Guy Verhofstadt aláírása kapcsán is reagált közösségi oldalán Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő. Posztjában – Verhofstadt származása okán – a belga hadsereget vette górcső alá.
„Beszélgessünk még egy kicsit a belga hadseregről – ha már Guy Verhovstadt, aki 11 éven át építette le a belga védelmi képességeket, 180 ezer európai katonát akar telepíteni (499 hozzá hasonló progresszív személyiséggel) Ukrajnába” – kezdte posztját Demkó.
„Szóval, a 2024-es hivatalos NATO adatok szerint Belgium a legutolsó a szövetségben mind a védelmi költségvetés, mind a modernizációra fordított összeg terén.
Az első 1.3% – itt gyakorlatilag holtverseny van Luxemburggal, Spanyolországgal, és Szlovéniával. A 15% meg abszolút utolsó, a másik nagy Ukrajna támogató Kanada mögött” – folytatta.
A szakértő azt is megjegyezte, hogy Magyarország tavaly a 2. volt a NATO-ban közel 50%-al, Lengyelország után. Belgium 2035-re tervezi elérni a 2%-ot, „annyira fél a 3-4 év múlva jövő orosz inváziótól”.