Néhány atomtöltet megjelenése Ukrajnában atom bevetésére sarkallja majd az oroszokat

Nyitókép: Pixilated Planet/Getty Images

„Az ötlet, hogy nukleáris fegyverek Ukrajnának való átadásával el lehet rettenteni Oroszországot a háború folytatásától, több sebből vérzik.(...) Stratégiai egyensúly csupán két olyan atomhatalom között létezhet amelyek egyformán rendelkeznek az ú.n. második csapás képességével. Hogy mi is ez a képesség? Egy atomhatalom rezilienciája ami lehetővé teszi, hogy egy meglepetésszerű atomtámadás után is elég atomtöltete maradjon ahhoz, hogy a támadó államra halálos csapást mérjen.

Mi történik ha nem ez a helyzet? A következő lehetőségek merülnek fel:

1. Egyik állam sem rendelkezik atomfegyverrel. A háború a konvencionális hadviselés szintjén fog eldőlni.

2. Mindkét állam rendelkezik atomfegyverrel, de a második csapás képessége nélkül. Ebben az esetben az a pisztolypárbajhős nyer aki hamarább lő. Ergo egy rendkívül instabil rendszerről beszélünk.

3. Csupán az egyik fél rendelkezik a második csapás képességével. A másik félnek csupán egy elsò csapásra hitelesített arzenálja van. Ebben a felállásban a racionális cselekedet az előbbi részéről megelőző atomcsapást mérni és minél többet pusztítani el az ellenfél atomfegyverek közül. Lehetőleg mielőtt az használhatná őket a »use it or lose it« elve alapján.

Mi következik mindebből?

1. Néhány atomtöltetet egy teherautóban is át lehet dobni a határon. Az apraját még hátizsákban is. Egy hiteles elrettentőerőt és a második csapás képességét birtokló nukleáris triádot viszont, gyorstalpalóban átadni valószínűleg lehetetlen.

2. Néhány atomtöltet megjelenése Ukrajnában nemhogy elrettentené az oroszokat, hanem arra sarkalná őket, hogy ha kell akár atomfegyver bevetésével is felszámolják ezt a súlyos fenyegetést. Lehetőleg még mielőtt az ukránoknak sikerül hadrendbe állítaniuk az új ajándékot.

A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy ez a nukleáris küszöb állapot a legveszedelmesebb az atomfegyverkező számára. Ezt láttuk a 40es évek végén a szovjet-amerikai, a 60as években a szovjet-kínai kapcsolatokban. Mindkét esetben a nukleáris fölényt élvező hatalom komolyan fontolgatta egy megelőző atomcsapás lehetőségét. Ez a forgatókönyv valósult meg később, konvencionális fegyverekkel amikor Izrael előbb Irak majd Szíria atomfegyverprogramját semmisítette meg.

Mi következik mindebből?

Az hogy azok a nyugati tisztviselők, extábornokok és írástudók akik az atomot Ukrajnának szöveget nyomják nem csak rossz politikusok hanem a nukleáris stratégia leg alapvetőbb elveivel sincsenek tisztában.

A történészeket, filózófusokat és társadalomtudorokat akik az atomot Ukrajnának ügy szószólói lettek, nincs értelme kritikával illetni, mert ex definition amatőrök ebben a témában.

A tábornokok és egyéb szakmabeliek ellenben nem bújhatnak a saját jószándékú dilettantizmusuk mögé. Nekik ez a kérdés a szakmájukba vág és teljesen érthetetlen, hogy hogyan képviselhetnek olyan álláspontot ami fittyet hány a szakma legelemibb elveinek.

A legaggasztóbb az egészben, hogy nukleáris analfabéták hanyag eleganciával dobálóznak olyan gondolatokkal amiken az előző generáció szakemberei mély aggodalommal töprengtek.”