Elcsalható az amerikai elnökválasztás?

2024. október 26. 06:11

A republikánusok dollármilliókat fordítanak arra, hogy biztosítsák a novemberi választás tisztaságát, miután a szavazók egy jelentős kisebbsége szerint a 2020-as választás nem volt igazságos.

2024. október 26. 06:11
null
Hajdú Tímea
Hajdú Tímea

Nyitókép: SAUL LOEB / AFP

A 2020-as választás körülményei bizalmatlanságot ébresztettek a republikánus szavazókban. A levélszavazatok nagy száma ahhoz vezetett, hogy több állam, ahol Trump a választás napján még vezetett, átfordult Biden javára. 

Mivel ilyen korábban soha nem fordult elő, sokan csalással próbálták magyarázni a fordulatot. Több billegő államban néhány tízezer szavazaton múlt az eredmény. Donald Trump a választás utáni hetekben mindent megtett, hogy bebizonyítsa: ő nyert. Ügyvédeinek csapata pereket indított a különböző államokban, tömegek tüntettek mellette és ez a kaotikus és frusztrált hangulat végül január 6-ában csúcsosodott ki. 

A volt elnök szavazóinak tömegei a mai napig úgy gondolják, hogy csalás történt és Trumptól el lett véve a győzelem.

Bár tömeges választási csalást nem sikerült felderíteni, azonban a konzervatívok közül sokan úgy tartják, hogy a választás körülményei egyértelműen Bident segítették, mivel a demokraták kihasználták a járvány miatt megváltoztatott szabályokat. Például tömegek szavaztak levélben, akik valószínűleg egyébként nem voksoltak volna. A Twitter-fájlokból pedig az is kiderült, hogy a közösségi oldalak tudatosan cenzúrázták a Bidennek kellemetlen Hunter-laptop ügyet. 

Ahogy Tom Cotton republikánus szenátor nyilatkozta idén tavasszal: „Trump azt mondja, és ezzel én is egyetértek, hogy a választás nem volt igazságos, és el lett ferdítve a folyamat azzal, hogy a demokrata államok és városok megváltoztatták a választási törvényeket és szabályokat, és a média, valamint 51 hírszerzési tisztviselő azt mondta, hogy a Hunter Biden-laptop orosz dezinformáció volt, a közösségi oldalak is cenzúráztak. Azt gondolom, ez mind igazságtalan volt.” 

Egy 2023-as Monmouth felmérés szerint az amerikaiak 30%-a úgy gondolja, hogy Biden csalással nyerte meg a 2020-as választást. 

Később Trump bizonyítási kísérletei a választás után perek formájában ellene lettek fordítva, azzal a váddal, hogy meg akarta változtatni az eredményt. 

Ha szoros az eredmény egy amerikai elnökválasztáson, akkor a vesztes oldal mindig csalással vádolja az ellenfelet. Ez történt 2000-ben, amikor George W. Bush győzelme Al Gore ellen Floridán múlt, és ez történt 2016-ban is, amikor a demokraták orosz konspirációt sejtették Trump győzelme mögött. Már most rengeteg elemző tart attól, hogy megint szoros eredmény születik.  

Trump szavazói választási csalás ellen tüntetnek 2020 november 14-én Michiganben. JEFF KOWALSKY / AFP

Küzdelem a választás tisztaságáért  

A republikánusok 2020 után eldöntötték: soha többet nem fordulhat elő, hogy zavar legyen az eredmény körül. A republikánusok ugyanis korábban nem foglalkoztak azzal, hogy ellenőrizve legyenek a szavazói regisztrációk, vagy hogy mindenhol elegendő számú republikánus szavazatszámláló legyen. A demokraták sokkal aktívabbak voltak, ezért is tudtak olyan sok levélszavazatot begyűjteni.

A Wall Street Journal arról számolt be, hogy republikánus milliárdosok segítségével létrejött egy olyan csoport, amely a választások tisztaságát szeretné biztosítani. 

