Négy és fél évet kellett várni erre a pillanatra Magyarország és Ukrajna között
Szijjártó Péter ukrán hivatali partnerével tárgyalt.
Még a szünetekben sem beszélhetnének magyarul a diákok és a tanárok Ukrajnában a legújabb törvényjavaslat alapján, amely a helyi politikusok szerint negatív hatással lehet a Magyarországgal való kapcsolatokra.
Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
Natalija Pipa, a Rada képviselője benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az iskolákban csak ukrán nyelven beszélhetnének a diákok és a tanárok, még a szünetekben is, azaz a magyar nyelv használata tilos lesz – erről Maxim Buzsanszkij számolt be a Gazeta tudósítása alapján.
Utóbbi kiemelte:
a törvényjavaslat elfogadása negatív hatással lehet a Magyarországgal való kapcsolatokra, és Budapest blokkolni fog minden EU-s segélycsomagot.
Magyarország és Ukrajna is érdekelt a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésében, közös az erre irányuló szándék, a kormány mindent megtesz ennek érdekében, de elvárja Kijevtől a magyar nemzeti közösség jogainak helyreállítását – közölte egy nappal korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor találkozott az új ukrán tárcavezetővel.
Elvárjuk Ukrajnától azt, hogy a magyar nemzeti közösség jogait állítsa helyre az anyanyelvhez való hozzáférés tekintetében, az oktatás, a kultúra, a közigazgatás területén
– üzente Andrij Szibihának a magyar miniszter.
Ezt is ajánljuk a témában
Szijjártó Péter ukrán hivatali partnerével tárgyalt.
***
A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.