor JD arról beszél, hogy mennyire gyűlöli Európát, akkor a brüsszeli uralkodóosztályról beszél.
Emlékszem, az évek során többször beszélgettem vele, miután Magyarországra költöztem, 2021 után, és azt üzentem neki többször, hogy el kellene jönnie Magyarországra, mert Magyarország nem olyan, mint a többi ország, ez egy nagyon józan hely, a magyarok olyan emberek, mint mi. Egyébként 2023 októberében Magyarországra tervezett jönni, de beütött az október 7-i támadás Izrael ellen, és összehívták az Egyesült Államok Szenátusát.
Egy idézet az alelnök filmbemutatós beszédéből: „Nem fogjuk megoldani a Nyugat problémáit, ha nincs bátorságunk kimondani az igazat. Nem oldjuk meg a problémákat, ha nincs bátorságunk az igazságban élni”. Az alelnök szeret az igazságról beszélni, és az ön könyvének a címe is majdnem ugyanez: Hazugság nélkül élni. De mi az igazság?
A könyvem címe, Hazugság nélkül élni, Alekszandr Szolzsenyicin utolsó leveléből származik, amelyet a Szovjetunióban élő híveinek írt, mielőtt a szovjet rendszer 1974-ben kiutasította. Ebben Szolzsenyicin azt írta a szovjet embereknek, hogy senki sem állhat ki a Vörös térre azt kiabálva, hogy „Le a kormánnyal!”, különben azonnal elviszik a Gulagra. Nagyon nehéz szembeszállni egy totalitárius kormánnyal. Egy dolgot azonban mindenki megtehet, bármilyen eszköztelen legyen is: azt, hogy nem hajlandó hazugságokban élni. Mit akart ezzel mondani? Arra gondolt, hogy ne írjunk alá olyasmit, amiben nem hiszünk. Ne menjünk el olyan találkozókra, ahol nem lehet kimondani az igazságot.
Annyi apró módja van annak, hogy megőrizzük méltóságunkat, tisztességünket, egyszerűen megtagadjuk azt tenni, amit a hatalom elvár tőlünk.
Mai nyugati kontextusban ez azt jelentheti, hogy megtagadhatjuk például az LMBTQ Pride-zászló kitűzését, amelyet mindenhol látni, vagy elutasíthatjuk, hogy irodáink ablakaiba olyan táblákat helyezzünk ki, amelyek szerint egyetértünk a Black Lives Matter-rel vagy az LMBTQ Pride-dal. Ha nem értesz vele egyet, akkor meg kell tagadnod, hogy azt mondd, amiben nem hiszel. Ez nagyon fontos, mert ahogy Szolzsenyicin és Vaclav Havel, a szabad Csehszlovákia első elnöke is felhívta a figyelmet: ha egy rendszer hazugságra épül, akkor addig áll fenn, míg az emberek félnek attól, hogy kimondják: „nem értek egyet”. De ha elegendően sok ember áll készen szenvedni az igazságért, akkor végül a rendszer összeomlik.
Ez a könyv és ez a dokumentumfilm azért született meg, mert tíz évvel ezelőtt elkezdtem beszélgetni olyan emberekkel, akik azért telepedtek le Amerikában, mert elmenekültek a szovjet kommunizmus elől. Magyarországról, Lengyelországból, sőt, Oroszországból származó emberek, akik egybehangzóan azt mondták, hogy az Amerikában történő dolgok, a woke és egyebek arra a világra emlékeztetik őket, amit maguk mögött hagytak. Ami Amerikában történt a woke-kal, az persze nem azonos a szovjet totalitarianizmussal. Az kemény totalitarianizmus volt gulággal és titkosrendőrséggel, ami pedig nálunk van, az egy puhább forma, amely azt táplálja belénk, hogy
ne áldozzuk fel a kényelmünket, az állásunkat, a társadalmi stabilitásunkat, csak mondjuk velük a hazugságot, csak tegyünk úgy, mintha egyetértenénk velük. De ez is totalitarianizmus.
Ezt láttuk a covid-járvány idején. És ezt láttuk a faji gondolat és az LMBTQ kérdésében is. Szolzsenyicin szavai nemcsak azokhoz szóltak, akik egykor a kommunizmusban éltek, hanem tanulság azok számára is, akik ma a woke uralma alatt élnek.
A könyv megjelenése óta eltelt öt év, látjuk, mi történik Amerikában, Trump visszatért a hatalomba, átalakulás indult el. Nem gondolja, hogy az összes érvelésével szemben a „szép új világ” nem is annyira erős, mint amitől féltek öt évvel ezelőtt?
Nos, ez nagy mértékben meg is valósult Joe Biden elnöksége alatt. A könyvem 2020 szeptemberében jelent meg először Amerikában, közvetlenül az elnökválasztás előtt, amelyet Biden nyert meg. A könyv kiadásáról a média egyáltalán nem számolt be, ami megdöbbentő volt, hiszen a korábbi könyveimnek nagy sajtóvisszhangjuk volt. Persze értem, hiszen a könyv az úgynevezett faji igazságosság mozgalmat és az LMBTQ Pride-ot a totalitárius mentalitás részének nevezi. A média tehát teljesen figyelmen kívül hagyta, mégis, a könyv több mint 200 ezer példányban kelt el.
