Borzasztó körülmények között, mégis reménnyel telve készülnek a karácsonyra az aleppói keresztények, akik különösen hálásak a magyaroknak. Haroutune George Selimian lapunknak azt is elmondta, mi kell ahhoz, hogy a kétezer éve kitartó kereszténység Szíriában továbbra is fennmaradjon.
Nyitókép: a HTS fegyveresei bevonulnak Aleppóba december elején.
Forrás: Bilal Alhammoud / Middle East Images / Middle East Images via AFP
Szíriában Bassár el-Aszad rezsimje alatt relatíve nyugalomban élhettek az ország – egyébként általában őshonos – vallási közösségei, köztük a keresztények is. Érthető hát aggodalmuk; a német Tagesschau például egy damaszkuszi keresztény közösségnél járt látogatóban, ahol alig tucatnyi hívőt talált az adventi istentiszteleten a katolikus Szent Teréz templomban a szír fővárosban. A többiek inkább meglapulnak,
várják, mit hoz a közösség számára a városba bevonult szakállas iszlamisták uralma;
s akik el mernek járni a templomba, azok is félelmeikről számolnak be.
Az ország egykor tíz százalékát kitevő, ugyancsak sokszínű keresztény közösség tagjai javarészt már egyébként is elmenekültek a vallás egyik bölcsőjének számító országból, ahol Pál apostol szimbolikus megtérése is történt.
Ugyanakkor sokakban él a remény is. Az Aszadékat hetek alatt megbuktató lázadó csoport, a Hayat Tahrír al-Sham (HTS) vezetősége, akár a Nyugat felé tett gesztusként, akár magát az Iszlám Államtól megkülönböztetendő, mind Izraellel, mind a különféle vallási közösségekkel szemben egyfajta kiegyezést és toleranciát hirdet.
A HTS vezetője, el-Dzsolani nem bírálta élesen a keresztényeket, arra hivatkozott, hogy az iszlám is a „könyv népeként” ismeri el a keresztényeket, és támogatja a szabad vallásgyakorlást, de óvatos lennék ebben a kérdésben, hogy ez mennyire szól kifelé; hiszen az általános tapasztalat nem ez. A szervezet egyébként elhatárolódik az Iszlám Állam keresztényellenes narratívájától, és Idlíbben nem üldözték a keresztényeket, de ott nem is volt túl sok belőlük – mondta korábban lapunknak Csicsmann László egyetemi tanár.
Ezt is ajánljuk a témában
Ez már az Iszlám Állam 2.0? Jönnek vagy éppen mennek majd tőlünk a migránsok? Mi lesz a kurdokkal vagy épp a keresztényekkel? Hát Európával? Csicsmann Lászlóval összeszedtük, mit tudunk az Aszad-rezsimet megbuktató lázadókról.
Lapunk Haroutune George Selimiant, az Aleppói Örmény Evangélikus Közösség elnökét érte utol, aki a megfogyatkozott közösség mindennapjait testközelből követi.
„Reménnyel és állhatatossággal készülünk a karácsonyra”
– mutat rá az Isten végtelen szeretetét jelképező adventi koszorúra a feje fölött. „A kereszténység itt, Damaszkuszban kezdődött, és túlélte a háborúk és üldöztetések húsz évszázadát. Hisszük, hogy ez még nem a vég.”
Az egykor 25 gyülekezetet és mintegy tízezer hívőt számláló Örmény Evangélikus Közösség a Közel-Keleten ugyanis brutális veszteségekkel néz szembe. A közösség ötven százaléka eltűnt – számol be a helyzetről az elnök. „A keresztény családok Európába, Örményországba vagy Kanadába menekültek, biztonságot és jobb jövőt keresve gyermekeiknek.”
Az elvándorlás fő okai közé tartozik a gyermekek oktatásának ellehetetlenülése a közel-keleti országok háború sújtotta részein, a mindenféle lehetőség vagy jövőkép hiánya a fiatalok számára, valamint az országban Aszad alatt kötelező katonai szolgálat réme, amely akár tíz esztendőig is elhúzódhat.
