Trump, a patás ördög visszatért – az ok pedig „nyilván” az, hogy M1-et néznek Texasban

Nyitókép: Shutterstock 

Donald Trump vártnál simább, fölényesebb győzelme sokkolta a Demokrata Pártot és a világ baloldali közvéleményét. A patás ördög visszatért, és ennek okait kutatják. Nyilván az lesz a vége, hogy nem eléggé haladó a nép, meg M1-et néznek Texasban, ezt már ismerjük. 

Pedig nem olyan bonyolult a történet. Ez sem. Négy évvel ezelőtt szoros volt a választás, s az utolsó pillanatban felbukkanó levélszavazatok döntöttek a szellemileg már akkor is öregecskedő és az eltelt pár évben folyamatosan méltatlan helyzetbe kerülő „Sleepy Joe” javára. Igaz, Trump sem fiatal, de ijesztő volt a kettejük közti különbség. Erről nem illett beszélni. Amikor 2020 végén érezhetővé vált a polgárháború hideg lehelete, sokan elintézték azzal, hogy az egykori üzletember hívei nem tudnak győzni, és majd lenyugodnak. Erre viszont nem volt módjuk. Akkor ugyanis már évek óta tartott a woke-féle kulturális forradalom. Kevesebb halottal, mint Kínában, de ahhoz mérhető kulturális-történelmi károkkal. Az amerikai história minden fontos pontját erőszakosan átíró, az egyetemi tanítást, a szabad véleménynyilvánítást ideológiai dogmákkal korlátozó, meséket, filmeket, márkákat betiltó, szobrokat ledöntő, Európába is betörő elmebetegség újabb lendületet kapott Joe Biden elnöksége alatt, és a világ számos pontján demokrácia-csendőri fellépéssel párosulva mutatta meg, milyen lesz a szép új világ. Egy bűnöző rendőri intézkedés közbeni halála miatt szabadult ránk is a szélsőbaloldali őrület legutolsó hulláma – ami persze csak ürügy volt az ámokfutásra. Ezért buktak meg a demokraták? 

Nyilván nem: a lerobbant gazdaság, a megbukott migrációs politika és a külföldön erőltetett háborúk sokkal jobban zavarták a választókat, de az évtizedes, sőt 1968-as gyökerekig visszanyúló, kíméletlen, véget nem érő kultúrharctól egyszerűen besokallt az egyébként sokszor liberális nevelésben részesített amerikai polgár is. A szemük előtt írták át a történelmüket, és nem, nem álltak le. Többek között eltávolították Thomas Jefferson szobrát a New York-i városházáról, az államalapító hősnek a mából a múltba vetített bűnei miatt. Se eleje, se vége nem volt a hasonló pusztításoknak Amerika-szerte. Nem járt jobban Kolumbusz és Washington sem, a fordított rasszizmus végigszőnyegbombázta a szabadság valamikori hazáját. Egy angol nyelvű tanácsköztársaság, ez volt a woke, amely az ökoterrorizmus nevű testvérével rendszeresen mérgezi az európaiak szabadságát is.

S ahogyan itthon sem segített 2010-ben a balliberális oldalnak, hogy 2006 őszén halomra vertek embereket, a hosszú ideje tartó kulturális, verbális bántalmazás is nyomot hagyott az amerikai vidéken. Elég volt már ebből – ez is benne van Trump fölényes győzelmében, amit csak fokozott az, ahogyan a regnáló elnök minősítette volt riválisa szavazóit. Ez ott is nagy divat, és ott is eljut a vidéki választóhoz, hogy mit gondolnak róla az elefántcsonttornyokban. A méretes pofon tehát kijárt azoknak, akiknek túl nagy volt az arcuk. Azonban nem túl jó, ha egy amerikai elnökválasztást magyar szempontból érzelmileg kezelünk. Nyilván könnyebb lesz úgy együtt élni a világ legerősebb hatalmával, ha a nagykövet újra nagykövet lesz, és nem egy politikai kioktató és (meg)feleltető tiszt, ha nem keserítik meg adminisztratív eszközökkel a vállalkozók és a turisták életét, és még inkább, ha részben közösek az ideológiamentes külpolitikai érdekek – de csodát senkitől nem kell várni, mert mindenkinek (jó esetben) a saját nemzete az első. Persze ha egy háborúval kevesebb lesz a világban, már akkor megérte a váltás, és hátha lesz a 2016–2020-as után egy újabb elnöki ciklus, amikor az Egyesült Államok nem indít háborút. A jó hír addig is az, hogy a múltat nem lehet eltörölni – history matters!

A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata