Elszólta magát Von der Leyen: már nem féltik annyira a demokráciát és dátumot is tudnának Ukrajna EU-s csatlakozására (Videó)

2025. március 11. 12:04

Láthatóan nem féltik a demokráciát Von der Leyenék, ha arról van szó, hogy Ukrajnát minél előbb beerőltessék az EU-ba. Ezekről biztosan nem lesz demokráciaféltő vita Strasbourgban

2025. március 11. 12:04

Dömötör Csaba egy, a közösségi oldalára feltöltött videóban arról beszél, hogy van egy ország, tőlünk északra, ahol az ottani kormány egész egyszerűen nem veszi figyelembe az Alkotmánybíróság döntéseit, és politikai okokból tartóztatnak le ellenzéki politikusokat. 

„Aztán van egy másik uniós tagország, tőlünk keletre, ahol egy olyan jelölt győzött az elnökválasztás első fordulójában, akit az ottani elit nem akar, így hát egészen egyszerűen megsemmisítették a választás eredményét, és most arról is döntöttek, hogy el sem indulhat a második fordulóban” – fejti ki Dömötör, hozzátéve, hogy sajnos ezekről egyáltalán nem lesz vita az e heti strasbourgi plenáris ülésen, pedig két képviselőcsoport is kezdeményezte, hogy legyen vita a román helyzetről. Ám ezt a néppárti-liberális koalíció egyértelműen megakadályozta. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Na ilyen az, amikor a nagykoalíciónak kedves jelöltek vannak hatalmon, akkor minden belefér, akkor mindent lehet” 

– jegyzi meg Dömötör, utalva arra, hogy nagyjából ennyire féltik a demokráciát Von der Leyenék akkor is, amikor arról van szó, hogy Ukrajnát bármi áron beerőltessék az Unióba.

@domotor.csaba Ellenzékiek letartóztatása Lengyelországban, érvénytelenített választás és eltiltott elnökjelölt Romániában #domotorcsaba #politika #brusszel #patriotak #neppart #baloldal #lengyelorszag #romania #valasztas ♬ eredeti hang - domotorcsaba

Brüsszel már az ukránok EU-s csatlakozsáról álmodozik

Mint ismert ugyanis: Ursula von der Leyen a kijevi csúcstalálkozón kifejtette, 

hogy Ukrajna már 2030 előtt csatlakozhatna az Európai Unióhoz. 


Az Európai Bizottság elnöke elégedett Ukrajnával, és szerinte jelentős lépéséket tettek az ukránok az uniós csatlakozáshoz. Mindeközben – ahogy a Magyar Nemzet megjegyzi – kimutathatóan Ukrajna a legkorruptabb ország Európában, virágzik a fegyverkereskedelem, és szakértők szerint Ukrajna a drogfüggők országa.

Ursula von der Leyen a kijevi „Támogassuk Ukrajnát” plenáris ülésen beszélt az uniós csatlakozás lehetőségéről. Az Európai Bizottság elnöke az ukrán vezetés eddigi reformtörekvéseit dicsérte.

„Nagyon nagyra értékelem a meglévő politikai akaratot. Azt is mondhatnám, hogy Ukrajna érdemalapú csatlakozási folyamata, ha továbbra is ebben az ütemben és ezen a minőségi szinten halad, akkor már 2030 előtt is megvalósulhat” − mondta Ursula von der Leyen.

Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2025. március 11. 15:33
knvelt Egy dolog szól ellened: Az akármilyen állampolgárokat etetni/itatni/lakhatást adni....stb. kell. Ki fizeti a révészt ? Valakinek dolgozni kell, azt nemigen akarnak. De jól élni MINDENKI akar.... ( 20 éves tündibündi, kedves ,aranyos, okos kisegítő kis csaj a FSZEK Központ Büféjében : "Dolgozni én SE akarok..." )
Válasz erre
2
0
survivor
2025. március 11. 15:28
"Ukrajna érdemalapú csatlakozási folyamata .." Az érdemek senkit se érdekelnek. Ukrajna EU csatlakozása után az EU-nak max. 10 éve van. (De inkább kevesebb..)
Válasz erre
0
0
madre79
2025. március 11. 14:29
Lehet, hogy tudja, de nem sejti, hogy jön a zuhanás!
Válasz erre
2
0
zakar zoltán béla
2025. március 11. 13:40
A marhavész jobb!
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!