Zúgnak az iratmegsemmisítők Ukrajnában: sorra tűnnek el a Trump miniszterét gyalázó eddigi közlemények

2024. november 18. 07:42

Dübörög a közelmúlthamisítás a háborúban álló országban.

2024. november 18. 07:42
null

Nyitóképen: Tulsi Gabbard. Fotó: Zach D Roberts / NurPhoto / AFP

A Strana emlékeztet, hogy Tulsi Gabbard lesz az első színes bőrű nő, aki a Nemzeti Hírszerzés igazgatói tisztséget betölti Amerikában, ugyanakkor sajátos ukrán közelmúlthamisítást tártak föl: az ukrán védelmi minisztérium Dezinformáció Elleni Központja visszamenőlegesen kitörölte az összes bejegyzését, melyben az említett hölgyet, Tulsi Gabbardot szidták és gyalázták.

Donald Trump csütörtökön jelentette be, hogy Tulsi Gabbard volt demokrata párti politikust jelöli a Nemzeti Hírszerzés igazgatói posztjára, aki kilépett a Demokrata Pártból, mivel a politikai közösség háborúpártivá vált, majd csatlakozott Trumphoz.

Gabbard szerint az Egyesült Államok éveken át provokálta Oroszországot, melynek a következménye volt Kijev megtámadása. 

Az ukrán kormány a háború kitörése óta „putyinistának” és „orosz-pártinak” nevezte a politikust, írják, most ezektől a megjegyzésektől igyekeznek sutyiban megszabadulni.

A Ripost megírta: az ukrán kormány 2021 márciusában hozta létre a Dezinformáció Elleni Központot (CCD) azzal a céllal, hogy a nyugati híradásokban megjelenő „dezinformáció” ellen küzdjön: eszerint az ügynökség „leleplezi” az Ukrajnát kritizáló megjegyzéseket, miközben orosz és nyugati tisztviselőket vádol „álhírek” terjesztésével. A CCD hasonló közleményeket adott ki Tucker Carlson újságíróról és Elon Musk milliárdosról is.

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tegnap
2024. november 18. 15:36
3baljoska61 2024. november 18.10:14 Ugyan, balfasz buksika, nagyon beizgultál az atyára? Csak verd tovább, nyugodtan, ha van mit. Vagy te is a gréci méreténél maradtál? Ami Tulsit illeti, nagyon markáns és nyíltan kimondott véleménye van már régen a deepstate-ről, a hoholokról és a háborújukról. Trump nem véletlenül választotta.
snfbvksan
2024. november 18. 11:24
Trump, Gabbard, Musk memóriáját nem tudják törölni a nácik.
savrena
2024. november 18. 10:43
Nyugalom. Nemsokára retusálnak mindent a hivatalos fotókról, ami Zöld. Félre tréfa, a megoldás kulcsa abban rejlik, hogy mivel (azaz inkább mennyivel) lehet csillapitani az éhségét azoknak a politikai - katonai - ipari erőcentrumoknak, akik jó sok pénzt invesztáltak az ukrán történetbe, és már szépen kaptak is vissza, mondjuk jórészt európai pénzt. Nagyon fáj a foguk arra a ca 300 milliárdos orosz vagyonra, mi Európában van befagyasztva. Ha ezeket a köröket ki lehet elégiteni, vagy meggyőzni hogy az újjáépités nagyobb üzlet, mint a háború, akkor holnap béke lesz, a Zölddel mint a béke angyalával.
google-2
2024. november 18. 10:19
Ukrán becsület.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!