Felfüggesztenék hivatalából Klaus Iohannis román államfőt a bukaresti kormányoldal által szélsőségesnek tartott pártok, az erre irányuló törvényhozói kezdeményezést csütörtökön iktatta a képviselőház titkárságán Anamaria Gavrila, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke. Gavrila szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az SOS Romania törvényhozói által is támogatott POT-kezdeményezést a szükségesnél hattal több, 161 képviselő és szenátor írta alá.
Az államfő felfüggesztését a törvényhozók legkevesebb egyharmada kezdeményezheti. Az AUR és a korábbi AUR-politikusok által alapított két kisebb párt rendkívüli ülésszak összehívását is kérte a házbizottságtól az indítvány megvitatása és a voksolás lebonyolítása érdekében, jelenleg ugyanis parlamenti szünet van, a tavaszi ülésszak február elején kezdődik.
Romániának a demokrácia útján kell továbbhaladnia. Klaus Iohannis törvénytelenül bitorolja az elnöki hivatalt, tehát törvénytelenül nevezte ki a kormányt, amely törvénytelenül vet ki adókat és illetékeket”
– idézte a POT elnökét a News.ro hírportál.
A pártelnök szerint Klaus Iohannisnak december 21-én lejárt a második ötéves mandátuma, és mivel addig nem választották meg az új elnököt, a szenátus elnökének kellett volna átvennie az ideiglenes államfői tisztséget. Az ellenzéki pártok szerint az alkotmánybíróság hatáskörét túllépve avatkozott be az elnökválasztási folyamatba, amikor - nemzetbiztonsági következményekkel járó választási csalásra hivatkozva - december 6-án érvénytelenítette az első forduló eredményét, és elrendelte a teljes elnökválasztás elölről kezdését.