Szóval most Trump visszatért, és hála Istennek, nagyon keményen harcol az ilyen puha totalitarianizmus ellen. A probléma az, hogy minden jó dolog, amit Trump tesz, megszűnhet, ha újra egy másik demokrata veszi át az elnöki hivatalt. Az egyetlen módja annak, hogy ez ellen hatékonyan küzdjünk, ha megváltozik az emberek mentalitása. Mert ne felejtsük el, hogy az amerikaiak tiltakozás nélkül hajlandóak voltak elfogadni ezeket a hazugságokat, míg Trump vissza nem tért. Úgy gondolom, hogy amíg az amerikaiak nem értik meg, hogy mit tettek velük, azt, hogy a média, az elit, sőt, az Egyesült Államok elnöke, Biden miként irányította a közbeszédet, hogy rávegye őket, hogy elfogadják ezeket a dolgokat, és nem mondják, hogy ez soha többé nem történhet meg, addig továbbra is veszélyben vagyunk. Ma Európában nincs egy olyan erős személy, mint Donald Trump.
Persze, Magyarországon van egy Orbán Viktor, de Európa nagy részén nincs olyan személy, mint Trump, aki visszaszorítaná ezeket a hazugságokat.
Így a film és a könyv továbbra is sokkal relevánsabb marad Európa számára.
Végül beszéljünk a szóban forgó filmről. Ki állt elő azzal az ötlettel, hogy a könyve alapján egy filmes adaptációt kellene készíteni?
Pár évvel ezelőtt megkeresett két producer, akik Dennis Pragerrel, a konzervatív amerikai kommentátorral dolgoztak együtt, és azt mondták, hogy ezt meg kellene filmesíteni. Annyit tudtam tenni, hogy elvezettem őket néhány emberhez Prágában és Pozsonyban, akik a könyvemben szerepeltek, hogy bekerülhessenek a disszidens körökbe. Így ők leforgatták a film nagy részét anélkül, hogy én jelen lettem volna. Hamar rájöttek, hogy ez a történet nagyon releváns az amerikaiak számára. Viszontlátni a képernyőn azoknak az arcát, akik szembeszálltak a kommunizmussal, akik sokat szenvedtek emiatt, hallgatni a szavaikat, elmenni egy olyan helyre például Pozsonyban, ahol a földalatti katolikus egyház egykor szamizdat iratokat nyomtatott, hogy életben tartsa az egyházat a kommunizmus éveiben, egy nagyon erős élmény. Ahogy néztem a film utolsó részét, zokogtam. Az üzenetük számunkra nem csak az, hogy legyünk óvatosak, vigyázzunk a woke-kal, a puha totalitarianizmussal, hanem az is, hogy erre a megfelelő válasz az önfeláldozó bátorság. És ez egy olyan történet, amely megfacsarja a szívünket.
Ez egy dokumentumfilm tehát.
Igen. A film összhatását az adja, hogy egy tanúságtétel arról, milyen volt a hétköznapi emberek élete a kommunizmus alatt, és egyben
az az üzenete a nyugati nézők számára, hogy ez náluk is megtörténhet, ha ezt megengedik, ha nem hajlandók kiállni a szabadságukért – már ha még megvan –,
és nem mondják ki, hogy nem fognak hazugságban élni és nem fogják alávetni magukat.
Az interjú a Danube Institute Lectures nevű vodcast-jának szerkesztett leirata.
Az eredeti interjút itt nézheti meg:
--
Fotó: Lefler Máté (Danube Institute)
Ezt is ajánljuk a témában
A világ nem az, aminek gondolod: van a valóságnak egy dimenziója, amit a modernitás tagad, mégis ott van – vallja Rod Dreher. Az amerikai konzervatív véleményvezérrel politikáról, kereszténységről és a korszellemről beszélgettünk.
Az amerikai elnök szerint már Zelenszkij is máshogy látja a helyzetet.
„Folyékonyan beszélem a nyelvet, értem a munkamorált és a kultúrát” – mondta Budapesten Trump Jr.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap hangoztatta, hogy a béke közelebb van mint bármikor, de még nem érkezett el.
Ugyanakkor a megállapodás bizonyos elemei „finomhangolásra” szorulnak – jelentette ki az orosz külügyminiszter.
Szalay-Berzeviczy András nemzetközi kapcsolatok elemző a változó világrendről: Trump motivációiról, Kína stratégiájáról és az Európai Unió esélyeiről.
Hiányolják az állami támogatást, de persze, a külföldivel nincs bajuk.
Messzire ment a Német Ügyvédi Kamara alelnöke.
A fiatalokat, az edzőket és a vezetőket is érintik a stratégiai döntések.
