Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa vasárnap felszólította Szíria ideiglenes vezetését, hogy lépjen közbe és fékezze meg a tengerparti térségekben zajló mészárlást, illetve vonja felelősségre az elkövetőket.
Csütörtök óta súlyos harcok folynak Szíria nyugati felében, mindenekelőtt Tartúsz, Latakia és Homsz tartományok területén az új kormányzat csapatai és a megbuktatott elnök, Bassár el-Aszad hívei között.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) a dpa német hírügynökséggel vasárnap azt közölte, hogy a biztonsági erők és szövetségeseik az alávita kisebbséghez tartozó 745 civilt – köztük gyerekeket is – mészároltak le. A brit székhelyű civil szervezet, amely 2011 óta dokumentálja a szíriai erőszakcselekményeket, már szombaton beszámolt a tömeggyilkosságokról Latakia, Tartúsz és Hama tartományok több mint húsz településéről.