Amerika-barát új vezetője van Libanonnak

2025. január 10. 11:03

Joseph Aoun megígérte, hogy „monopolizálja” a fegyvereket az állami szervek javára.

2025. január 10. 11:03
null

Nyitóképen: Joseph Aoun megválasztott elnök (fotó: Fadel ITANI / AFP)

 

A libanoni parlament megválasztotta az ország új államfőjét, Joseph Aoun eddig a hadsereg főparancsnoka volt. Elnökké választását nagy erőkkel támogatta az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia, amelyeknek Aoun régóta szövetségese.

A megválasztott államfő első beszédében új korszakot hirdetett Libanonban, azt ígérve, kivezeti az országot a gazdasági és politikai válságából. 

Azt is megígérte, hogy „monopolizálja” a fegyvereket az állami szervek javára

 – utalva erre a Libanonban évtizedek óta jelen lévő, de az izraeli ellentámadások és a szíriai Aszad-rezsim bukása miatt meggyengült Hezbollah-ra.

Aoun elnök arról is beszélt: „A libanoni állam – hangsúlyozom, a libanoni állam – megszabadul majd az izraeli megszállástól”, és azt ígérte fel fognak lépni az agresszió ellen.

Libanon előző elnöke, Michel Aoun – nem rokona az újabb elnöknek – 

még a Hezbollah támogatásával volt hatalmon, 

de már 2022 októbere óta nem volt betöltve az államfői pozíció, s időközben tizenkét sikertelen próbálkozás volt egy új elnök megválasztására.

 

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sagirdilsiz-2
2025. január 10. 12:00
Maronita keresztény, aki a bejrúti Amerikai egyetemen szerzett diplomát, és katonai kiképzést az USA-ban is kapott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!