A feminizmus egyik nagyszerű vívmánya, hogy a nőjogi intézmények patikamérlegen kezdték el számolni a férfiak és a nők arányát a vezető pozíciókban. A nemi alapú kvóta – vagyis az, hogy ugyanannyi férfinak és nőnek kell lennie vezető beosztásban – már egy bevett kifejezés a versenyszférában is, és a legtöbb munkáltató igyekszik is megfelelni ennek az elvárásnak, nehogy diszkriminációval vádolják őket.
A politikai életben is egyre gyakrabban kerül előtérbe a nemek képviseletének egyenlő aránya iránti igény,
az EU már egy úgynevezett gender-indexet is létrehozott, amivel azt mérik, hány női politikus van az egyes tagállamokban, illetve, hogy az elmúlt években pozitív vagy negatív irányba változott az arányuk és mennyivel.
2024-ben, száz évvel azután, hogy a nők választójogot szereztek a legtöbb uniós országban, az EU egy tanulmányt is publikált a témában, amelyben a nők politikai reprezentáltságát vizsgálják tagállami szintre lebontva. A dokumentum szerzői kifejtik, az Európai Unió elkötelezett a nemek egyenlő arányú reprezentációjának elérésében, ami szerintük jelenleg az egyik legfontosabb politikai kérdés.
„A nagyobb politikai pártok folyamatos előrelépéseket tesznek ezen a téren, ám egyes populista és radikális politikai erők újra visszatértek a nők és férfiak hagyományos társadalmi szerepeinek hangsúlyozásához. Ezért a nők jogainak képviselete – például a reprodukciós jogok – akár döntőnek is bizonyulhatnak egyes választások kimenetelében.”
Érdekesség, hogy a populista pártok nagy részénél, amelyekre a cikk szerzője utal, a pártok első embere nő.
Az Európai Unió három legnépesebb, és legtöbb parlamenti képviselővel rendelkező országában az utóbbi években megerősödött a radikálisnak bélyegzett jobboldal. Míg Olaszországban a Fratelli d’Italiának (Olaszország Fivérei) már sikerült is kormányra kerülnie, a franciaországi Front Nationale (Nemzeti Tömörülés) és a német AfD (Alternatíva Németországért) egyaránt komoly esélyekkel várja a közelgő választásokat. És mi a közös ebben a három pártban, amelyeket azzal vádolják, hogy elnyomják a kisebbségeket és sárba tiporják a nők jogait? Hogy mindhárom élén egy erős, sikeres nő áll. Éppen olyan, amilyenből Brüsszelben is többet akarnak látni.
Giorgia Meloni a valaha volt legsikeresebb miniszterelnöke lehet Olaszországnak
A még mindig csak 48 éves édesanya, a Fratelli d’Italia párt vezetője és Olaszország első női miniszterelnöke nemcsak nőként, de kormányfőként is történelmet írhat. Meloni a választások óta továbbra is őrzi népszerűségét a szavazók körében, és ha nem történik valami nagyobb botrány a következő két évben,
ő lehet az első olasz miniszterelnök, aki kitölti az ötéves mandátumát
– nyilatkozta Carlo Galli, a bolognai egyetem politikai doktrínák történetének professor emeritusa az olasz Formiche lapnak. Szerinte ez a kilátás akár motiválhatja is Melonit, hogy ne írjon ki előrehozott választásokat, még akkor sem, ha az esetleg előnyösebb lenne számára.
Giorgia Meloni és Mateusz Morawiecki. (Photo by Wojtek Radwanski / AFP)
Galli szerint Meloni sikerét annak köszönheti, hogy jól kommunikál a nép nyelvén, és az emberek azt látják, hogy a miniszterelnök foglalkozik a társadalmat érintő problémákkal. A szakértő úgy véli, ennek köszönheti a fölényét az ellenzékkel szemben, akik képtelenek megérteni az olaszok gondjait, különösen a déli, szegényebb társadalomét.
