Kibújt a szög a zsákból: így trükköznek a románok a statisztikával

2024. május 03. 06:32

Korai volt az öröm a „bezzegromániázó” baloldalon.

2024. május 03. 06:32
Romanian National Day parade

Nyitókép: Baris Oral/Anadolu Agency/Getty Images

Ahogy a Mandiner korábban megírta, a napokban nyilvánosságra került kereseti adatok alapján felmerült, hogy Románia „lehagyta” Magyarországot. A miniszterelnök politikai igazgatója azonban felhívta a Magyar Nemzet figyelmét egy hibára a hivatkozott statisztikákkal kapcsolatban, ami alapján lehet, hogy az egész koncepció megkérdőjeleződik.

Amint azt Orbán Balázs a közösségi oldalán is kiemelte, hogy Románia ugyan tényleg fejlődik, viszont egy fontos részlet kimaradt a sajtó által felkapott az elemzésekből. Nevezetesen az, hogy a románok

azokat, akiknek nincs munkájuk, egyszerűen nem számolják bele a statisztikákba. 

„Románia a hazai KSH-hoz és a cseh statisztikai hivatalhoz hasonló közleményeket nem ad ki az éves reálkeresetekről – sajnos. Azt azonban kiadták, hogy míg nálunk a 20–64 éves korcsoport 80,7 százaléka volt foglalkoztatott tavaly, addig Romániában csupán 68,7 százalék ez az arány. A teljes népességből náluk minden hatodik tartozik csupán a vizsgálati körbe” – idézte lapunkat a politikus.

Orbán Balázs által ismertetett adatok szerint Romániában továbbra is minden harmadik lakos szegény, ezzel szemben hazánk az elmúlt évtizedben a legnagyobb előrelépést érte el az EU-ban ezen a téren. „Ezt pontosan meg tudja ítélni mindenki, aki az elmúlt években járt ebben a két országban – és ha nem homályosítja el a látását egy balos hályog” – tette hozzá a politikus.

Magyarán, úgy könnyű jó statisztikát készíteni az életszínvonalról, ha abba nem vonjuk bele a munkanélküliek számát.

Az Európai Unió folyamatosan publikálja a szegénység kockázatával élők arányát mérő mutatóját a tagállamokra vonatkozóan. Szalai Piroska a Mandinerben kifejtette, hogy a legfrissebb adatok a 2022-es referenciaévre vonatkoznak, és már 17 tagállam esetében elérhetőek, míg a 2023-as adatokat csak egy év múlva fogják publikálni. 

Ezt is ajánljuk a témában

Az adatokból látható, hogy Romániában javul a helyzet, 2022-ben már csökkent a szegénység kockázatával élők aránya a teljes társadalomban, de még mindig messze van a legmagasabb az unió tagállamai között.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. augusztus 16. 10:27
Nálunk is jobb a helyzet,mióta pártirányítás alá került a KSH… Az Eurostat meg kapja be…😉
catalina11
2024. május 03. 10:37
RasPutyin vidáman belinkeli a Portfólió cikkét, hogy 2022-ben nőtt a szegénység Magyarországon. " szegény libsik, 4 x2/3! és minden 2/3-al nő a szegénységük..
atti64
2024. május 03. 10:09
CIGÁNYORSZÁG AZ IS VOLT AZ IS MARAD!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
nempolitizalok-0
2024. május 03. 09:36
Ha a magyarok olyan csórók lennének, nem telnének be még a későnyári körutak sem már február végén. Állandóan azt hallom milyen csórók vagyunk, aztán ha elmegyek valami egzotikusabb országba egy jó drága körútra kiket találok ott európából?? Oroszokat, németeket, angolokat és magyarokat. A magyarok nem milliomosok, hanem autószerelő, nyugdíjas, ápolónő, stb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!