Egyháztanítói címet adományoz a pápa Szent John Henry Newmannek

John Henry Newman (1801–1890) anglikán lelkészként kezdte, majd 1845-ben katolizált, később pappá (1847), majd bíborossá (1879) lépett elő.

John Henry Newman (1801–1890) anglikán lelkészként kezdte, majd 1845-ben katolizált, később pappá (1847), majd bíborossá (1879) lépett elő.
Milyen volt részt venni a konklávén? Mik voltak az első benyomásai az új pápáról? Milyen veszélyek fenyegetik az emberiséget és az egyházat? Ezekre a kérdésekre adott többek között választ Erdő Péter bíboros Café Francescóban megszervezett találkozón. Beszámolónk.
Sulyok Tamás köztársasági elnök személyesen invitálta meg hazánkba a Szentatyát.
Ferenc pápa gyászszertartása a vatikáni Szent Péter téren április 26-án. A hatóságok szerint több mint kétszázötvenezren gyűltek össze a szentatya temetésének napján.
Magyar Péter számára Ferenc pápa temetése is egy kommunikációs húzás, egy Facebook-lájkvadászat volt.
A miniszterelnök váratlan bejegyzéssel jelentkezett.
Két nappal halála előtt, Húsvét előestéjén Ferenc pápa váratlanul találkozott egy magyar zarándokcsoporttal a Vatikánban – és utoljára, magyarul szólt hozzájuk.
Egy felelős ember nem játssza el a vallásos szerepet, miközben olyan politikákat támogat, amelyek szembe mennek a keresztény értékekkel.
Olyan közel jött hozzánk, mint még egyetlen elődje sem; II. János Pál és XVI. Benedek sem látogatott el Csíksomlyóra. Veczán Zoltán írása.
„Az a kézcsók nem nekem, Kardos Mihálynak, hanem a szent ostyában Jézust tartó papnak szólt” – idézte fel a felejthetetlen pillanatokat Kardos Mihály.
Nincs mód arra, hogy a pápa személyéhez kötődő liturgikus eseményeket meg tudjuk ünnepelni – közölte a magyar érsek.
Ferenc pápa utolsó nyilvános megjelenése a húsvétvasárnapi áldás volt a Vatikánban, a Szent Péter téren.
Mozgalmas élet ért véget Ferenc pápa halálával. A Katolikus Egyház feje pontifikátusa alatt háromszor is találkozott a magyarokkal.
A szentatya első nyilvános szereplésén bár nehezen beszélt, köszönetet mondott a kórház előtt várakozó tömegnek.
A Szentszék tájékoztatása szerint a katolikus egyházfő állapota a múlt hét végén stabil maradt.
Az orvosok azonban továbbra is összetettnek értékelik a kórképet.
A pápa mindvégig éber, tájékozott és együttműködő volt a hétfői napon – közölte a Vatikán.
Ferenc pápát egy hete kórházban ápolják kétoldali tüdőgyulladással. A katolikus egyházfő egészségügyi állapota általános aggodalmat keltett a hívek körében. Összeszedtük, mit közölt eddig az olasz sajtó a Szentatya betegségével kapcsolatban.