„A jobboldali kormányra csak a jobboldal jelent veszélyt, semmiképpen sem az ellenzék, amely nem képes széleskörű támogatottságot kiépíteni, és nincsenek egy hullámhosszon az országgal”
– jelentette ki.
Meloni nemzetközi szinten is jó kapcsolatot ápol sokakkal. Kifejezetten jó viszonyban van a frissen megválasztott amerikai elnökkel, Donald Trumppal és az őt támogató Elon Muskkal is. A magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral is régre nyúlik a barátságuk, igaz, az utóbbi időben több politikai kérdésben sem értenek egyet, például az ukrajnai háború tekintetében, és pártjaik az Európai Parlamentben is külön képviselőcsoportban ülnek.
Alice Weidel elsők között ismerte fel a migráció veszélyeit
Alice Weidel megtestesíti mindazt, amiről az európai baloldal álmodik: egy leszbikus nyugat-németországi kancellár-jelölt, aki két gyermeket nevel élettársával. Weidel mégsem a liberálisokat választotta, 2013-ban lépett be az AfD-be, és azóta aktív tagja a pártnak, 2021 óta pedig társelnök Tino Chrupalla oldalán.
Weidel egy igazi, huszonegyedik századi értelmiségi nő: közgazdaságtant és üzleti adminisztrációt tanult a Bayreuthi Egyetemen, majd ugyanitt doktorált nemzetközi fejlesztésből a Konrad Adenauer Alapítvány támogatásával. A gazdasági szférában is kipróbálta magát, a Bank of China üzleti elemzőjeként több évet élt Kínában, és folyékonyan beszél mandarinul.
A politikus felismerte, hogy a migrációs nyomás az egész nyugati világra veszélyes lehet, ezért az AfD politikájával tudott leginkább azonosulni, amellyel egyébként identitáskérdésekben is egyet ért.
Annak ellenére, hogy leszbikus, ő is azt az álláspontot képviseli, hogy megálljt kell parancsolni az iskolai gender propagandának, és ellenzi az azonos neműek házasságát.
Az előrehozott február 23-i német választásokon ő lesz az AfD kancellár-jelöltje, és a közvélemény-kutatások szerint a párt fej-fej mellett halad a CDU-val népszerűség tekintetében. Sőt, ami a kancellár-jelöltek személyét illeti, Weidel a legnépszerűbb, maga mögé utasítva a CDU-s Friedrich Merzet.
A nácizás, szélsőjobboldalizás és a többi panel már nem segít: a világ leggazdagabb embere és egy jobboldali német politikus cenzúramentes beszélgetése következik. De ki is ez az Alice Weidel?
Marine Le Pen végre sikerre viheti a Nemzeti Tömörülést
Marine Le Pen 2011-ben vette át a Nemzeti Tömörülés (akkori Nemzeti Front) irányítását apjától, Jean-Marie Le Pentől. Mostanra az egykor szélsőségesnek bélyegzett jobboldali párt a legnépszerűbb politikai erő Franciaországban, amely a 2024-es EP-választáson a legtöbb parlamenti helyet szerezte meg.
Bár kezdetben az egy százalékot sem érte el pártjával, úgy halt meg, hogy az lett a legnagyobb politikai erő Franciaországban.
A Nemzeti Tömörülés estében talán éppen az áll a siker hátterében, hogy Marine Le Pen személyében egy nő került a párt élére, aki, bár tovább vitte az apja által megfogalmazott nemzeti értékeket, ezt sokkal visszafogottabban, moderáltabban tálalta, amivel szélesebb rétegekhez sikerült eljutnia.
Csakúgy, mint a németek és az olaszok, a franciák is vágynak már egy nemzeti kormányra, amely a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe a külföldiek érdekeivel szemben (legyen szó Brüsszel, az USA vagy akár a bevándorlók érdekeiről).
