Ungváry nem említi, de Trianon okai között szerepeltek sok más mellett a Nyugat téves ismeretei, a Monarchiát a népek börtöneként ábrázoló korabeli ZDF-ek. Az érvek egyik serpenyőjét már épp eleget tömték honi hazaárulóink és az ellenérdekelt szomszédok. Jó volna, ha a hazaárulók új generációja nem kezdené ezt előlről, hanem – ha már szót kapott a német tévében – megpróbálná megtölteni a másik serpenyőt.
Vajon mikor adatik meg, hogy egy jó nyugati kapcsolatokkal bíró hazai értelmiségi nem a nemzet mocskolására, hanem a mi szempontjaink bemutatására használná fel a Lajtán túli nyilvánosság lehetőségét?
Végre valaki beszélhet a nyugati tévében, és ahelyett, hogy elmondaná, milyen égbekiáltó igazságtalanság volt Trianon (mert minden szempontból az volt!), még minket becsmérel, nagyjából egy dákorománba oltott Scotus Viatorként. Nyilvánvaló, hogy véletlenül sem kérdeznek azok közül, akik nem a megadott séma szerint felelnének.
Ezek az önfeljelentések nem Orbánnak, nem a kormánynak ártanak, hanem azt a képet erősítik, miszerint a magyarok nem demokraták, a magyarok elnyomják a kisebbségeket, a magyarok gonoszak, megérdemelték a sorsukat, nem is úgy volt, ahogy ők mondják stb. Egyáltalán nem mindegy, hogy a legközelebbi pozíció-osztásnál miként állunk.
Persze, csinálhatunk mi bármit, hiába engedtük ki az NDK-sokat, járultunk hozzá az egyesítéshez, a németek a legádázabb ellenségeinkké lettek.