Vegyük fel Ukrajnát az EU-ba holnap, persze – csak aztán ne csodálkozzunk, ha a Balkán hirtelen megvadul

Törökországban egy 106 embert érintő, korrupció kapcsán indult vizsgálatban őrizetbe vették Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármestert, Erdoğan elnök első számú politikai ellenfelét. Nem tudom, a polgármester korrupt-e, reméljük, kiderül. Ötödik éve vezet egy tizenhatmilliós várost, amely a török ellenzék első komoly zsákmánya volt Erdoğanék hosszú egyeduralma után,

A káder érték, a gazdasági hátország is az – ne legyünk naivak, őket mind fenn kell tartani, különben nincs párt. Ellenzékből ez még inkább igaz, mint kormányról.

Azt sem tudom, hogy vajon politikai indíttatás nélkül tűnhetett-e fel valakinek 2025-ben, hogy az ellenzék első számú politikusa – igaz, a korrektség kedvéért: tizedmagával – 1990-ben szabálytalanul iratkozott át egy észak-ciprusi magánegyetemről az Isztambuli Egyetem üzleti karára, s ezért harmincöt év múltán diplomaelvonást érdemel. Kérdés persze az is, hogy az erdoğani korszak ikonikus ellenzéki politikusával szemben 2025-ben eljárást indítani pontosan mire jó, mikor az elnökválasztások 2028-ban lesznek, és a politikai térkép az akkorra már 74 éves Erdoğan beígért visszavonulásával egyébként is drámai átrajzolódás előtt áll.

ami – legalábbis a hatalomnak rendkívül érzékeny jelzéseket küldő választási eredmények tanúsága szerint – egyébként él és virul.

Egy baj van csak: hogy nekünk itt Európában ebben az ügyben nem osztottak semmiféle lapot. Az Európai Unió egy dolgot tehet: Kaja Kallas kül- és biztonságerkölcsi főképviselőnk és Marta Kos bővítési biztos közös közleményben aggódhatnak azon, hogy a fejlemények „kérdéseket vetnek fel Törökország hosszú történetre visszanyúló demokratikus hagyományához való hűségével kapcsolatban”, miközben „EU-tagjelölt országként és az Európa Tanács régi tagjaként Törökországtól a legmagasabb demokratikus sztenderdek és gyakorlatok érvényesítését várjuk”.

Annak, hogy egy országot a tagjelölti státuszára hivatkozva fenyít meg a kül- és biztonságpolitikai főképviselő a bővítési biztossal az oldalán, egy hiteles Európai Unió szájából kőkeményen kellene hangoznia. Egy ilyen nyilatkozatnak az 1990-es évek végén válságértekezlet lett volna a magyar (szlovák, lengyel, cseh, észt, lett, litván) külügyminisztérium titokszobájában, egymás sarkát tiporva visszakoztak volna vezető politikusaink: nemisúgyvanaz, minden a legjobb jogállami gyakorlat szerint zajlik, egyébként is a kedvenc ellenzékink İmamoğlu elvtárs, s ha a természetesen független bíróságnak nem is, de az egyetemnek bizonyosan a körmére nézünk tüstént, ejnye, instálom, boka összecsap.

Most meg? Sopronig elhallatszik az Európai Unió érces szavainak tompa puffanása a török médiatérben. Már az ellenzéki médiumok sem hozzák, a kormányzat pedig lezser nyilatkozatokkal reagál. „Megpróbálni Elnökünkkel összefüggésbe hozni a bírói eljárásokat és ügyeket minimum arcátlan és felelőtlen dolog” – írja lapunkhoz eljuttatott küzleményében Yılmaz Tunç igazságügy-miniszter, Fahrettin Altun, a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatója pedig arról ír, hogy „továbbra is elkötelezettek maradunk amellett, hogy fenntartsuk a jogállamot, és megőrizzük az Elnökünk jogállását a szervezett, ideológiai lejáratókampányokkal szemben”. Kis megmozdulások vannak Isztambulban, tömegelégedetlenség, népharag nincs. Múló hírciklus lesz ez, bármiféle következmény nélkül.

Én nem tudom, mi az igazság – nem láttam az İmamoğlu-aktákat, és abban a konyhában sem jártam soha, ahol az erdoğani nagystratégiát főzik.

legfejlettebb, leggazdagabb, geopolitikai és gazdasági szempontból is messze legértékesebb, tisztes demokratikus hagyományokkal bíró tagjelöltjét. Érdemalapúan, ugye – pont olyan érdemalapúan, ahogy az állami működőképességet tekintve Törökország saruszíját megoldani is alig méltó, koldusszegény Ukrajnát gyorsítósávba tesszük a nála fejlettebb, demokratikusabb, jogállamibb és kevésbé korrupt tagjelöltekkel szemben. 

Harmincnyolc év után senkit sem késztet már tiszta, demokratikus játékszabályok közötti játékra az EU-tagság ígérete. Nem hiszik el nekünk, hogy ha demokrata jófiú leszel, lehetsz EU-tag is. Tudják, látják, érzik:

amely miatt Ukrajna ma a bővítés folyamatában előrébb tarthat nála ezerszer különb országoknál.

Eljátszottuk a hitelünket a tagjelölteknél, ez az igazság. És ennek súlya van. Ne csodálkozzunk, ha Törökország szemberöhögi a jogállamisági kritikánkat, és azon se, ha Aleksandar Vučić úgy ébred egy nap: üsse kő, ráküldi a Kobrákat a diáktüntetőkre. Észak-Macedónia meg átnevezi magát Nagysándorföldre, nyeljenek bár sünt a görögök. A demokrácia, piacgazdaság és jogállam szentháromsága csak akkor lehet vonzó alternatíva Európa egészének, ha tényleg be lehet általuk jutni a klubba. Ha nem, hát marad a politikai érdek vastörvénye. Mi meg küldhetjük legközelebb már képeslapon az aggódó nyilatkozatot.

Nyitókép: Turkish Presidency / Murat Kula / Anadolu via AFP