Összedőlt a liberálisok egyik utolsó bástyája is: térképen mutatjuk, mit bizonyított be Orbán Viktor

Köztudott, hogy a liberálisok egyik legfontosabb hazug érve a migráció mellett az, hogy ezzel lehet igazán növelni foglalkoztatási mutatókat.

Közép-Európa sziget a nyugati, keleti és déli iszlám tengerében.
Érdekes, és egyben vitaindító európai térkép bukkant fel ismét az interneten: Európa zöldbe borult, de nem az erdők miatt. Az ábrázoláson az látható, hogy mely régiókban található legalább egy mecset. Egész pontosan a NUTS 3-osztályozás tűnik fel a térképen ––ez az EU-s, EFTA-tagállamok, és az Egyesült Királyság gazdasági egységeit jelöli, amelyek besorolása népeségküszöbértékek alapján történik.
Látszódik, a kontinenst elárasztották a muszlim templomok.
A közösségi médiában terjedő térkép pontos forrása nem ismert, és ha megnézzük a hozzászólásokat, a politikai megnyilvánulásokon túl több olyan komment található, amelyek kételkednek az ábrázolás hitelességében. Azonban európai mecsetekre vonatkozó adatokat sem könnyű nyílt forrásokból szerezni.
Ezért, hogy valamilyen módon ellenőrizzük a térkép adatait, egyes országokra vetítve megnéztük az OpenStreetMap.org (közösségi szerkesztésű, szabadon letölthető és felhasználható internetes térkép) felületén, a kontinensen merre találhatóak mecsetek (lásd: galériánkat).
Megnéztük az OpenStreetMap.org felületén, hogy a kontinensen merre találhatóak mecsetek. Kutatásunk apropója egy érdekes, és egyben vitaindító európai térkép, amely a közösségi médiában bukkant fel.
Pontos adatokat így sem lehet kapni, sőt, a keresés összetettsége miatt mások mellett történelmi (ma már nem muzulmán imahelyként működő) épületek, muszlim temetők feltűnnek, ugyanakkor felfedezhető az a tendencia, ami az eredeti térképről is kitűnik:
Közép-Európa sziget a nyugati, keleti és déli iszlám tengerében.
Erre Orbán Viktor magyar kormányfő többször felhívta a figyelmet. „Az Európát érintő migrációs válság valójában civilizációs válsággá szélesedett, a Kelet Nyugatra jött – fogalmazott. – Az iszlám kultúra új területeket foglal magának, egyre nagyobb számban telepednek le muszlimok Nyugat-Európa városaiban. (…) Európa politikai illúzióba ringatja magát, amikor azt gondolja, hogy az iszlám világból jött emberekkel együtt nem kapja meg azokat a törvényeket, szokásokat és konfliktusokat, amelyek e kultúrán belül hosszú évszázadok óta léteznek” – fűzte hozzá a miniszterelnök.
Magyarországon, így Budapesten több mecset működik (Zuglóban, Erzsébetvárosban, Józsefvárosban, Újbudán), illetve a történelmi örökségéből adódóan Pécsett (Jakováli Hasszán dzsámija, Gázi Kászim pasa dzsámija), Esztergomban (Özicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámi), és Siklóson (Malkocs bég dzsámija) szintúgy épült mecset, de összességében messze kevesebb imahely működik idehaza, mint Belgiumban, amely mindössze harmadannyi területtel rendelkezik, vagy amennyi a közel azonos méretű és lakosságú Ausztriában található.
Az OpenStreetMap (továbbiakban: OSM) könnyen tévedhet, ezt kiválóan jelzi, hogy a szegedi Tisza Lajos körúton működő mecsetet nem tünteti fel, ám a NUTS 3-as térkép Csongrád-Csanád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyére is jelöl imahelyet.
Szlovákiában Pozsonyban, Kassán működik mecset, bár előbbit az OSM egyetlen keresésre sem hozta ki, a besztercebányai járásra pedig csupán a NUTS 3-as ábrázolás mutatott muszlim imahelyet. Csehország esetében Prágában, Berénvásáron (Brno) biztos, hogy található mecset, ugyanakkor a közösségi médiában terjedő térkép Karlovy Vary (Karlsbad, Károlyfürdő), Ústí nad Labem, Hradec Karlové (Királyvárad) és Olomuc (Alamóc) központú régiókra ugyancsak jelöl imahelyet.
Lengyelország kapcsán közel azonos eredményeket tüntet fel a két térkép, Szlovéniával kapcsolatban viszont a NUTS 3-as ábrázolás alapján ott minden régióban található mecset, az OSM nyomán viszont csupán Ljubljanában és Postojnában.
Ezt is ajánljuk a témában
Köztudott, hogy a liberálisok egyik legfontosabb hazug érve a migráció mellett az, hogy ezzel lehet igazán növelni foglalkoztatási mutatókat.
Egyre több ember ateista, hit nélküli a kontinensen. Hollandiában 2010 és 2021 között negyvenötről ötvenhét százalékra nőtt a vallási meggyőződéssel nem rendelkezők aránya. Finnországban 1,14 millióról 1,78 millióra emelkedett azok száma, kik nem tartoznak semmilyen felekezethez. Svédországban csökkent az egyháztagok száma: hatvankilencről ötvennégy százalékra. Miközben Franciaországban az istenhit nélküli emberek aránya az elmúlt 19 évben negyvennégyről ötvenhat százalékra nőtt. Németországban bő 70 esztendeje a lakosság negyvenhat százaléka vallotta magát katolikusnak, 2022-ben ez a szám huszonöt százalék alá esett. Dél-Európában – Olaszország, Spanyolország, Portugália – szintén csökken a katolikus hívők száma.
A mohamedánok aránya szintúgy emelkedik. 2030-ra Franciaországban több mint hatmillió főre emelkedhet a muszlim lakosság száma. Itáliában 2020-ban körülbelül 1,6 millió bevándorló hátterű vallotta magát muzulmánnak, ebből mintegy 450 000 marokkói, és további 205 000 albán származású volt. 2022-ben Spanyolországban 2,3 millió muszlim hívőt regisztráltak.
A Pew Research Center tavalyi kimutatása alapján 1990 és 2020 között az Európában élő bevándorlók közül a muszlimok aránya tizenhatról tizennyolc százalékra nőtt, ami nagyrészt a Marokkóból, Szíriából és Törökországból érkező migránsok számának növekedése miatt alakult így.
Viszont az Európában élő migránsok többsége még keresztény. Ők leggyakrabban Oroszországból, Ukrajnából és Lengyelországból érkeznek más európai államokba.
Hogy Európa elkerülte a népességcsökkenést, a bevándorlás számlájára írható.
Nyitókép forrása: Mandiner-illusztráció
Ezt is ajánljuk a témában
Bár saját bevallása szerint nem mindig örül neki.
Ezt is ajánljuk a témában
Arról egyelőre nincs hír, hogy cserébe húsvétkor melyik teheráni mecsetben tartanak majd borvacsorát hercig kis sonkás falatkákkal. Francesca Rivafinoli írása.