Olyan közel jött hozzánk, mint még egyetlen elődje sem; II. János Pál és XVI. Benedek sem látogatott el Csíksomlyóra.
„Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást!” – Ferenc pápa szavai visszhangoznak a tömeg fölött, olaszul; kezemben szorongatom a homília szövegének fordítását, igyekszem úgy állni, hogy a ponyva alá beverő eső ne áztassa el még jobban a papírlapot,
amelynek fejlécére jókora betűkkel az „EMBARGO” szót nyomtatták, közvetlenül a Vatikán sajtóhivatalának logója mellé.
Hat esztendeje volt, mégis számos kép megmaradt bennem arról, ahogy a Szentatyához sereglettek a hívek. Az első pápához, aki nem csak Bukarestbe ment el, hanem az ország katolikusainak javát kitevő magyarokhoz és Jászvásárra, a zömmel csángókból románosodott katolikus románokhoz is. A hírre a megszokott hiányérzetet szokatlan zavar váltotta fel sokak lelkében:
a mi szeretett II. János Pálunk nem jött ide, XVI. Benedek, noha Szűz Máriáról még könyvet is írt, szintén elkerülte ezt az ősi Mária-kegyhelyet.
Hát akkor pont a liberális reformpápának ismert Ferenc kell, hogy látogatásával ismerje el a magyar katolikusok hűségét?
Bizonyos értelemben ez is kockázatvállalás volt, hogy a Szentatya a legkonzervatívabb – így az ő politikai természetűként fordítható, sőt, igen gyakran direkt politikai állásfoglalásával legkevésbé egyetértő – híveknek nyújtott kezet. A hívekben is volt bátorság: elfogadták azt a kezet, félretették a politikai-ideológiai meggyőződésüket, lenyelték a románkodó szervezői kicsinyességeket, és tízezrével zarándokoltak, a Szentatya hívására dagasztva a sarat a Kissomlyó és a nagysomlyó közötti nyereg oldalában, bőrig ázva hallgatta magától a pápától, hogy „ez az évi zarándoklat Erdély öröksége”.
Csángó asszony siet fel mellettem a sárban, könnyen előz minket a csúszós meredélyen – papucsban.
Argentinok kis zászló alatt, székely harisnyás legények, nyugdíjasok kitartóan tipegve sereglenek elfogadni a kinyújtott kezet. Hozzánk szólt, nekünk szólt.
Még az eső is elcsendesedett a homília közepén, s lassan előderengett a nap. A világosság eltöltötte a szíveket, s aki akkor felment a hegyre, más emberként tért haza. Sok magyar ember ekkor érezte először azt: Ferenc a mi pápánk, én azt gondolom, ekkor találta meg az utat a lelkünkhöz. Minden katolikus keresztény ember lelki vezetője, de nekünk egy kicsit talán még inkább – így éreztünk ekkor.
A távoli, rideg és a mi különleges magyar fájdalmainkra érzéketlen egyház, az „áruló Vatikán” képe eloszlott, a pápa latin nevének megfelelően a legnagyobb hídverővé, pontifexszé vált.
A testvériségről és arról, hogy, mint mondta, „nem szabad félnünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtáskor”, szintén meggyőződhettünk, hiszen a Szentatya aztán minden második évben meglátogatott minket, magyarokat. Olyan közel jött hozzánk, mint még egyetlen elődje sem, s ahogy nem restellte vállalni a találkozást velünk, talán már senkit sem döbbentett meg, amikor útjáról félreállva kezet csókolt a tolószékben, lábak nélkül színe elé járuló szegedi Kardos Mihály atyának, s fejére téve a kezét, pápai áldásban részesítette. „Az isten általi kiválasztottság titka ez, amely tekintetét a gyenge felé fordítja, hogy összezavarja az erőseket” – mondta azon a borongós koranyári napon , egy héttel pünkösd ünnepe előtt a magyaroknak s mindenkinek, aki összesereglett az ökumenikussá nyitott búcsúhelyen.
S még azt is: „Zarándokolni azt jelenti, hogy mint nép, hazaértünk”.
Ezt is ajánljuk a témában
Papnövendékként kidumálta magát a Néphadseregből, beszervezni sem tudták: 77 évesen, amputált lábai ellenére is derűs erővel szolgál Kardos Mihály atya, akit Szegeden látogattunk meg, s akinek maga Ferenc pápa csókolt kezet néhány hete Budapesten.
Egyelőre csak a hiányát érezzük, de azt is tudjuk: a Szentatya már hazaért.
Nyitóképünkön Ferenc pápa Csíksomlyón 2019 június 1-jén. Forrás: MTI
Az új egyházfő Ferenc pápa egyik legközelebbi munkatársa volt, akit éppen Ferenc hozott Rómába, nevezett ki bíborossá, majd tett meg a püspököket kijelölő szervezet befolyásos vezetőjével.
Az ukrán elnök melegségesnek és tartalmasnak nevezte a pápával folytatott telefonbeszélgetését.
Azonnal az ukrajnai háborút emlegette.
A legnépszerűbb amerikai napilap szerint az együttműködéses egyházkormányzás és a mérsékelt, reformpárti irányvonal végül nem kedvezett egy konzervatív fordulatnak.
XIV. Leó pápa felhívást intézett az ukrajnai, gázai és az indiai-pakisztáni határon zajló konfliktusok befejezésére.
XIV. Leó tisztázta álláspontját.
Ukrajna provokál, Brüsszel sürget, Magyarország reagál. A Mandiner Stratéga vendége Magyar Levente, a külgazdasági és külügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes.
Kallixtusz a török kiűzését tűzte ki végső célnak, amelyre reális esélye nem lehetett. A Hunyadi-szériában nem kapott komoly súlyt, a történelemben annál inkább.
