Nem szállít Magyarországra kőolajat a Barátság vezeték: a Mol is reagált a kialakult helyzetre
Ugyanakkor a technikai fennakadás nem okoz problémát a térségben.
A németek a szakértő szerint az arroganciájuk miatt buktak el.
Andreas Knie, a Berlini Társadalomkutató Központ (WZB) mobilitáskutatója interjút adott a Der Standardnak, amelyben erős ítéletet mondott az egész Európai Unióról és Németországról: a német autóipar válságban van – és ezzel együtt Ausztriát is, számos beszállító vállalatával együtt, a lefelé tartó örvény magával ragadhatja, miközben az elektromobilitás utat tör magának. Kína mellett pedig egy „kis uniós ország lehet a transzformáció nyertese:
Magyarország Európa jövőbeli akkumulátor-központjaként pozicionálja magát”.
Andreas Knie szerint hazánk a vártnál jóval előrébb jár hazánk az elektromobilitásra történő átállásban, míg a németek „még mindig a belső égésű motorjaik örökké tartó sikeréről álmodoztak.”
Már az interjú elején leszögezte a kutató, hogy Magyarország stratégiája bátor: „Magyarország politikája abból indul ki, hogy rövidesen búcsút veszünk a régi technológiáktól, és lendületesen átváltunk az újra. Kínában, a világ legnagyobb autópiacán, éppen ez történik. Ilyen globális szempontból nézve tehát több érv is szól Magyarország útja mellett.”
Azt pedig „alig meri kimondani” Knie, hogy „Magyarország az élre tör”, „valóban messze előrébb jár az EU-n belül. Azért, mert globálisabban, előrelátóbban gondolkodik, és arra a következő technológiai ugrásra épít, amely biztosan meg fog érkezni. Eközben az EU-országok többsége, különösen Németország, még visszafogott.”
Közben természetesen Kína jár még élen az elektromobilitás terén, „Kína már 2005 óta határozottan átállította iparpolitikáját a tisztán akkumulátoros elektromobilitásra, és előrelátó együttműködéseket kötött afrikai, ázsiai és dél-amerikai beszállítókkal. A második Norvégia, ahol nagyon-nagyon korán teljesen az elektromobilitásra váltottak – hatalmas sikerrel: idén először több tisztán elektromos autó fut az utakon, mint benzines. Harmadik helyen, jelentős lemaradással, az USA említhető.”
A német autókonszernek (BMW, a Mercedes, és a VW-t említi Knie), pedig egy dolog miatt állnak csehül: „a hatalom arroganciája”. „A VW például évtizedeken át remekül megélt Kínából, időnként termékei 60 százalékát ott adta el. Már egészen korán egyértelművé tette a kínai állam, hogy az elektromobilitás irányába akar elmozdulni. A VW-konszern, beleértve az Audit, erre azt mondta: »Nem, mi ezt az utat nem járjuk. Mi, németek megmutatjuk nektek, kínaiaknak, hogyan működik a világ.«
Hát, most Kína fogja megmutatni nekünk, hogyan működik.”
***
A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.
Nyitókép: Előd és utód: Friedrich Merz CDU-elnök és kancellárjelölt beszédét hallgatja Olaf Scholz szocdem kancellár
Fotó: Emmanuele Contini / NurPhoto / NurPhoto via AFP