Orbán erősít, Von der Leyen kapitulál – új korszak jön az uniós gazdaságpolitikában

Brüsszel az elemzők és politikusok szerint is megalázó alkut kötött az Egyesült Államokkal, ami Európa gyengeségét és kiszolgáltatottságát bizonyítja.

Az unió hét tagállama csalódottságát fejezte ki, miután néhány igazságügyi miniszter keresztbe feküdt a javaslatok elfogadásának.
Nőnek a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális erőszak esetei szerte Európában, a jelenség a digitális technológiák fejlődésévél magyarázható, ami miatt új visszaélési formák is megjelentek – számol be az Euronews.
Az Európai Unió emiatt frissíteni szeretné a gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélésekre vonatkozó, 2011-es irányelveit. Ám a Bizottság által benyújtott tervezetet néhány igazságügyi miniszter felvizezte, amely
nem tetszik hét európai uniós tagállamnak, köztük Belgiumnak és Finnországnak.
A tagállamok kifejezetten ellenezték például azt a javaslatot, hogy azok a kiskorúak, akik alkohol hatása alatt vannak, ne lehessen beleegyezőnek tekinteni ilyen esetekben – mondta az ECPAT emberi jogi egyesület regionális koordinátora. Ellenezték az elévülési időszak meghosszabbítását is, amely lehetővé tenné az áldozatoknak, hogy utólag bejelentsék a visszaéléseket. Továbbá nem fogadták el a beleegyezési kor feletti gyermekek zaklatásának szigorúbb vizsgálatát sem.
Az EU irányelveinek frissítésének fő célja, hogy büntethető legyen a kiskorúak ellen elkövetett erőszak terjesztése az interneten is,
legyen az szöveges, képi, vagy videó formában. Utóbbi esetben az Európai Unió a deepfake-tartalmakat is szabályozná. Bizonyos EP-képviselők azonban ennél ambíciózusabb irányelvet is készek lennének támogatni.
Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube, Euronews