Minden, amit a sokkoló Hunter Biden kegyelemről tudni kell: saját magát mentheti az elnök

2024. december 02. 13:55

Hunter Biden ügyei soha nem róla, hanem Joe Bidenről szóltak, arról, hogy a család tagjai miként használták a politikus nevét arra, hogy meggazdagodjanak, és ő maga miként élt vissza a befolyásával, hogy fedezze a rokonait.

2024. december 02. 13:55
null
Hajdú Tímea
Hajdú Tímea

Nyitókép: Hunter Biden és Joe Biden 2024-ben/Brendan SMIALOWSKI / AFP


Ahogy a Mandiner is beszámolt róla: december elsején Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy elnöki kegyelmet ad a fiának.

Mindezt annak ellenére tette, hogy a nyáron azt ígérte, hogy nem fogja megtenni.

Most azonban szelektívnek és méltánytalannak nevezte a fia elleni eljárást, mint írta: „Egyetlen értelmes ember sem juthat más következtetésre, aki megvizsgálja Hunter ügyének tényeit, mint hogy Huntert csak azért szemelték ki, mert ő a fiam – és ez nem helyes. (...) Azzal, hogy megpróbálták megtörni Huntert, megpróbáltak megtörni engem is – és nincs okunk azt hinni, hogy ez itt meg fog állni. Ami sok az sok.”

Huntert idén két büntetőügyben találta bűnösnek a bíróság, de még nem történt meg az ítélethirdetés. Az elnök fia ellen azért indult eljárás, mert hazudott a kábítószer használatával kapcsolatban egy fegyvervásárlási kérdőíven. Azonban a republikánusok mindig is azzal érveltek, hogy ez az ügy csak figyelemelterelés volt, hogy ne kelljen vádat emelni az elnök fia ellen, ennék sokkal súlyosabb ügyekben. A republikánus kommentátorok szerint ezt erősíti meg a kegyelem is, amely következtében Hunter Biden immunitást nyer minden olyan bűncselekmény alól, amit az elmúlt 10 évben követett el. 

A hivatalos irat szerint Hunter Biden teljes és feltétel nélküli kegyelemet kap: „Az Egyesült Államok elleni azon bűncselekményekért, amelyeket a 2014. január 1. és 2024. december 1. közötti időszakban követett el vagy követhetett el, illetve amelyekben részt vett (...)”

Ez tehát vonatkozik az ukrán Burisma gázcégnél eltöltött időre, a New York Post által leleplezett kínai üzletekre, vagyis azokra a Joe Bidenhez is köthető ügyekre, amelyeket 2020 őszén az amerikai titkosszolgálatok „orosz deziformációnak” neveztek, és az amerikai média jelentős része mindent megtett, hogy a hírhedt Hunter laptopon talált információk ne kerüljenek nyilvánosságra.

Josh Hawley republikánus szenátor így reagált a bejelentésre: „Soha ne felejtsük el: miközben Hunter árúba bocsájtotta a »nagyfiúhoz« való hozzáférést, Joe Biden terrorelhárító csapatokat küldött rá abortusz ellenes aktivistákra, kémeket toborzott katolikus közösségekben, a szülőket terroristaként kezelte, és vádat emelt Trump ellen. 

Ez a történelem legtörvénytelenebb adminisztrációja” 

– írta a szenátor. 

Mollie Hemingway, a Federalist újságírója a következőt írta az X-en: elsősorban nem a kegyelem a lényeg, hanem az, hogy a Biden család „a nemzeti érdekeket veszélyeztette a családi anyagi haszonszerzése érdekében.” 

Weiss különleges megbízott nyomozása 

2023-ban republikánus nyomásra Merrick Garland igazságügyi-miniszter kinevezte David Weiss ügyészt különleges megbízottnak, hogy nyomozzon Hunter Biden ügyeivel kapcsolatosan. Ben Shapiro konzervatív kommentátor és jogász egy videóban elmondta: Weiss 2023-ban megpróbálta eltemetni a Biden elleni vádakat és vádalkut akart kötni az adócsalási, és külföldi ügynök regisztrációs ügyeivel kapcsolatban. Majd később az adóügyeket is megpróbálta rejteni a fegyvervásárlásos ügy részletei közé. Mint Shapiro elmondta: ezt a bíró nem fogadta el, ez vezetett a tárgyaláshoz, és a bűnösség kimondásához. Azonban Shapiro megjegyzi: mindez arra volt, hogy eltakarja a sokkal súlyosabb ügyeket. 

