Sikertelen, elszigetelt, gyűlölt-utált magyar elnökségünk most érte el első masszív sikerét

Nyitókép: Tobias SCHWARZ / AFP

Megsirítették, felpofozták, bojkottálták, gáncsolták, Strasbourgban tetemre hívták, Brüsszelben leszedték róla a keresztvizet – és mégsem tudták megállítani. Ez az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége, kérem szépen.

Az EU luxemburgi főhadiszállásán, az Európai Konvenciós Központban egy albán és két magyar jelentette be a végéhez közeledő ötéves ciklus talán legnagyobb előrelépését a nyugat-balkáni bővítésben. Albánia végre-valahára, tíz év tagjelöltség után érdemben is megkezdhette csatlakozási tárgyalásait, megnyitva a tárgyalások első klaszterét – elindul tehát az egyeztetés a meseszép kis balkáni országgal, az EU következő kedvenc nyaralóhelyével a demokratikus intézmények működéséről, a közigazgatás reformjáról, igazságszolgáltatásról és alapjogokról, gazdaságról, közbeszerzésekről, statisztikákról és pénzügyi ellenőrzésről. Technikainak hangzó lépés ez, de mélységesen politikai; Albániát a csatlakozási tárgyalások érdemi megkezdésében az EU önsorsrontó inkorrektsége már több ízben megakadályozta, hiába adottak ehhez évek óta a feltételek. A csatlakozási folyamatban Albániával eleddig együtt mozgó Észak-Macedóniát még mindig nem engedték oda a tárgyalóasztalhoz a tagállamok,

Edi Rama albán miniszterelnök találóan jegyezte meg az albán tárgyalások megkezdéséről szóló sajtótájékoztatón, hogy talán bizony ne az határozza meg európai országok külpolitikai álláspontjait, hogy melyik ősük milyen genetikai összetételű partnerrel szeretkezett hajdanán; jelezte azt is, hogy imádja Nagy Sándort, de politikai értelemben az etnikai hovatartozása a legkevésbé sem érdekli.

Orbánt, Szijjártó Pétert és Várhelyi biztost Rama beszédében külön kiemelte, hangsúlyozva, hogy hathatós segítségük nélkül a tegnapi siker nem jöhetett volna létre. S ez így is van – a magyar diplomácia évtizedes távlatban az EU nyugat-balkáni bővítésének motorja, a bővítést mindenféle gigantikus és megvalósíthatatlan szerződési reformokhoz kötő szirénhangok elcsitítója, amely még saját szorongatott helyzetében is képes volt egy jó európai ügy mögé koalíciót építeni, osztrák, olasz és legfőképpen német támogatást szerezni az albán csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez.

Aki az EU bővítéséért tesz, Európáért tesz; boldogok a bővítők, mert ők Európa igazi barátai. A magyar kormány tettlegesen bővítéspárti politikája zárójelbe tesz minden honi és brüsszeli károgást mindenféle „Európa-ellenességről”, meg arról, hogy Orbán Viktor kivezetné az Unióból Magyarországot. Hisz ennek az ellenkezője az igazság:

Azon, hogy európai közös piacunk bővüljön tizenhatmillió európai ember vásárló- és munkaerejével, számtalan új vízi, közúti és vasúti szállítmányozási útvonallal, az olcsó energiát hozó vezetékekkel, no meg egy szűk magyarországnyi gazdasági erővel, amelyhez ráadásul mindegyik országban az EU tavalyi átlagát kétszer-nyolcszor meghaladó gazdasági növekedés társul. Azon, hogy Európa végre saját hatáskörben rendezzen egy európai problémát, és a csatlakozási tárgyalások során elfogadható politikai megoldást vajúdjon össze a térség egymásra vicsorgó országai számára. Egy erősebb, bővebb, térképközepi lyukak és puskaporos hordók nélküli, migrációs útvonalait kontrolláló, hiánytalan Európán. Ezen dolgoznak a bővítéspártiak, melyek között egyértelműen az első Magyarország. Minden elnökségünk bővítő elnökség; az előző körben révbe értek a horvátok, a mostaniban előreléptek az albánok, s felkészülnek a szerbek, macedónok, montenegróiak, akiknek mind-mind van esélyük a magyar elnökség alatt a továbblépésre.

A Balkánon ezt érti mindenki. Becsülnek is minket nagyon.