Ez semmiképpen sem összeegyeztethető az európai joggal. A jog manapság hajlékony, de hatástalannak tűnik.
Mindössze egy nappal Tusk kezdeményezése után Ursula von der Leyen törvényjavaslatot terjesztett elő „visszatérési központok” felállítására a harmadik országokban. Az EU Bizottsága 2018-ban még illegálisnak nyilvánította ezt a fajta kiszervezést – [ami miatt Magyarországnak 200 millió eurót, és napi +1 millió euró büntetést kell fizetnie – a szerk.]
Meg kell jegyezni, hogy minden szigorító intézkedés azután történt, hogy az EU tavasszal megállapodott az új közös európai menekültügyi politikáról. Az EU a június 9-i európai parlamenti választások előtt akart valamilyen megoldást találni, különben a választók még inkább a szélsőjobb felé sodródródtak volna. Ez a félelem volt az, ami a kompromisszumot egyáltalán lehetővé tette. A megállapodást ennek megfelelően hangosan ünnepelték. Mi is tudunk kemények lenni – ez volt a közös menekültügyi paktum valamennyi aláírójának üzenete az európaiaknak.
Ez ugyanis lehetővé tette azt, ami addig lehetetlennek tűnt: befogadóközpontok létesítését az EU külső határainál. Ezekben csak olyan bevándorlók menedékkérelmeit kell feldolgozni, akiknek kevés esélyük van a maradásra, ami a védelmet kérők töredékét jelenti. Ráadásul a reformot csak 2026-ban kell végrehajtani.
Amint a választások véget értek, a tagállamoktól további követelések hangzottak el. Természetesen minden kormánynak megvannak erre a maga okai. A lényeg az, hogy a 27 tagállam nem hisz az európai menekültügyi rendszer nemrég ünnepelt reformjában. Ez azt a benyomást kelti, hogy a kormányok csak választási okokból – nevezetesen az európai választásokon a szélsőjobboldaltól való félelem miatt – egyeztek bele a közös menekültügyi paktumba. Néhány héttel később ismét választási okokból – nevezetesen a szélsőjobboldali választási sikerektől való félelem miatt az egyes nemzetállamokban tartott választásokon – de facto hatástalannak nyilvánították az új rendszert.