Sej, a román jogállamban szól a zene, szól
És azt a kérdést senki fel sem teszi magának, hogy ez az ország egyébként miért is kap EU-s pénzeket – vagy ha ők kapnak, akkor velünk pontosan mi is a baj. Kohán Mátyás írása.
Az ország legfelsőbb bírósága tavaly év végén törölte az eredeti szavazás eredményét.
Az új romániai elnökválasztásra május 4-én kerül sor, majd két héttel később, május 18-án lesz a második forduló – számolt be a Politico.
Az időpontról az országot kormányzó három párt – a szociáldemokraták, a nemzeti liberálisok és a magyar kisebbségi párt – vezetői, valamint a parlamentben képviselt etnikai kisebbségek képviselője döntöttek.
A román kormánykoalíció pártjainak vezetői szerdán megerősítették támogatásukat Crin Antonescu volt Nemzeti Liberális Párt-vezető és közös elnökjelölt mellett. A pártok először a múlt hónapban jelentették be Antonescu jelölését.
A bejelentések alig több mint egy hónappal azután történtek, hogy a román alkotmánybíróság érvénytelenítette az eredeti választást.
A legfelsőbb bíróság azért hozta meg a példátlan döntést, és azért rendelte el az új választást, mert felmerült a gyanú, hogy a győztes Călin Georgescu orosz segítséggel került az első helyre a november 24-i elnökválasztás első fordulójában.
Ezt is ajánljuk a témában
És azt a kérdést senki fel sem teszi magának, hogy ez az ország egyébként miért is kap EU-s pénzeket – vagy ha ők kapnak, akkor velünk pontosan mi is a baj. Kohán Mátyás írása.
A románok többsége szerint rossz döntés volt a választás törlése – derül ki a Romániai Értékelési és Stratégiai Intézet felméréséből.
Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement
Ezt is ajánljuk a témában
A schengeni övezet bővítése óta jelentősen megnőtt a romániai látogatók száma a makói termálfürdőben.