Ahol minden elkezdődött: a Hunter Biden laptop

Hunter Biden életrajzának legismertebb részlete, hogy 2014-ben miközben az apja alelnök volt ő bekerült az ukrán Burisma gázvállalat igazgatótanácsába, mindezt úgy, hogy semmi tapasztalattal nem rendelkezett sem Ukrajnával, sem az energiaügyekkel kapcsolatosan. Joe Biden később elbüszkélkedett azzal, hogy megfenyegette az ukránokat, hogyha nem rúgnak ki egy ügyészt (aki potenciálisan nyomozhatott volna a Burisma ügyeibe) akkor visszatartja a segélyeket. Lee Smith, amerikai újságíró Hunter ügyeiről szóló részletes elemzésében megjegyzi: ez a komment késztette arra Donald Trumpot, hogy nyomozni akarjon a Biden család ukrajnai ügyeibe. S ez vezetett a hírhedt Zelenszkij-Trump telefonbeszélgetéshez, amelyre hivatkozva impeachment eljárást indítottak a demokraták Donald Trump ellen. 

Will Chamberlain amerikai jogász a kegyelem bejelentése után felvetette, hogy ezek után felmerül, hogy nem volt-e teljesen jogos Trump részéről, hogy tudni akarta, hogy mit művelt Hunter és Joe Biden Ukrajnában. 

A demokraták mindig azt állították, hogy a Biden családdal kapcsolatos vádak „konspirációs teóriák.”

2020 októberében jött a váratlan fordulat, amely úgy tűnt végleg leleplezi Bidenék korrupcióját. A New York Post nyilvánosságra hozott egy emailt, amelyből az derült ki, hogy Hunter Biden bemutatta az apját a Burisma egyik vezetőjének. Az email Hunter laptopjáról származott, amit az otthagyott egy számítógép szervizben. A Post egy nappal az első cikk után újabb bombát dobott le: nyilvánosságra hozott egy emailt, amelyben egy kínai céggel való üzletről van szó, amiben részt vett Hunter, valamint Jim Biden, Joe öccse is. Az email utalt a „nagy csávóra” aki majd kap 10%-ot. 

Tony Bobolunski Hunter Biden üzlettársa megerősítette az emailek hitelességét, valamint kijelentette, hogy a „nagy csávó” nem más, mint Joe Biden. 

Tehát a feltételezés az, hogy Joe Biden rokonai, beleértve a fia azzal kötötte külföldi cégekkel jó üzleteket, hogy a nevére hivatkoztak, és ő ezekből egyes feltételezések szerint részesedést is kapott. Korábban több jogi szakértő elmondta: szinte biztos, hogy ennek nincs nyoma a bankszámlákon. 

Ami ezt követően történt, az a modern amerikai történelem egyik legnagyobb botránya: a közösségi oldalak összefogtak és felfüggesztettek mindenkit, aki megpróbálta megosztani a Post cikkét vagy akár csak utalni próbált rá. A teljes amerikai sajtó, néhány kivétellel figyelmen kívül hagyta a sztorit. S ekkor jött az igazi botrány: több mint 50 magas rangú amerikai hírszerző aláírt egy Politicónak eljuttatott levelet, amelyben azt állították, hogy a laptop tartalma „orosz dezinformáció.” Ezzel az ügy el is volt temetve. Egészen 2021-ig, mikor elsőként a Politico egyik újságírója ismerte el, hogy a laptop tartalma hiteles volt. 

Mivel Joe Biden lett az elnök, ezért Hunter gyakorlatilag megúszta a dolgot, egészen 2023-ig, mikor kinevezték a különleges ügyészt. 

Bár Joe Biden igazságtalanságot emlegetett a bejelentésében, többen rámutattak, hogy valójában az volt az igazságtalan, hogy a komolyabb vádakhoz senki nem mert hozzányúlni. 