Az adományozók hálózata több mint 140 millió dollárt adott közel 50 lazán összekapcsolt csoportnak, amelyek a választási integritáson dolgoznak. 

A csoportok szigorúan ellenőrzik a szavazói regisztrációkat, és szerettek volna átvinni egy törvény, amely biztosítaná, hogy csak az szavazhat, aki bizonyítani tudja, hogy amerikai állampolgár. A republikánusok tartanak attól: a szigorú ellenőrzések hiánya ahhoz vezethet, hogy illegális bevándorlók is szavaznak. 

Az amerikai választásokon csak a regisztrált szavazók szavazhatnak (Észak-Dakota kivétel): Texas államban például közel 18 millió a regisztrált szavazók száma, ezek közül az állam 450 ezer ember esetében nem tudta megállapítani, hogy van-e állampolgárságuk. Két héttel a választás előtt Ken Paxton, Texas államügyésze beperelte Joe Biden kormányát, mondván a szövetségi kormány nem nyújt szükséges segítséget egyes regisztrált választók állampolgársági státuszának felderítésében.

Egy másik potenciális probléma az, ha valaki „duplán” van regisztrálva a rendszerbe. A Federalist arról számolt be, hogy egy választási csalás ellen küzdő non-profit szervezet

közel 300 ezer olyan szavazót talált, akik két vagy több államban is regisztrálva vannak, 

és több mint háromezer eset volt, amikor emberek duplán szavaztak az elmúlt években. Bár ez a szám kevésnek tűnhet, George W. Bush 2000-ben Florida államot mindössze 537 szavazattal nyerte meg. 

Csalások, avagy tényleg szavazhatnak a halottak?

A 2020-as választást követően gyakran emlegetett konspiráció volt, hogy a demokratákat a „halottak” választották meg. Trump több ezer ilyen esetről beszélt, és valóban előfordul ilyen csalás, de államonként általában kevesebb mint 10 ilyen esetet találtak. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne jelentene problémát, hogy a halottakat regisztrálják szavazni: tavaly csak Virginia államban még közel 20 ezer már elhunyt szavazó volt rajta a hivatalos listán, akiknek kiküldik a regisztrációt. 

Egy-egy eset még a hírekbe is bekerül: nemrég egy New York-i nő döbbenten kapta kézhez azt a hivatalos levelet, miszerint az édesanyja regisztrálta magát a 2024-es választásra, miközben az anyukája másfél évvel korábban elhunyt

Az is meglepte, hogy az édesanyját New Yorkban regisztrálták, miközben soha nem élt ott, csak életének utolsó napjait töltötte ott egy kórházban. Az ilyen esetek növelik a bizalmatlanságot a rendszerrel szemben. 

Egyetemisták regisztrálnak, hogy részt vegyenek a szavazáson (Photo by Elijah Nouvelage / AFP)

Szavazók aktivizálása

A demokraták egyik 2020-as taktikája az volt: dollármilliókat költöttek arra, hogy minél több szavazót regisztráljanak, és biztosítsák, hogy le is adják a szavazatukat. 

A 2020-as választás során ennek a tevékenységnek a legnagyobb támogatója Mark Zuckerberg Facebook-alapító volt, aki 400 millió (!) dollárt költött a választásokba való beavatkozásra.

A Federalist cikke leírja: a milliárdos többek között azt pénzelte, hogy a választás folyamatában részt vegyenek non-profit szervezetek. Hatalmas pénz ment arra, hogy aktivisták keressenek fel olyan embereket, akik maguktól nem mennének el szavazni. Az elmúlt négy évben a republikánusok is mozgósítani kezdtek, hogy ellensúlyozni tudják a demokrata terepmunkát. A Federalist megjegyzi: amit Zuckerberg tett, az a törvény szerint nem csalás, azonban etikailag kétségbe vonható. 

„A nagy hazugság” 

A demokraták rendszeresen azzal vádolják a republikánusokat, hogy meg akarják nehezíteni a szavazást azzal, hogy szigorítani szeretnének a választási törvényeken, például, hogy minden államban fényképes igazolvánnyal lehessen csak szavazni. 

