Nem sokkal a választás előtt a megkérdezettek 40 százaléka még mindig nem tudja, kire fog szavazni – Úti riportunk Kelet-Németországból

Brandenburgban vagyunk, az azonos nevű tartomány jelenleg hetvenezer lakosú ősi városában Berlintől ötven kilométerre. Egy szupermarket szinte üres parkolójában egy fiatal pár tisztítja autója ablakait és lámpáit. Nem sietnek, és szívesen válaszolnak néhány kérdésre. Megkérdezzük, hogy áll Németország. „Rosszul.” A gazdaság? „Katasztrófa.” Infláció? „Katasztrófa.” Bérleti díjak? „Katasztrófa.” Migráció? „Katasztrófa.”

Azt mondják, valamin sürgősen változtatni kell, de nem látják, hogyan. Szerintük a február 23-ai előre hozott választás sem hoz irányváltást: mint mondják, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) azokkal a baloldali pártokkal akar koalíciót kötni, amelyek a problémákat okozták, és senki nem szeretne az Alternatíva Németországért párttal (AfD) kormányozni. Manapság szinte mindenki, akit megkérdezünk, hasonlóan válaszol. Mindenekelőtt a migráció, pontosabban 

Solingen, Magdeburg, Aschaffenburg, München – a festői német városok listája mára az ártatlan emberek elleni véres támadások krónikájává vált. Az elkövetők főként szírek és afgánok, akiknek nem szabadna az országban tartózkodniuk, mert elutasították a menedékkérelmüket.

Megoldás nem látszik, így a jobboldali AfD minden közvélemény-kutatásban kétszer olyan erős, mint a négy évvel ezelőtti választáson, amikor a szavazatok 10,4 százalékát kapta. Nemcsak a CDU, hanem a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) szavazói is átáramlanak az AfD-hez, különösen Kelet-Németországban. Mint itt, Brandenburgban. Az SPD országszerte 15 százalék körül áll. 2021-ben még 25,7 százalékkal nyerte meg a választást.

Mi történik? A Welt főszerkesztő-helyettese, Robin Alexander úgy véli, hogy az SPD csak véletlenül győzött 2021-ben. Szerinte a CDU-nak kellett volna nyernie, de súlyos hibákat követett el a kampányban, akárcsak a Szövetség ’90 – Zöldek jelöltje, Annalena Baerbock. Alexander úgy látja, a legendásan szófukar Olaf Scholz főképp azért válhatott kancellárrá, mert alig mondott valamit, így nem is hibázott.

Azóta szinte minden elromlott. A három párt – az SPD, a Zöldek és a Szabad Demokrata Párt (FDP) – koalíciója, amely alig ért egyet valamiben, lekapcsolta Németország utolsó atomerőműveit, és lemondott az olcsó orosz gázról, ezzel az egekbe emelve az energiaárakat. Az ipari vállalatok az Egyesült Államokba, Kínába, Magyarországra vándorolnak. A munkanélküliek száma meghaladja a hárommilliót, és növekszik. Németország harmadik éve recesszióban él. Ilyen még nem fordult elő a háború óta.

Hangos zene dübörög a brandenburgi piactéren, a kék kampánysátrak körül kétszáz ember álldogál és beszélget sör és kolbász mellett. Az AfD téli ünnepnek nevezi a választási rendezvényt, amelyen parlamenti képviselőjelöltjei, René Springer és Arne Ruwe is ott vannak. Mintegy húsz diák is jelen van. „Kérem, ne nevezzenek meg” – mondják, bajba kerülhetnek az iskolában, ha AfD-támogatóként szerepelnek a sajtóban. A migrációt, a „külföldieket” nem akarják, bár a magyar külföldiek szerintük rendben vannak. De nem akarnak „arabokat, muszlimokat, olyanokat, akik nem dolgoznak és agresszívak”. „Vannak jó külföldiek is” – mondja egy 16 év körüli lány. Egy másik elárulja, egy ismerősét megerőszakolták migránsok.

