Ironizálva Tichy úgy fogalmaz: „Ludwig képviselő súlyos hibát vétett: nem utasította ki azonnal a rendezvényről Alice Weidelt. Nem is emelte fel mutatóujját, hogy előadást tartson a demokráciáról. nem fenyegette az öklével, hanem üdvözlésre nyújtotta Weidelnek bizonyítottan tőrmentes kezét, és Weidel asszonnyal a jó időről, az izgalmas rendezvényről és nyaralási terveiről csevegett”.
„Az, hogy ebből a találkozásból botrány lett, maga a vegytiszta német oknyomozó újságírás” – írja Tichy, emlékeztetve arra, hogy Saskia Ludwig „CDU-s forradalmár”, hiszen az ő egyik tweetje indította el azt a botrányt, melynek eredményeképpen végül megbukott a szociáldemokrata SPD woke alkotmánybíró-jelöltje, Frauke Brosius-Gersdorf, akit eredetileg támogatott volna a CDU vezetése.
Maximilian Tichy megpendíti azt is, hogy Alice Weidelnek Berlinben több testőrrel kell járnia,
míg „Magyarországon erre nem volt szükség”.
Nyitókép: AFP