Franciaországban az elmúlt években érzékelhető volt egy erőteljes lobbi a Nemzeti Tömörüléssel szemben – ahogy most Németországban az AfD-vel szemben –, aminek köszönhetően Emmanuel Macron az elnökválasztás második fordulójában kétszer is le tudta győzni Le Pent. Mostanra viszont már sokkal elfogadottabb lett a párt, és a népszerűsége is olyan mértéket öltött, hogy minden esély megvan rá, hogy 2026-ban Le Penék végre sikerre vigyék a több mint ötvenéves történelmi múlttal rendelkező „családi vállalkozást”. Igaz, 2022 óta Jordan Bardella a párt elnöke, és valószínűleg ő lesz a következő elnök-jelölt, de ez semmit nem von le Marine Le Pen eredményeiből, aki továbbra is mindent megtesz a Nemzeti Tömörülés sikeréért.
Míg Európa legtöbb országában már nem számít utópiának az az elképzelés, hogy egy nő vezesse az országot, az Egyesült Államok úgy tűnik, még nincs erre felkészülve.
Donald Trump háromszor indult az amerikai elnökválasztáson. Eddig két alkalommal sikerült győznie. Mindkétszer akkor, amikor a Demokraták női jelöltet indítottak ellene. Pedig a liberálisok annyira meg voltak rémülve Trump konzervatív politikájától – utólag kiderült, jogosan –, hogy bárkire képesek lettek volna leszavazni, ezt bizonyítja Biden 2020-as győzelme is.
Az Egyesült Államoknak még nem volt női elnöke, de úgy tűnik, ez nem véletlen. A nyugati nagyhatalom látszólag még nem tart ott, hogy elfogadjon egy nőt a vezetőjének.
Ezzel szemben sem a német, sem az olasz, sem a francia konzervatívoknak nincsen problémájuk azzal, hogy leszavazzanak egy nőre. Ezért lehet Giorgia Meloni lassan három éve Olaszország miniszterelnöke, és ezért nem lesz Kamala Harrisből soha amerikai elnök.
A Demokrata Nemzeti Bizottság gyűlésén a tagok a rasszizmust okolták Kamala Harris bukásáért, megerősítették a woke üzenet fontosságát, és még saját tüntetőiket sem tudták kezelni.
Az egyre élesedő választási kampány kellős közepén, a német kancellár megint előjött Európa egységével, a szolidaritással és kiállt a bevándorlás mellett.
Bár még nem telt el másfél hónap sem ebből az évből, a magyar miniszterelnök szinte a félvilágot bejárta, és olyan tárgyalásokat folytatott le, melyek célja, hogy „Magyarország a változások nyertese legyen!”.
Hiába öltözött ki szépen és próbálta kevés kérdéssel megzavarni a műsorvezető, a TISZA-vezér teljesítménye igen halovány lett, még a hívei szerint is.
p
3
1
18
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 41 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2025. február 11. 20:30
nesztekjobbról 20:18 Ezt Müszike mondta el neked mobilról, melyet búvárruhában mentett ki a jéghideg Dunából, netán Kokrowatz-0, ki bejáratos az asztalra letett kegyelmi kérvények ujjlenyomatában, s a Rubik kockák pörgetésében? Részemről a téma lezárva. Figyeljétek Dömsödit, Somost, Szlasánszkit,...Valódiak...
kokrowatz-0/20:03 Figyeld Pék Szabolcsot, s minden a helyére kerül! Talán Müszike volt, aki hivatásánál fogva már 5-6 éve is Rubik kockákon gyakorolta a boldog beépülés logikai akcióit az asztalokon? ÜDV!
Kedves Értelmeset neszeszerjobbról! Varga lemondott, Novák lemondott, Szájer lemondott? Wittinghoff, Boesme, Varjú,...lemondott? Csókol Bige! Bite sőőőőőőn! Passz! Napi 24 órában hallgasd Pék Szabolcsot( Ma néztem-hallgattam ...elég volt ideges rángásait, tűrhetetlen, csak én beszélhetek viselkedését figyelni!!! Légy te is Iránytű, s ne lengj ki, mert az Eötvös inga fejbe kólint. Észak-dél...ma telihold van. Szépen világlik az éj.)