Arne Ruwe, a 60-as választókerület AfD-s képviselőjelöltje egyszerűen látja a politikai helyzetet. „Vagyunk mi – fogalmaz –, és egy csomó régi párt.” A gazdaságot ezek a régi pártok „lemészárolták, egyetlen iparosodott ország sem engedhet meg magának olyan idióta energiapolitikát, mint a miénk”. És meg kell állítani a migrációt, tömegesen ki kell toloncolni az illegálisan itt lévőket – sorolja.

De mi van akkor, ha csak a régi pártok akarnak közösen kormányt alakítani? Ruwe egyértelmű jóslatot tesz. Ha az AfD most nem kerül kormányra – mondja –, akkor a következő választást 2029-nél előbb fogják tartani. Úgy véli, hogy a CDU vezette új kormány „legkésőbb jövőre összeomlik”, és akkor új választást kell majd kiírni.

Egyre nagyobb a hangzavar az utca túloldalán. A feketébe öltözött alakok vörös-fekete zászlókkal demonstrálnak: ők az Antifa. Szlogenjeik gyilkosságra szólítanak fel. „Kalapács, sarló és fegyver – nácikra vadászni nem nehéz!” „Add meg a nácinak, amire szüksége van, 9 millimétert a gyomrába!” Egy vézna fiatalember hadarva beszédet mond a megafonba. Majd boldogan válaszol nekünk: ők „baloldaliak”, és a posztkommunista Baloldal (Die Linke) párt a „legelfogadhatóbb” számukra. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban azonban ugyanaz az álláspontja, mint az AfD-nek, és ki is jelenti: „A háborúnak véget kell érnie.”

Néhány órával később egy másik világba érkezünk. A berlini Columbiahalle rendezvényközpontban járunk, ahol megjelenik a Zöldek vezetői elitje: Robert Habeck kancellárjelölt és gazdasági miniszter, Annalena Baerbock külügyminiszter és Lisa Paus család-, idős-, nő- és ifjúságügyi miniszter igyekszik mozgósítani a bázist. Ez a Zöldek központi kampányrendezvénye a fellegváraként számontartott városban. Ennek ellenére nincsenek különösebben sokan a támogatók. A színpad előtt két-háromszáz meghívott párttag ül, fent a karzaton pedig további háromszázan lehetnek.

Itt szó sincs gazdasági problémákról, migrációról. Paus mély, dohányos hangon vázolja terveit, amelyek célja, hogy „megvédje a nőket az erőszaktól”, és „támogassa az egyedülálló anyákat”. Annalena Baerbock élesebben, harciasabban, szinte kiabálva beszél: szerinte a „jobboldali szélsőségek elleni harcról” van szó, számára „a jobboldali szélsőségesek és az iszlamista terroristák lelki testvérek”. Ez közérthetően azt jelenti: szerinte nincs különbség az AfD és a bevándorló tömeggyilkosok között. Ezután bemutatja Robert Habecket, „Európa egyetlen államférfiját, akinek valódi stratégiai jövőképe van”, mégpedig a „klímasemleges európai kontinens”. Ez kicsit többnek hangzik, mint amennyit egy német politikus megvalósíthatna – hacsak nem ő irányítja az egész kontinenst, ami állítólag egyszer előjött Németország történelmében „vízióként”.

A harsány Baerbock után Habeck lágyabb hangot üt meg: „csendesebbé kell válni”, „többet kell hallgatni arra, amit az emberek mondanak”, „a párbeszéd politikáját” akarja. (Habeck egyébként állítólag több mint ezer állampolgárt jelentett fel sértegetésért, mert udvariatlan dolgokat írtak róla a Facebookon vagy a Twitteren.) Ezen a ponton bajkeverők egy csoportja hangoskodni kezd: „Minek tűzfal, ha párbeszédet akarsz?” – kiáltják, majd: „Le a tűzfallal!” A rendezők kivezetik őket a teremből. Kint arról beszélnek, hogy mi motiválja őket; ketten közülük egykori zöldpárti szavazók. „Kedvesek voltak – mondja egy fiatal nő a csoportból –, én rájuk szavaztam. Mindig az összetartozás és a nyitottság pártja voltak.” Most úgy érzi, hogy a zöldek elsősorban intoleranciát mutatnak. „És már alig beszélnek természetvédelemről, pedig régen az volt a legfontosabb nekik” – jegyzi meg egy másik.

A párt választói rétege, különösen a nyugatnémet egyetemi városokban a jól fizetett tanárok és köztisztviselők körében, meglepően stabil. Imázsa a médiában viszont sokat romlott az utóbbi években, 

Ennek ellenére a választók 15 százalékának stabil támogatásában bízhat.

Tragikusabb helyzetben vannak a szociáldemokraták. A felmérések szerint Kelet-Németország szinte minden részén a szakadék szélén állnak. A Berlintől hetven kilométerre fekvő Seelow-ban nehéz szocdem szavazókat találni. „Már levélben szavaztam – mondja egy nyugdíjas –, a Baloldalra.” A keletnémet kommunisták utódpártja sokáig halottnak tűnt, de a választási kampány utolsó szakaszában újjáéledt, és valószínűleg be is jut a Bundestagba.

Mindenki más, akivel találkozunk, az AfD-t támogatja: „A migráció miatt” – feleli kérdésünkre egy fiatal férfi. Egy pékség eladónője úgy fogalmaz: „Gazdaságilag nem folytatódhatnak így a dolgok, a régi pártoknál pedig soha nem lesz igazi irányváltás. Eddig mindig az SPD-re szavaztam.” Most elbizonytalanodott, a választása ezúttal „valószínűleg az AfD”. Jellemző a tehetetlenség: a felmérések szerint nem sokkal a választás előtt a megkérdezettek 40 százaléka még mindig nem tudja, kire fog szavazni. Lehetnek még meglepetések.

Végül találunk két SPD-szavazót, egy anyát és a lányát. Néhány éve érkeztek Szíriából. „Nagyon jól megy itt nekünk” – mondják. Az anya tanársegédként dolgozik a helyi iskolában, a lánya gyógyszerész szeretne lenni.

Bármit hoz is a jövő, a következő kancellár valószínűleg Friedrich Merz, a Kereszténydemokrata Unió vezetője lesz. A közvélemény-kutatásokban a CDU vezet több mint 30 százalékos támogatottsággal. Ennek megfelelően önbizalommal ünneplik őt egy kampányrendezvényen a Berlintől 190 kilométerre fekvő Neubrandenburgban. Merz sokat beszél a gazdaságról és arról, hogy végre történnie kell valaminek a migrációs politikában, azonban kizár mindenféle együttműködést az AfD-vel.

Nem mindenki ért ezzel egyet. „Szerintem a következő kormány is össze fog dőlni” – vélekedik egy helyi vállalkozó. Ő a város CDU-s alpolgármestere. Biztos benne, hogy „előbb-utóbb lesz együttműködés az AfD-vel”. Merz ellenzi, „de egyszer majd észreveszi”.

A CDU nehéz időszak elé néz – állapítja meg Ralf Schuler, az egyik legtapasztaltabb politikai újságíró. Vagy a baloldali pártokkal köt koalíciót, és akkor nem tudja betartani az ígéreteit, vagy az AfD-vel köt koalíciót, akkor viszont meg kell szegnie legszentebb ígéretét, miszerint nem működik együtt a jobboldali párttal – magyarázza lapunknak. „A kutatások szerint tagjainak akár a 30 százalékát elveszítheti a CDU.” Schuler pesszimista: 

Nyitókép: CDU-s kampányrendezvény Düsseldorfban
Fotó: AFP/DPA/Bernd Wustneck