Az ügy pikantériája az amerikai titkosszolgálatok szerepe a laptop-ügyben. Ahogy Lee Smith a Tabletben írt cikkében megjegyzi: „Az amerikai kémfőnökök, akik aláírták azt a hírhedten félrevezető levelet – köztük John Brennan, Leon Panetta, Michael Hayden és James Clapper – már akkor irányították Amerika külföldi hírszerző szolgálatait, amikor Biden még alelnök volt, előtte pedig a szenátus külügyi bizottságának elnöke. Ők tudták, mit csinál külföldön a fia, Hunter, mert az volt a feladatuk, hogy tudják, mit tudnak a külföldi szolgálatok vezető amerikai tisztviselőkről és családjukról, és hogy ez hogyan befolyásolhatja az amerikai nemzetbiztonságot.” 

Mi lesz most?

A kegyelem bejelentése republikánus oldalon általános felháborodást okozott, és sokan Joe Biden korrupciójának a bizonyítékaként tekintenek rá. 

Többen megjegyezték, hogy ez a döntés tulajdonképpen a republikánusoknak kedvez, hiszen annál nagyobb bizonyítékot Hunter Biden ellen nem is találhattak volna, mint egy 10 évre visszamenő immunitás. 

David M. Friedman New York-i ügyvéd, aki korábban az Egyesült Államok izraeli nagyköveteként szolgált a Trump adminisztráció alatt, a következőt írta X-en: „Nem vagyok benne biztos, hogy Joe Biden tisztában van-e, hogy milyen előre nem látott következményei lehetnek Hunter felmentésének. A kegyelem rendkívül tág és arra az időszakra is vonatkozik, mikor Joe alelnök volt. Ez azt jelenti, hogy Hunter nem hivatkozhat az ötödik kiegészítésre, ha kikérdezik az Ukrajnával és Kínával kapcsolatos ügyeiről, beleértve apjai ügyeiről, mert a kegyelme miatt nincs büntetőjogi veszélyeztetettsége.” Vagyis, ha a Kongresszus kész erre, akkor továbbra is nyomozhat a Joe Bident is érintő ügyekbe, sőt behívhatja Hunter Bident tanúnak. 

Szinte minden elnök valamilyen formában kedvez a saját környezetének az elnöki kegyelemekkel. Donald Trump például kegyelmet adott vője édesapjának Charles Kushnernek. Joe Biden azonban minden korábbi elnököt felülmúlt és egyes kommentátorokban arról írtak, hogy vajon ez nem-e csak a kezdet. Általában ugyanis az ilyen nagy horderejű, vagy botrányos elnöki kegyelmeket az elnökség utolsó napjaiban vagyis január közepén szokták kiadni. Egyes kommentátorok még azt is felvetették, hogy más családtagjainak, sőt saját magának is kegyelmet ad. Bár ez utóbbi abszurdan hangzik, ezen a ponton már szinte bármit el lehet képzelni. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ben Shapiro konzervatív kommentátor elemzése a Hunter Biden kegyelemről:

 

 

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. december 02. 17:45
madre79 2024. december 02. 16:18 A többiek mit szólnak hozzá? Fehér Ház pl." vagy Mérő Vera...
catalina11
2024. december 02. 17:44
Potymog 2024. december 02. 17:29 "A hivatalos irat szerint Hunter Biden teljes és feltétel nélküli kegyelemet kap: „Az Egyesült Államok elleni azon bűncselekményekért, amelyeket a 2014. január 1. és 2024. december 1. közötti időszakban követett el vagy követhetett el, illetve amelyekben részt vett" Kegyelmet nem valami konkrét ítéletre lehet adni? Hogy lehet valakit felmenteni olyasmi alól, amit nem tudunk, hogy mi?" ez bérlet!
Potymog
2024. december 02. 17:29
"A hivatalos irat szerint Hunter Biden teljes és feltétel nélküli kegyelemet kap: „Az Egyesült Államok elleni azon bűncselekményekért, amelyeket a 2014. január 1. és 2024. december 1. közötti időszakban követett el vagy követhetett el, illetve amelyekben részt vett" Kegyelmet nem valami konkrét ítéletre lehet adni? Hogy lehet valakit felmenteni olyasmi alól, amit nem tudunk, hogy mi?
but-head
2024. december 02. 17:24
Kedves Tímea! Nagy horderejű és gondos munka. De azért ez nagyon ciki: "... vajon ez nem-e csak a kezdet."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!