Épül a svéd-lengyel szövetség Ukrajna támogatására

Megerősíti szövetségét a két északi ország.

Mindent boríthat Donald Tusk.

Nyitókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Jerzy Surdykowski a Rzeczpospolita hasábjain megjelent véleménycikkében arról írt, hogy a svéd sajtó – miután Donald Tusk miniszterelnök visszatért a nyolc skandináv és balti állam fórumáról – tele volt csodálattal a gazdaságilag jól fejlődő, felfegyverzett, szinte „regionális hatalomként” működő Lengyelország iránt.
A lap azt közölte, hogy
ma a nyolc skandináv ország ugyanúgy beszél Lengyelországgal, ami azért is érdekes, mert a Visegrádi Csoport egysége nem a régi, hiszen négy tagjából kettő igyekszik nem ellenséges viszonyt ápolni Oroszországgal.
Sőt a szerző eljutott odáig, hogy jó lenne, ha Lengyelország végleg a Balti-tengert összekötő csoport részévé válna. A szerző azt írja, ettől függetlenül Varsó ne számítson rögtön túl sokra: az OECD szerint a svéd gazdaság az 5. helyen áll az egész világon, Lengyelország viszont csak az 50.
***
A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.
Ezt is ajánljuk a témában

Megerősíti szövetségét a két északi ország.

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Hosszas elemzésben sajnálkozik a Politico, hogy Bart De Wever, akit ezúttal „egy jobboldali flamand nacionalistának” nevezett, nem lett meggyőzve a kellő biztosítékokkal.


Trump szerdán bejelentette azt is, hogy lemondja a Putyinnal Budapestre tervezett békecsúcsot.


Felszálltak az orosz MiG-31K vadászgépek, amelyek képesek Kinzsal-rakétákat kilőni. Bárhova, pillanatok alatt lecsaphatnak.
