Trump volt külügyminisztere vissza akarja fordítani az oroszokat Európa fele

2024. október 02. 19:26

Fontos üzenet jött az amerikai politikustól azoknak, akik új hidegháborúra készülnek.

2024. október 02. 19:26

Nyitókép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS

 

Újabb áldozatot szedett a két orosz tréfamester, Vovan (Vlagyimir Kuznyecov) és Lex (Alekszej Sztoljarov), ezúttal Mike Pompeo-val, Donald Trump korábbi alelnökével és a CIA egykori igazgatójával készítettek interjút, aki kijelentette, hogy

az Oroszországi Föderációt gazdaságilag vissza kellene téríteni a Nyugathoz,

meggyőzve a partnerség nagyobb előnyeiről. Szerinte meg kell akadályozni Moszkva elidegenedését a Nyugattól.

Az mk.ru portál beszámolója szerint Pompeo véleménye az volt, hogy „az oroszokat az ázsiai modell helyett az európai modellhez kell »visszahúzni«, és meg kell akadályozni, hogy közelebb kerüljenek Afrikához és a globális délhez”. 

Ha ez a háború véget érne, elkezdenénk visszahozni Oroszországot, meggyőznénk őket arról, hogy jobban járnak velünk, mint velük.”

– mondta, majd azzal folytatta, reméli, hogy Oroszország végül úgy dönt, hogy a Nyugat gazdasági rendszerének része akar lenni.

Az utóbbi években Moszkva számtalanszor kifejezte, hogy az Oroszország és a Nyugat közötti kapcsolatok megromlásáért kizárólag a nyugati országokat terheli a felelősség; az Orosz Föderáció nyitott a párbeszéd újrafelvételére, de tiszteletteljes és egyenlő alapon, de azt is hozzátették, hogy ezek a kapcsolatok már sosem lesznek olyanok, mint ezelőtt.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kovsa2
2024. október 02. 22:12
Két dolog. Nem Oroszország fordult el a nyugattól. A "demokraták" gazdái fordultak az oroszok ellen. Ha még egy-két évig tart ez a háború, nem lesz "nyugat", legalábbis Európában, ahova visszatérhetnének. Szerintem.
sexykitty-5000102
2024. október 02. 21:38
🍓 ️ ­É­r­t­­é­k­­­e­­l­d­­ ­­a­ ­­­s­­­z­­e­­x­­­i­ ­­p­u­n­­­c­­­i­­m­­a­t­­­ 👉 𝐖­­𝐖­­𝐖­­.­­𝐗­𝟏­­­𝟖­.­­𝐅­𝐔­𝐍
lacika-985
2024. október 02. 21:37
Itt ha lecseng minden akkor nem az oroszokat kell visszacsábitani vagy akár kényszeriteni hanem a nyugat fog hason csúszva mélyen benyalni az oroszoknak az olcsó energiáért .
elfújta az ellenszél
2024. október 02. 21:36
Akkor most mégsem Eurázsia az ellenségünk hanem Óceánia? Hivatalos eligazítást várunk Big Brothertől
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!