Euronews: A tagállamok többsége (!) csalódott a Bizottság Magyarország elleni bojkottja miatt

2024. július 18. 11:05

Nem mindenki tapsolt annak, hogy hazánkat soros elnökként büntetik, sőt – írta meg diplomáciai forrásokra hivatkozva a lap.

2024. július 18. 11:05
null

Nyitókép Von der Leyennel; forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

Két diplomata is nyilatkozott – név nélkül – az Euronewsnak, és egészen más kép rajzolódott ki az általuk elmondottakból, mint a mainstream média által sok helyütt lobogtatott álláspont, miszerint az Európai Bizottság jól teszi, hogy bojkottálja a magyar elnökséget a miniszterelnök békemissziója miatt.

Ezt ugyebár „napokkal az Ursula von der Leyen elnöki posztra való újrázását célzó döntő szavazás előtt jelentették be” – mutat rá az Euronews. Ugyanakkor „az Európai Bizottság hétfői bejelentését nem fogadták jól néhány uniós tagállamban”, sőt

az Európai Unió több országa panaszkodott az Európai Bizottságnak a magyar elnökség bojkottálásáról hozott döntése miatt”

– írják.

(Von der Leyen újrázási kísérletét itt követheti oldalunkon!)

Ezt is ajánljuk a témában

Egy névtelenül nyilatkozó diplomáciai forrás azt mondta az Euronews-nak, hogy a bojkottot több magas rangú EU-s diplomata az EP-képviselők kedvéért véghezvitt politikai kísérletezésnek nevezte, ami „negatívan befolyásolhatja az Európai Bizottság munkáját”.

Az egyik érv ez volt: „ez egy olyan lépés, amely végül magának Orbánnak is hasznára válhat”.

A lépést azonban példátlannak tekintik, amely megronthatja a tagállamok és az EB közötti jövőbeni politikai kapcsolatokat.

Egy másik diplomáciai forrás szerint a tagállamok többsége csalódottságának adott hangot egy múlt heti találkozón, miután a Bizottság tájékoztatta őket tervéről,

hangsúlyozva, hogy az EU végrehajtó testületének pártatlannak kell maradnia.

Ez most valahogyan nem sikerült túl fényesen.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
baby-12
2024. július 19. 11:08
A Covid-boszi nem nyugszik: Hiszen csak egy dolgot tud: -elítélni, -kitiltani, -szankcionálni és - MUNKÁT KERÜLNI !
Osztap_Bender
2024. július 18. 16:34
Euronews: A tagállamok többsége (!) csalódott a Bizottság Magyarország elleni bojkottja miatt Akkor a "nem csalódott" kisebbség választotta meg újra a vén curvát? Göbbelsztóninak már végleg elment a soha nem is létező esze! No meg a mandinernek is, hogy ilyen bárgyú következtetésekkel áll elő. Olyan ez, mint a böszme propagandája. Mindenki velünk van, állítja, csak a választásokat nyeri Orbán mindig kétharmaddal.
nempolitizalok-0
2024. július 18. 14:42
Nem baj az, ha szétesik az EU.
Robi54
2024. július 18. 14:14
Mondtam már,PÖCEGÖDÖR.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!