A konfliktus szóváltásnál jobban nem fajult ugyan el, ám órákon keresztül nézett farkasszemet a két csoport, végül az őrizetbevételt sikerült megakadályozniuk az elnök embereinek, közölték a hatóságok. Időközben előkerültek Jun civil támogatói is, akik spontán kis tüntetéseket tartottak a környező utcákban.
Más kérdés, teszi hozzá a CNN, hogy ezzel legfeljebb időt nyerhetnek, hiszen a január 6-ig érvényes körözés továbbra is érvényben marad és meghosszabbítható. A hét elején jóváhagyott dokumentumra azért volt szükség, mert
az elnök válaszra sem méltatta az elmúlt hetekben a nyomozók három felszólítását, amelyben az együttműködését kérték.