„Orbántól tanulni azt jelenti, hogy megtanulni győzni” – közel egyórás videót szentelt Orbánra a német köztévé, NoÁrt és Ungváry Krisztiánt is megkérdezték (videó)

2024. január 06. 17:05

„II. Frigyes nagyszerű katona volt, és homoszexuális” – Molnár Áron a német köztévé objektívnak távolról sem nevezhető riportjában elemezte a Hadikot.

2024. január 06. 17:05

Több mint 44 perces videóban ment neki Orbán Viktor miniszterelnöknek a német köztévé, melyben annyira kritizálni akarták a magyar kormányfőt, hogy még megdicsérniük is sikerült.

„Orbántól tanulni azt jelenti: megtanulni győzni”

„Egy ideje a világ minden tájáról zarándokolnak a jobboldali populisták Magyarországra. Németországból is” – hangzik el a német köztévé videójának első perceiben a magyar miniszterelnök kapcsán, 

ugyanis Orbántól tanulni azt jelenti, hogy megtanulni győzni”

– konstatálja a videó narrátora, aki a német nézők tájékoztatására leszögezi: „Orbán pártja, a Fidesz 2010 óta kétharmados többséggel kormányoz”. Természetesen gyorsan hozzátéve a magyar ellenzéki narratívát, miszerint egy „megosztott ország” jött létre.

A magyar baloldal is képviseltette magát a videóban

Nem meglepő tehát, hogy mint az a Magyaroszággal szemben kritikus videókban lenni szokott, a német köztévé videójában is képviseltette magát a hazai baloldal. Ezúttal az ellenzéki a megmozdulásokról ismert Molnár Áron „NoÁr” bukkant fel a német köztévé felvételein.

Érdekesség Molnár Áron megjelenése kapcsán, hogy a videóban szembesítették azzal a kijelentésével, hogy „fekete listán” lenne itthon.

Azt mondod, hogy feketelistán vagy, de épp most játszottál a Hadik című filmben”

vetette fel a német köztévé munkatársa Molnárnak. Érdekesség, hogy bár a magyar színész alakítását úgy értékelte, hogy „remek színészi teljesítményt nyújtott”, az újságíró szerint a Hadik című film maga „ugyanakkor egy csöpögősen nacionalista, már-már giccses, heroikus, antimodern film.” Valamint megkérdezte Molnár Áront, „hogyan került ebbe bele?”

Molnár Áron: Fidesz

A magyar színész válaszát azzal kezdte: „egyrészt ellenzem ezt a rendszert, a Fideszt. Másrészt hazafi vagyok. Ez kéz a kézben jár. Ezért kellett szerepelnem ebben a filmben” – magyarázkodott Molnár Áron, hozzátéve, hogy „mert hisz benne”. De itt nem állt meg.

A filmhez és a mögötte lévő történethez kiegészítésként annyit, hogy II. (Nagy) Frigyes egy nagyszerű katona, és vezető volt, de homoszexuális. Ha Magyarországon olyan filmet akarsz csinálni, ami 12 éven aluliak számára is engedélyezve van, akkor az ilyesmit ki kell vágni belőle. Egy hülye törvény miatt”

– méltatlankodott a színész. 

Molnár Áron a beszélgetés során megszakértette azt is, mi kell a forradalomhoz. „Két dolog kell: düh és remény” – fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy neki mindkettő birtokában van-e, azt mondta: „Igen”. Azt a kérdést azonban már nem tették fel a videóban Molnár Áronnak, hogy ha csak két összetevő kell a forradalomhoz, és neki mindkettő meg van, tervez-e forradalmat csinálni, és ha igen, mikor.

A videó további részében megszólal Ungváry Krisztián történész, aki történelemhamisítónak nevezi a három éve átadott Trianon-emlékművet, abba az áldozatmítoszt látja bele. A riport végén a ZDF-nek sikerül „lemennie vidékre”, és azt tudakolni egy kápolnásnyéki polgárőrtől, hogy a magyar vagy az EU-s zászló áll-e hozzá közelebb.

Az említett beszélgetést az alábbi videóban, 7 perc 32 másodperctől kezdődően nézheti vissza:

***

Nyitókép: MIGUEL MEDINA / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 208 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bremen
2024. január 08. 17:01
Németországban kipával a fejemen azonnal meggyilkolna engem a csürhe az utcán. Magyarországról pedig csak azt lehet olvasni a német újságokban, hogy már régen egyetlen zsidó sincs, mert Orbán és fasiszta magyarok megölték/elüzték mindet. Magyarországon senki sem mer Orbánnak ellentmondani, mert aki ellentmondott azt bebörtönözték. Közben pedig Németországban nincsen olyan kormánytag, aki ne sikkasztott volna köztudottan legalább 10 milliót. Sem ebben sem az ezelötti kormányban. Scholz 47 milliót (cumex, WarburgBank,WireCard). Nincs egyetlen kormánytag aki ne hazudott volna legalább egy diplomát az önéletrajzához. A külügyminiszter azt hiszi az évnek 460 napja van. Ö azt állítja Londonban járt egyetemre van, pedig érettségije sincs. Nehéz ledönteni, hogy mit nehezebb elviselni, ahogy németül dadog, vagy angolul. A német oktatás a legrosszabb európában, 600000 analfabéta. Aztán azt írja az újság, hogy a magyarok müveletlenek és buták, ezért szavaznak müveletlen és buta politikusokra.
Bremen
2024. január 08. 16:55
Nagyon régóta élek és dolgozom Németországban, gyakorlatilag német vagyok. A helyzet az, hogy a magyarok Németországról alkotott képe legalább annyira torz, mint a németek magyarországról alkotott képe. Németországban megszünt a jogállam, nincs sajtószabadság és szólásszabadság. Ha ezt, amit itt most írok bármelyik német honlap komment rovatába írnám, biztosan nem jelenne meg. Aztán, ha még kétszer-háromszor próbálnék rendszerellenes dolgokat kommentelni, házkutatás lenne nálam másnap hajnalban és a rendörség elkobozná a computeremet. Aztán az összes rajta levö adatot feldogoznák és elítélnének valami koncepciós perben. Valószínüleg felfüggesztettet kapnék, hogy befogjam a számat. A németek többsége pedig elhiszi a Lügenpresse, a német mainstream folyamatos hazudozását Magyarországról. Néhány barátom most volt Magyarországon és döbbenten látták, hogy zsidó rabbik és egyszerü zsidók kipával a fejükön szabadon járkálnak az utcán.
Antifleto
2024. január 07. 22:07
Jobb lenne ha német libsik inkább a traktorokkal foglalkoznának :D
SimplyRed
2024. január 07. 18:52
A film valótlanságot nem állít, ami ott elhangzik az tény. Noár, hát az ő szerepe ebben a filmben marginális.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!