Tombol a nyugati sajtó: újabb fontos területen másolná Orbánt Donald Trump
Trump leendő alelnöke szerint a magyar miniszterelnök módszere modell lehet az Egyesült Államokban.

A Kreml szóvivője a TASZSZ-nak adott interjújában világosan fogalmazott.

A Mandiner beszámolt róla, hogy Orbán Viktor szerint az ukrajnai háború 2025-ben érhet véget,
vagy békeszerződéssel, vagy az egyik hadviselő fél összeomlása után.
Peszkov a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában leszögezte, hogy Moszkva nyitott a tárgyalásokra. Mint mondta, „elnökünk többször hangsúlyozta, hogy nyitottak vagyunk arra, hogy béketárgyalások útján rendezzük a nézeteltéréseinket”.
A szóvivő ugyanakkor kiemelte, hogy Ukrajna elzárkózik a diplomáciai megoldások elől.
Ennek következményeként Oroszország folytatja a különleges katonai műveletnek nevezett hadműveleteit ukrán területen
– magyarázta.
Peszkov hangsúlyozta, hogy az ukrán fél elutasító hozzáállása a béketárgyalások legnagyobb akadálya. Ez a Kreml hivatalos álláspontját erősíti, miszerint Moszkva készen áll a konfliktus lezárására, de a diplomáciai folyamatok elindítása Ukrajna magatartásától függ.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Trump leendő alelnöke szerint a magyar miniszterelnök módszere modell lehet az Egyesült Államokban.

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Mindezt az orosz védelmi minisztérium erősítette meg, ukrán oldalról nem érkezett jelentés.


Ha nem megy önként, megy kényszerrel.


Ukrajna információi szerint az orosz hadsereg egy kiterjedt támadás előkészítésén dolgozik.
