Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Többségük egy erős kezű diktátort látna legszívesebben az ország vezetőjeként.

A Z generációs fiatalok nagy része annak örülne a legjobban, ha egy erős kezű diktátor vezetné az országot, írja az Independent egy friss felmérésre hivatkozva.
A 13-27 éves korosztályból a megkérdezettek ötvenkét százaléka, vagyis több mint a fele szavazott a diktatúrára, mint lehetséges legjobb államberendezkedésre. A fiatalok egyharmada ráadásul azt se bánná, ha katonai vezetés venné át az ország irányítását.

A felmérésből továbbá kiderül: a fiatalok 47 százaléka gondolja úgy, hogy radikálisan át kell formálni a társadalmat, míg az idősebbek körében ez az arány jóval alacsonyabb, 33 százalék. A lap szerint ez a generációk közti különbség jól mutatja, mennyire elégedetlenek a fiatalok a mai politikai helyzettel.
Nyitókép: Peter Muller / Connect Images / Connect Images via AFP