„A fiataljaink látták, hogy a legszebb éveiket elrabolják egy olyan háborúban, amelyben nem akartak részt venni”
– mondja az elnök. Mivel a keresztény családok jellemzően ráadásul kevesebb gyermeket vállalnak, mint a muszlimok – gyakran csak egyet vagy kettőt –, a szülőknek még kevésbé akaródzott kockára tenni gyermekeik életét ilyen bizonytalan körülmények között.
De nem adják fel, és ez a legfontosabb. Mint Selimian rámutat, a kereszténység nem csupán hit, hanem egy valóságos életforma – az egyenlőség, a szeretet és az alkalmazkodóképesség tanúsága. „Ezt a pozitív szemléletmódot tovább kell közvetítenünk gyermekeinknek és diákjainknak, hogy ők is megértsék, hogy a kereszténység valódi, és a remény és a béke küldetésében gyökerezik.”
Bár Szíriát 2011 óta pusztítja a polgárháború, frontokkal, ostrommal és szankciókkal, az Örmény Evangélikus Közösség is újjáépíti infrastruktúráját a Hungary Helps program támogatásával.
„A Hungary Helps a remény fénye számunkra” – fejti ki Selimian, aki láthatóan meghatódik, amikor a magyar segítségről kérdezzük.
A magyarok ugyanis, mint kifejti, nem csak anyagiakban segítették a közösséget. „Hittek bennünk, a keresztények jövőjében Szíriában” – mondja, majd sorolja a tényleg életbe vágó támogatás eredményeit. „Nem csak meglévő iskolák újjáépítésében segítettek, hanem új épületek felhúzásában is, beleértve a központunkat, ahol most is vagyok. A magyarok támogatása nélkül sok diák nem jutott volna oktatáshoz, és ez a közösség végét jelentette volna”.
Hozzáteszi: „Magyarország támogatása volt a gerinc, aminek köszönhetően most itt állhatunk,
és nem csak nekünk, hanem az összes keresztény felekezetnek, mindenki a Hungary Helpsnek köszönhetően tudott talpon maradni, ők voltak, akik velünk voltak itt a humanitárius válság közepette. Nélkülük nem tudna hol tanulni 1700 diákunk”.
Bár mindez óriási segítség, a helyzetük ezzel együtt sem rózsás. Selimian kifejti, egy másik sürgető probléma a tanáraik ellehetetlenülése. „Ha elveszítjük a tanárainkat, oda az iskola, oda a gyerekek és oda a jövő”.
Egy tanárnak ugyanis jelenleg mindössze 40 dollárt (kb. 16 ezer forint) tudnak adni havonta, ami borzasztóan kevés.
S az elnök attól tart, ha a hatalomváltás nyomán megjelennek a nemzetközi nagy szervezetek, magasabb fizetéssel egyszerűen elviszik az egyház iskoláiban tanító tanárokat. Pedig nem kellene hatalmas összeg ennek megelőzésére, körülbelül 150 dollárral (kb. 60 ezer forint) maradásra lehetne őket bírni.
A humanitárius válság ugyanakkor nem ért véget. Áram ritkán és rövid időre volt mostanság, ivóvíz szintén; és minden reményt letör a hatalmas munkanélküliség. Selimian közösségének élelem, fűtőanyag és otthon kell, de a hosszú távú programok is elengedhetetlenek, ösztöndíjak és szakképzés a fiataloknak, hogy megakadályozzák, hogy az a generáció elhagyja Szíriát, amely képes lenne újjáépíteni.
Az elnök azt is lemondja: nem akarnak „védett kisebbség” lenni. A HTS retorikája ugyanis valami ilyesféle dolgot sejtet: bevezetik a shariát, vagyis az iszlám tanításokon alapuló jogrendszert, de majd faragnak rajta valami kiskaput a keresztényeknek.
„Nem ígéreteket akarunk, hanem törvényes garanciákat az egyenjogúságunkra az alkotmány által garantálva” – szögezi le.
A „védelem” fogalma ugyanis veszélyes, és a keresztényeket egy külső fél jóakaratától függő kisebbségként kezeli, amely védelem bármikor visszavonható; nem pedig egyenrangú állampolgárként. Holott a keresztények a szíriai társadalom szövetének elidegeníthetetlen szálai. „Nem kivételezett helyzetbe akarunk kerülni, hanem olyan demokratikus, civil társadalmat akarunk, ahol nincs szükség védelemre, mert minden állampolgár egyenlő.”
S bár egyesek szerint Aszad uralma jelentette a stabilitást eddig, Selimian ezzel is vitába száll. „Ez a stabilitás, amit Aszad rezsimje kínált, feltételes stabilitás volt. A rezsim tabukat teremtett, és igyekezett meggyőzni minket arról, hogy ő véd meg majd minket a veszélyektől. Most sajnos az újonnan érkezők ugyanezt a játékot játsszák, és ők mondják, hogy »mi majd megvédünk titeket«. Egyszer megkérdeztem, most éppen kivel szemben? Úgy értem, a HTS-t a terrorista csoportok közé sorolták, és elvileg Aszad éppen tőletek védett meg. Vagy vannak még veszélyesebb csoportok?”.
A jövőre nézve az elnök három kritikus pontot sorol fel Szíria kapcsán: a belső megbékélés, minden szíriai között – keresztények, muszlimok, kurdok és a többi között –, amihez elengedhetetlen a párbeszéd. A másik a szankciók feloldása, hiszen ezek mélyítik el jelenleg is a válságot és nehezítik meg a helyreállítást. És a stratégiai tervezés mind a biztonság, mind a kormányzás, mind az újjáépítés terén. „Tervek kellenek, nem ígéretek és filozófia” – szögezi le.
Éppen ezért az elnök a keresztény többségű országok és a globális közösség erejében is bízik, hogy támogatják mindezt a folyamatot. „Véget kell vetni az elszigetelés politikájának. A szíriai keresztények jogainak és egyenlőségének támogatása kritikus fontosságú – nem mint „védett kisebbség”, hanem mint egyenrangú állampolgárok.” – ismétli.
„Nem kell, hogy idejöjjön bárki, és megmondja, mit csináljunk.
Csak abban segítsenek, hogy érvényre jussanak azok a demokratikus normák, amelyek minden szíriai állampolgár egyenlőségét biztosítják”.
Mindezek mellett Selimian továbbra is optimista. „Rendíthetetlennek kell maradnunk. A kereszténység sok évszázada kitart itt, hittel és kitartással ezt a mostani időszakot is túléli. Ez egy tanúságtétel, amit a világnak adhatunk arról, hogy
a rezsimek jönnek-mennek, ahogy a népek is, de az egyház itt marad. Az egyház marad.”
Viszonylagos jómódjuk és védtelenségük ideális célponttá teszi őket.
Az azonban biztos, hogy egy bűnözőt már sikerült visszatoloncolni Szíriába.
S ahhoz mit szólna a rabbi úr, ha jövőre haszid zsidónak vagy rabbinak öltözött homoszexuálisok vonulnának, kezükben a szivárványos kotonnal ékesített Tórával?
Az Iszlám Államhoz kötődő szervezetek kivételével.
Ezt kínálja a nagyszabású Büszkeség-menet? Egy szombat délután felolvadhatsz a tömegben, hogy aztán másnap reggel már megint szorongj, hogy ki hol mit gondol rólad? Francesca Rivafinoli írása.
Milyen aktualitással és erővel bírhat az alkotói szemlélet mindennapi életünkben? Földi hivatásunk megtalálása hogyan hat gyümölcsöző módon életünkre, bármilyen tevékenységet végezzünk? Többek között e kérdések megválaszolásához is támpontokat ad az Ars et Viriditas kezdeményezés.
Az eheti Hotel Lentulai vendége Dr.Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár volt, aki kendőzetlen őszinteséggel beszélt a legendás Kulja-vitáról, a szakmáról és egy régen elcsattant pofonról.
Hiába a hetek óta tartó tárgyalások, Trump szombati döntése drasztikus vámemelést hoz. A német vállalatok és olasz borászok már most katasztrófát emlegetnek, miközben az EU vezetői haditanácsot tartanak.
