Kiakadt a brit miniszterelnök: hazugsággal vádolja Muskot

2025. január 06. 17:06

Keir Starmer reagált a milliárdos vádjaira.

2025. január 06. 17:06

Nyitókép forrása: Leon Neal  / POOL / AFP

Keir Starmer hétfőn nekiment Elon Musknak, miközben azt állította, kiáll a szexuálisan kizsákmányolt gyermekek mellett – írta a Politico. Starmer elmondta, hogy az ügyészség igazgatójaként (DPP) „nyíltan” foglalkozott a „beteges” bűncselekménnyekkel – és „hazugságok terjesztésével ” vádolta Muskot.

„Akik hazugságokat terjesztenek széleskörben, azokat nem az áldozatok érdeklik, hanem saját maguk”

– fogalmazott a munkáspárti miniszterelnök. Musk napok óta támadta Starmert, korábbi ügyészi teljesítménye miatt és „bűnrészesnek bélyegezte a Britannia meggyalázásban”, akinek börtönben lenne a helye. 

Starmer munkáspárti kormánya a közelmúltban elutasította az észak-angliai kiszolgáltatott fiatal nőket célba vevő helyi bandákról szóló vizsgálatot, arra hivatkozva, hogy a témában már számos vizsgálatot folytattak, és egy 2022-es jelentés is készült, amelynek megállapításait viszont még mindig nem hajtották végre.

2014-ben az állam megbízásából készített jelentés megállapította, hogy 1997 és 2013 között az észak-angliai Rotherham városában mintegy 1400 kiszolgáltatott gyermeket vettek célba és bántalmaztak szexuálisan. A dokumentum szerint a gondozási rendszer ben alapvető hibák vannak, és azt állította,

a helyi hatóságok nem szállnak szembe a pakisztáni származású elkövetőkkel, részben azért, mert souk attól fél, hogy rasszistának bélyegzik őket.

Starmer hétfőn azt mondta: „A gyermekek szexuális kizsákmányolása beteges, és sok-sok éven keresztül túl sok áldozatot hagytak cserben”. A kormányfő azonban határozottan védelmébe vette a családon belüli erőszak ellen régóta küzdő Jess Phillips minisztert, akit Musk „a nemi erőszak népirtásának apologétájának” bélyegzett, amiért elutasította a bandák új vizsgálatára vonatkozó követeléseket.

Musk hétfő délután visszavágott Starmer megjegyzéseire, azt állítva, hogy bármilyen vizsgálat megmutatná a miniszterelnök mint ügyészségi igazgató mulasztásait, és azt állította, hogy a miniszterelnök „szavazatokért cserébe mélyen bűnrészessé a tömeges nemi erőszakokban”.

Starmer egyébként azzal is visszatámadt Muskra, hogy azt hangoztatta, szerinte „akik Tommy Robinsont (jobboldali aktivista, aki jelenleg börtönbüntetését tölti bírósági végzés megszegése miatt – a szerk.) éltetik, azokat nem érdekli az igazságszolgáltatás”. 

Musk ezzel kapcsolatban nem csak Starmerrel keveredett vitába. EA milliárdos az X-en azt írta, hogy Nigel Farage „nem alkalmas” a Reform UK vezetésére, mindössze néhány héttel azután, hogy hírek jelentek meg arról, a techguru adománnyal támogathatja a pártot. Farage kijelentette, hogy továbbra sem tartja helyesnek Robinson pártba való bevonását, és nem hajlandó engedni ebből az álláspontjából.

Farage a közösségi médiában reagálva azt írta, hogy Musk „rendkívüli ember”, de ebben a kérdésben nem értenek egyet. Néhány perccel később Musk közzétett egy bejegyzést, amelyben Robinson szabadon engedését követelte.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
santer-2
2025. január 07. 16:16
Próbálom,próbálom,de ennek a fütyinek nem tudom megjegyezni a nevét,az elődjét már el is felejtettem. Ó Margareth, mi lett Angliából?
zrx8
2025. január 06. 20:58
Starmer is, mint minden blibsi, hazudik reggel-éjjel-meg-este.
OneiroNauta
2025. január 06. 20:22
Angliában egy ideje már csak kretén vált debilt a kormányzásban...
zakar zoltán béla
2025. január 06. 18:07
000000000000
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!