A demokrata aktivisták és politikusok Trump állítását, miszerint igazságtalan volt a 2020-as választás, a „nagy hazugságnak” nevezik. 

A Protect Democracy nevű baloldali csoport szerint a demokráciát támadja, hogy a republikánus államok például olyan törvényeket vezettek be, miszerint csakis papíron lehet szavazni, és embereknek kell megszámolnia a szavazatokat. 

A Wall Street Journal beszámolója szerint a republikánusok idén rendkívüli módon felkészültek a választásra és a szavazatok számlálására. Mint írják: konzervatív csoportok önkéntesek seregeit képezték ki a szavazás megfigyelésére a választás napjára. 

A Republikánus Nemzeti Bizottság 200 ezer szavazóköri megfigyelőt, szavazóköri dolgozót és jogi szakértőt toborzott.

Egy csoport létrehozott egy olyan alkalmazást, amely lényegében a választási csalások Facebookja, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy bármit közzétegyenek, kommentáljanak és megosszanak, amit „választási szabálytalanságnak” tartanak, és jelentéseket tegyenek a csoportnak. 

A republikánusok azzal érvelnek az intézkedéseik és aktivista toborzásuk mellett, hogy csak a választás tisztaságát szeretnék bebiztosítani, azonban a demokraták szerint szándékosan nehezíteni akarják a szavazást. Egy bizonyos: ha szoros lesz az eredmény, számítani lehet arra, hogy a vesztes oldal meg fogja kérdőjelezni az eredményt. Ha így lesz, mindkét oldalon ügyvédek serege áll készen erre. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Kapcsolódó cikkek a Amerikai elnökválasztás 2024 aktában.

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2024. október 26. 10:19
"Donald Trump egyik jogásza, Sidney Powell a 2020-as amerikai elnökválasztás után azt állította, bizonyítéka van arra, hogy a Dominion nevű cég szavazógépeivel Joe Biden elcsalta a választást. 2020 novemberében Powell rendszeres vendége volt a legnépszerűbb amerikai hírtévé, a Fox News különböző műsorainak, a Dominion pedig a csatornát és a jogászt is beperelte, mert szerintük hazugságokkal rossz hírnevüket keltették. A per tétje egyrészt 1,3 milliárd dollár, másrészt az, hogy hogyan és mennyire büntethető egy médium álhírekért. Mindenesetre az már kiderült: a Fox Newsnál pontosan tudták, hogy a választási csalásos sztori kamu, mégis erősen tolták ezt a narratívát. --- A 2020-as amerikai elnökválasztás előtt Donald Trump már jó előre belengette, hogy a demokraták el fogják csalni a szavazást. November 7-én kiderült ugyan, hogy Joe Biden nyert, de Trump csak egy héttel később ismerte el a vereségét – és ekkor is megjegyezte, hogy Biden csalt."
Tegnap
2024. október 26. 10:05
recipdoki 2024. október 26. 08:33 Miután nemcsak egy poloskafosszopó seggfej vagy, hanem sötéten tudatlan is, megmondom neked: a francia és angol választási rendszerek alapján a fidesznek legalább 10 az 1-hez többsége lenne a parlamentben, miután azok csak egyéni választókerületekre vannak alpozva. Szerintem az egy jó ötlet lenne.
sexykitty-5000126
2024. október 26. 10:00
🍓 ️ ­­­É­­­r­t­é­k­­­e­l­­­d­­­ ­a­­ ­s­­z­­­e­­x­­i­ ­p­­­u­­n­­­c­­­i­m­­­a­­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­­­𝐖­.­𝐗­­­𝟏­𝟖­­.­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
rocktoberi-2
2024. október 26. 09:59
“A Protect Democracy nevű baloldali csoport szerint a demokráciát támadja, hogy a republikánus államok például olyan törvényeket vezettek be, miszerint csakis papíron lehet szavazni, és embereknek kell megszámolnia a szavazatokat. “ Nem kicsit átlátszó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!