The Wall Street Journal: Közeleg a harmadik világháború
Az amerikai lap szerint az Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea közötti kötelékeket az ukrajnai 2022-es invázió betonozta be.

Az Egyesült Államok szerint az észak-koreai katonák gyalogságként harcoltak Oroszország oldalán, de Kurszkban súlyos veszteségeket szenvedtek.

Az Amerikai Egyesült Államok szerint észak-koreai katonák vesztették életüket az oroszországi Kurszk régióban, ahol az ukrán erők ellen harcoltak – számolt be a BBC. Ha a jelentések igaznak bizonyulnak, ez lehet az első olyan eset, hogy észak-koreai halálos áldozatok kerültek napvilágra, mióta októberben kiderült, hogy a távol-keleti ország tízezer katonával támogatja Oroszországot.
Bár a BBC információit független forrásból nem tudta megerősíteni, az ukrán katonai hírszerzés úgy tudja, hogy

a hétvégi harcok során legalább harminc észak-koreai katona halt meg vagy sebesült meg.
A jelentések szerint az észak-koreai katonáknak nem volt korábbi harctéri tapasztalatuk, mielőtt bevetésre küldték őket. A beszámolók szerint érkezésük után kiképzési és támogatói feladatokat láttak el, mielőtt a frontra vezényelték volna őket.
Szombaton Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke arról beszélt, hogy az oroszok a Kurszk térségében „jelentős számú” katonát vetettek be.
Hétfőn a Pentagon sajtótitkára megerősítette, hogy az Egyesült Államok szerint észak-koreai katonák az orosz erőkkel közösen harcoltak a kurszki régióban, és veszteségeket szenvedtek el, ami halottakat és sebesülteket jelent. Konkrét számokat az amerikai források nem közöltek, de elmondták, hogy az észak-koreai katonák körülbelül egy hete vesznek részt a harcokban, gyalogsági szerepkörben.
Az amerikai jelentések szerint az észak-koreai katonák jelenlegi részvétele csak Kurszk térségére korlátozódik, tehát egyelőre nem Ukrajna területén vetették be őket.
A Kreml nem kommentálta az észak-koreai katonák haláleseteit firtató kérdéseket, a témában az orosz védelmi minisztériumhoz irányították a sajtót, amely azonban eddig nem adott választ – írta a BBC.
Fotó: Kanal13/YouTube
Ezt is ajánljuk a témában
Az amerikai lap szerint az Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea közötti kötelékeket az ukrajnai 2022-es invázió betonozta be.


Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.


Katonai források és Volodimir Zelenszkij szerint is észak-koreai gyártmányú rakéta csapódott be egy ukrán településen.
